Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

312 5ö5. országos ülés l9ií május 5-én, kedden. kérdésére helyezem a súlypontot, mint inkább a tanítás megfelelő ellenőrzésére és a tanítás módszerének a kérdésére. Eletünkben rendesen két ízben foglalkozunk érdeklődéssel a középiskolák kérdésével. Először akkor, amikor a középiskolák padjait nyomjuk, másodszor pedig akkor, amikor fiaink járnak oda. Ezen intervalum közben azután mindenkinél meg-megcsappan az érdeklődés a középiskolák kérdése iránt és legfeljebb akkor hozzák fel ezt a kérdést és tárgyalják, követelik, sürgetik a hírlapok a középiskolai reform benyújtását, ha valami szenzácziós hír van a lapokban, tömeges bukások az érettségin, vagy van alkalom kirohanni valamely tanár ellen ; de azután megint feledésbe megy a dolog és ehhez a noli me tangere-hez kevés kormány mer hozzányúlni. Ha az emberi élet átlagát körülbelül 40—50 évben állapítjuk meg — sajnos, nem lehet többre tenni — azt mondhatjuk, hogy életünknek körülbelül egy ötödrészét, nyolcz évet a középiskolák padjain töltünk; hogy pedig miképen töltjük azt ott el, mily hatással van az testi és lelki fejlődésünkre, az talán közömbösnek nem mondható. Mint mondtam tehát, nem is annyira a középiskola reformjának helyes, czélszerü megvalósításától várom ón a középiskolai tanítási rendszer kérdésének megoldását, mint inkább a tanárképzés reformjától és főképen a tanítás megfelelő, szoros, lelkiismeretes ellenőrzésétől. Ha azt a dekadencziát vizsgáljuk, amely a fiatalság testi fejlődésében nyilvánul meg, azt láthatjuk — se tekintetben igazat fog adni nekem a t. honvédelmi minister ur —hogy sorozásaink évről-évre kedvezőtlenebb eredményt mutatnak fel az állitáskötelesek egészségi állapota tekintetében. Giesswein Sándor t. képviselőtársam e tekintetben az alkoholizmust, a nép szocziális, higiénikus viszonyainak ki nem elégítő voltát fogja legelsősorban előtérbe állítani s e tekintetben, elismerem, t. képviselőtársamnak teljesen igaza van. De nemkülönben fontos és ugyancsak ilyen behatással van a testi fejlődés visszamaradására az a túlterhelés, amely némely esetben, igenis, a középiskoláinkban igen erős visszahatást gyakorol az ifjúságnak fejlődésére. Ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt Erődi Béla tankerületi főigazgató ur az érettségi vizsgálatok után egy ujságczikkben referált azokról a benyomásokról és leszűri azokat a konzekvencziákat, amelyeket őbenne az érettségi vizsgálatok konkluziókópen kiváltottak. Azt mondja e tekintetben Erődi Béla, hogy jobb szeretné, ha a társadalom inkább segítségére sietne a tanári karnak és nem szavalna mindig túlterhelésről és mindenféle középiskolai bajokról, mert ezáltal mintegy instigálja a tanulóifjúságot, hogy a kötelességteljesítés terén a lankadatlan buzgalom útjáról, hivatkozva a társadalom támogatására, le-letórjen. Én teljesen magamévá teszem e tekintetben kiváló paedagógusunk, Erődi Béla álláspontját, de azon triviális és közönséges közmondással válaszolhatok erre, hogy, amint szokás mondani: akinek nem fáj, az nem kiabál. Vannak tényleg középiskolai hajók, vannak a tanítás körében olyan hiányok, amelyeket meg kell oldanunk a középiskolai reform kérdésénél, de amelyeket megoldhatunk egyszerű rendeleti utón is, egyszerűen az által, hogy hatékonyabban ellenőrizzük magát a tanítást és a tanrendszernek a gyakorlatban való kivitelét. Tanárainknak kis része, ugy látszik, nincs megelégedve azzal a hatáskörrel, amelyet számára a gimnázium vagy középiskola a tanterv keretei között biztosit. Igen szép és helyes dolog, ha mindenik közkatona a marsallbotot óhajtja a kezében tartani s a legfelsőbb fokra törekszik, de az még sem érhető el, hogy minden középiskolai tanár egyetemi vagy akadémiai tanár legyen. Azért egyes tanárainknak azt a törekvését, hogy ugy adjanak elő a középiskolákban, mint az egyetemen előadhatnak, a magam részéről a legnagyobb mérvben helytelenítem és egyenesen károsnak, bűnösnek tartom. A szabad előadások, amelyek a felső, szabad oktatás keretébe valók, egyenesen kizárandók a középiskolák keretéből. Ha valamelyik tanárnak pl. kedvencz témája a bécsi gárdista-irodalom fejlődése, irodalmunk renaissance-sza, akkor ebből 15—20 éven át készül akadémiai székfoglaló értekezésére és 12 kilogrammnyi jegyzetet kíván majd tanítványaitól, akiket nem tanítványoknak, hanem hallgatóknak tekint. Ezeket a visszaéléseket, bármily tisztelettel vagyok is a tanári kar iránt és bár csak elvétve fordulnak elő ilyen esetek, mégis az ilyen visszaéléseket módjában van és módjában kell lennie a közoktatásügyi kormánynak meggátolni. Különösen az irodalomtörténelem, szóval a filológiai szakok terén módjában . van a tanárnak, ha különös passziója van, ha különös szeretettel foglalkozik tudományával, apró részletekbe, szőrszálhasogatásokba belemenni, egyes apróságokról kötetekre menő monográfiákat irhát és azt kívánja, hogy ezeket a monográfiákat tanítványai mind betéve, könyv nélkül tudják. Nem akarok hivatkozni, mint abszolúte tekintélyre az e téren is kissé radikális irányt követő egy kiváló tagjára ujabb irodalmunknak, Hatvány Lajosra, csak egy művére legyen szabad felhívnom a t. ház figyelmét, egy művére, amely nem mentes a túlzásoktól, mert hiszen paródiát ír benne, amikor Die Wissenschaft des nicht Wissenwerten czimű könyvében beszél arról, hogy nálunk a tudományt ugy anatomizálják, amiként az épen csak tetszik az illetőnek és ezzel az anatomizálással az ifjúság lelkivilágát teljesen megölik. A középiskolai tanrendszerrel szorosan öszszefügg, mintegy alfáját és ómegáját képezi ennek a jó tanítási rendszer és a jó tankönyvek