Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-529
30 52.9. országos ülés i91b április 23-án, csütörtökön. zott annyi költséget ennek a háztartásnak, mint amennyi költséget okoztak az elhagyottá nyilvánított gyermekek eltartásának terhei. Elismerem, hogy az államra ezen a czimen igen nagy terhek hárulnak, de mig magának az államháztartásnak módjában volt gondoskodni az itt lavinaszerűen emelkedő költségek fedezéséről, — hiszen a mélyen t. pénzügyminister ur az országos betegápolási pótadót 3%-ról már 10%-ra akarta volt felemelni, most azonban az emelés csak 5%-ig történt meg — addig a községeknek nincs semmi néven nevezendő forrásuk, amelylyel a megkérdeztetésük nélkül kellemes meglepetésszerűen ajándékképpen reájuk rótt ezen terhek fedezésére szükséges uj jövedelmek előteremtéséről gondoskodhatnának, mert az állami költségvetésbe beállított az a 400.000 korona, amelyből csak 300.000 korona az, amely a községeknek ilyen czimen való segélyezésére fordítható, meglehetősen minimális. Azt a jogot, amelyet az 1901: XXI. t.-ez. megadott a vármegyéknek, hogy egyszázalékos pótadót vessenek ki ily czimen, széles Magyarországon összesen hat vármegye vette igénybe és ezek közül is legtöbben csak az utóbbi időben. Legrégebben vetette ki ezt a községi pótadót Bihar vármegye. Ezek között a vármegyék között vannak még Csanád-, Mosón-, Szatmármegye stb. Azonkívül módjában van a vármegyéknek az árvaszékek által gyámhatóságilag kezelt tartalékalapból a költségvetésekben fenmaradó feleslegeknek ezen czélra való fordítása, de amint a statisztikai adatokból kivettem, ez alig haladja meg a 200.000 K-át. T. ház! Az a meggyőződésem, hogy a mélyen tisztelt belügyminister ur ezekkel a kérdésekkel foglalkozott és tudomásom van arról is, hogy ő a szegényügy kérdését rövid időn belül megoldani kívánja. Nekem e kérdés megoldására az az ideám, hogy talán helyes volna az egész szegény ügy ellátását, szóval a községnek közjótékonysági ügykezelését a törvényhatóságok reformja keretében megoldani akképen, hogy az egész kérdés intézése a járási bizottságokhoz utaltassák. A szegényügy ellátása ugyanis bizonyos helyi vonatkozásokat igényel, nehogy kijátszások történjenek és nehogy indokolatlan terhek rovassanak a községek nyakába. Viszont egy járásban már fel lehet tételezni annyi anyagi erőt, amely egy központban összpontosulva, a tőke kellő kamatoztatása révén, az előálló szükségleteket fedezni tudja. Bárhogyan vettessenek is ki, bármilyen kulcs szerint is e terhek a községekre, ez ugy az egyes községekre, mint a járásokra oly óriási tehertöbbletet jelentene, hogy az államnak kellene segítő kezét nyújtani, mert az egyenletes elosztás állami érdek és mert ezt a kérdést másképen, mint az egyenletes elosztás alapján *nem is lehet, de nem is szabad megoldani. (Helyeslés.) Még csak röviden kívánok a községi vagyon és a községi adósságok ismertetésére áttérni. 1881-ben a községi vagyon 199 milliót tett ki, 1908-ban majdnem 700 milliót; az adósság kitett 1881-ben 15 milliót, 1908-ban 128 milliót. A tiszta vagyon tehát 1881-ben volt 184 millió, 1908-ban 572 millió. Ennek a vagyonnak 50'2%-a földbirtokban fekszik. A vagyon tehát emelkedett 264%-kal, az adósságok, sajnos, 736%-kal. Ha részletezzük a községek vagyonát, amint már voltam bátor említeni, ennek a vagyonnak több mint fele községi földbirtokban fekszik. Körülbelül 153 millió az az érték, amely értékekben van elhelyezve, ebből 53 millió regálé kötvényekben, 30 millió viczinális vasúti törzsrészvényekben, 16 millió — ismét érdekes jelenség — kölcsönben, még pedig túlnyomó részben magánkölcsönben, 48 millió — ez a legegyszerűbb módja az elhelyezésnek — takarékbetétekben, értekpapirban csupán 6 millió van elhelyezve, amiből 1"5 millió külföldi czimletekben. Láthatjuk, hogy az elhelyezés igen gyakran nem alapulhatott máson, mint tradiczión, szokáson, ötletszerűségen, legritkábban történt az elhelyezés valamely financziális szemjDontnak figyelembevételével. T. ház, a takarékbetéteknek jövedelmezősége az akkori viszonyokhoz képest elég kedvezőnek mondható, amennyiben 4'4°/o-ot hoztak, a kölcsönbe adottak azonban 5'6°/o-ot. A községi vagyonnak ezen atavisztikus elhelyezési módjához, hogy t. i. magánfeleknek nyújtanak kölcsönöket, a hitelszervezeteknek, különösen a szövetkezeti alapon álló intézeteknek örvendetes terjedését véve figyelembe, sok szó férhet. Hogy csak egyet említsek: a polgárok a község elöljáróságával szemben függőségi viszonyba kerülnek. Feltűnő, hogy az értékpapírokban elhelyezett összegből 0'2°/o az, amely állandó kamatozású kötvényekben és záloglevelekben van elhelyezve, pedig a záloglevelek kibocsátásának fejlesztése és biztosabbá tétele végett nem kis állami érdek fűződik ehhez. A községi értékek átlagban 3'2°/o-ot, valamennyi értéket összefoglalva 3'6%-ot jövedelmeznek. Amíg tehát a lefolyt 27 év alatt a vagyon minden 1000 koronája 3863 koronára nőtt, addig az adósság minden 1000 koronája 8362 koronára rug ma. Ezt az óriási növekedést a fejlődésen és haladáson kívül minden bizonynyal az is okozza, hogy a községeknek a múltból áthozott vagyontöbbletére hovatovább mind nagyobb sulylyal nehezedik a jövőre áthárított terheknek óriási módon növekedő összege. Községeink e szomorú eladósodása mellett mégis a községek 33°/o-a adósság nélkül prosperál. A községek 63 ö /o-ának adóssága 1000 koronán alul marad, 37°/ 0-ó 1000 koronán felül van és 12%-é 10.000 koronánál nagyobb. E községek közönséges kölcsönei átlagban 5'7%-ba kerültek, a törlesztéses kölcsönök pedig amortizáczióval és kamattal együtt 5'4°/o-ba. Az.adósságok átlagos kamata igy 5'3%-ot tesz
