Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-531
531. országos ülés 1914- április 25-én, szombaton. m A külföldi törvényhozás intenzitása folyton növekszik. Csak az a kérdés, vájjon a magyar törvényhozás munkájának az intenzitása nem exorbitáns-e. A mi helyzetünk ezen a téren is kivételes. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az alkotmányosság visszaállítása után milyen feladatok nehezedtek a magyar törvényhozásra; sohasem szabad azt szem elöl tévesztenüuk, hogy nekünk bizony a 70-es években sokszor gyorsan, nagy tömegben kellett a törvényhozás munkáját előbbre vinnünk, kellett a jogalkotást végeznünk. Igaz, hogy ezeknek a törvényeknek az alkotásánál — és ez áll az alkotmányosságunk visszaállítása utáni egész időre — nem lehetett mindig a hazai jog talaján mozogni. A reczepczió néha igen nagy volt, az asszimiláczió pedig gyakran nagyon lassan következett be. Azonban azt sem szabad elfelejteni, — hiszen erre igen szép példáink vannak — hogy az eredetileg idegen törvények mégis asszimilálódtak; a törvények egyes intézkedéseit hazai viszonyaink szerint értelmezik a gyakorlati életben. Ezt az állapotot, a jogalkotásnak ezt a módszerét sem tarthatjuk ideálisnak, azonban kétségtelen, hogy a parancsoló szükség, az élet igényeivel szemben való leszámolás megkövetelte a jogalkotásnak ilyen módon való továbbvitelét. Ha a közelebbi múlt törvényhozási munkáját nézzük, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy törvényhozásunk gépezete nem is olyan régen nem működött; hogy voltak évek, amikor a törvényhozási termés nagyon gyenge volt, vagy egyáltalában hiányzott. így az 1905-ik évben hiába lapozzuk a törvénytárt és 1910-ben is nagyon kevésre szorul össze az, amit a törvényhozás alkotott. Azon nagy törvényalkotások pedig, amelyek 1910 óta jöttek létre és ezeket nagyon is számba kell vennünk, ha most az egész jogalkotás anyagát akarjuk megmérni, olyan követeléseknek, olyan szükségleteknek eredményekép jöttek létre, amelyek már évtizedeken át megnyilvánultak. (Ugy van! Ugy van!) Méltóztassék venni a polgári perrendtartás vagy a katonai perrendtartás kérdését, amely évtizedeken át szerepelt, méltóztassék venni a nyugdíjtörvényt a maga nagy rendezésével és meglehetős részletes szabályozásával, amely egy általános óhajtásnak végre a beváltása, méltóztassék venni a választási törvényt is, amely szintén egy már előbb a törvényhozással szemben felállított követelésnek lett a következménye. Haezt a törvényanyagot levonom az 1910—1913. évek anyagából, akkor azt fogom találni, hogy az a törvényhozási termelés bizony talán mégsem olyan exorbitáns nagy, aminőnek azok tüntetik fel, akik talán meg sem nézik közelebbről a törvényhozásnak ezt az egész termelését. (Ugy van! Ugy van!) Szükséges ezt a tényt megállapítani, mert hisz az egész közvéleményt eszerint irányítják, szükséges figyelmeztetni mindenkit, hogy tessék kezébe venni és lapozni a magyar törvénytárt, tessék megnézni a törvényeket, tessék azokat összehasonlítani az 1910. évet megelőző törvényhozással, tessék összehasonlítani a külföldi törvényhozás termelésével, működésével és azután meghozni az ítéletet és pálezát törni a törvényhozás működése felett. (Elénk helyeslés.) Kétségtelen, hogy a jura novit curia elve, továbbá az az elv, hogy a törvény nem tudásával senkisem védekezhetik, igen nagy sulylyal nehezednek a bíróságra és a jogkereső közönségre. Kétségtelen, hogy ezen két elv nyomása és súlya alatt nemcsak a magyar közönség, nemcsak a magyar bíróság nyög, hanem az egész külföldi helyzet és jogállapot is hasonló. A törvényhozásoknak ujabb fejlődése a bírói kart is ujabb súlyosabb és nehezebb feladatok elé viszi. Ezek a feladatok már egy más irányban is előállottak. Hiszen bírói karunknak ma kell, hogy szaktudása is legyen, a mai gazdasági élet fejlődése megkívánja, hogy a bíró jó ítélkezés czéljából bizonyos technikai, gazdasági tudással is rendelkezzék. (Ugy van!) Ugy vvn!) Ezek mind olyan igények, amelyek — elismerem — a legnagyobb sulylyal nehezednek a birói karra is, de másrészt nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy végre ezen törvényalkotások a legnagyobb részben nem egészen ismeretlen uj anyagot tárnak a hatóságok elé. Hiszen a j)olgári perrendtartásnak nagy, organikus törvénye egy megelőző törvénynyel legalább alapelveiben már ismerőssé válhatott a bíróságok előtt is. A sommás eljárásról szóló törvény már lefektette a jogi alapot, tehát nem egy teljesen idegen, még egészen ismeretlen anyag feldolgozásával állunk szemben. (Igaz! Ugy van !) Természetes, hogy ha mi a törvényhozásnak jogalkotási módjával szemben ilyen aggályokat táplálunk, akkor mindjárt a polgári törvénykönyv törvényjavaslatáról is meg kell emlékeznünk, hiszen ennek majdnem 2000 szakasza még nagyobb törvénytömeget képvisel. (Igaz! Ugy van!) És kérdem, t. ház, vájjon nem kell-e végre valahára, majdnem egy fél század múlva engedelmeskednünk az 1848 : XV. t.-czikk parancsának? (Igaz! Ugy van!) Vájjon kitérhetünk-e ezen követelés elől, kitérhetünk-e ma az elől, hogy anyagi jogunkat, magánjogunkat rendszeres, nagy kódexbe lássuk összefoglalva s így nyújthassuk a jogkereső publikumnak, valamint a bíróságoknak és az eljáró hatóságoknak? Ez is uj terheket jelent, és a jura novit curia elvének itt is meglesznek nehézségei, azonban senki sem fog ezektől a nehézségektől kishitüen visszahátrálni, senki sem fog e miatt lemondani arról, hogy végre valahára, annyi század múlva, nekünk is meglegyen a magunk polgári törvénykönyve. (Igaz! Ugy van!) 12*