Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

278 534. országos ülés 19U május 2-án, szombaton. alatt ég a tüz és az elégedetlenség, és hullanak a könnyek az oltárnál csendben és várnak a pillanatra, várnak erre a rendeletre már régóta és az urak ezt diszkreditálni fogják, mondván: mit ért ehhez a minister, könnyű neki a zöld asztalnál rendeleteket kiadni, de mi vagyunk a mi falunkban az atyaúristen és a minister. Ezzel a rendelettel csak blamirozzuk magunkat ezek előtt a tótok és németek előtt, hogy mi ezt a dolgot rosszul rendeztük és még csak most mondanák azt, hogy mienk a győzelem, mienk az igazság, nem volt igaza a kántor urnak, a plébános urnak, kijött az igazság, mert ime, a minister igazat adott a népnek. Mindezért nagyon félős, hogy ez a rendelet ép ugy fog járni, mint járt a szegény nemzetiségi törvény. Nem a minister ur jóakarata hiányában félek ettől, de ezen kis falusi zsarnokok akadályozása folytán. Parádérozhat azután ez a rendelet megint mint a nemzetiségi béke felé való haladás lépése, parádérozhat esetleg a külföld előtt is, ép ugy mint a nemzetiségi törvény, hogy bizony olyan jogegyenlőség seliol a világon sincs, mint nálunk Magyarországon, tessék, itt a törvény. Ki meri mondani, hogy itt nincs vallásszabadság és hitoktatás, mikor ilyen nagyszerű, ilyen helyes rendeletet adott ki a közoktatásügyi minister? De a faluba, a perifériákra ki fog-e menni ellenőrizni és vizsgálni, vájjon ezt a rendeletet csakugyan keresztül is vitték-e? Ez az aggodalmam tehát bizony alapos, mert ezt éren az »Alkotmány« teszi, amely pedig mint jó katholikus lap jól tudja, hogy a pápa milyen rendeletet adott ki az anyanyelvet illetőleg és amelynek kötelessége volna a maguk részéről is előmozdítani a vallásos nevelést, de olyan benne a ragadozók titkos vágya, gyújtogatni más lelkét, az ő soviniszta hajlamának javára, hogy épen a vallásosság kárára mintegy azt ajánlja, hogy »soviniszta papok, ne féljetek ettől a rendelettől; azért Magyarország nem dől össze; csináljátok, amint eddig csináltátok.« Ez ennek a mondatnak az értelme. Annál inkább kárhoztatnom kell ezt a megjegyzést, mert a néppárt e tekintetben másképen ír az ő tótnyelvű politikai lapjában és másképen az ő magyar lajjjában. (Mozgás és derültség jobb felől.) B Ghillány Imre földmivelésügyi minister: Ez ugy van! Juriga Nándor: Az ő tót politikai lapjában a román paktálás ideje alatt nagy lármát csapott, hogy a kormány a tótokkal szóba se áll, csak a románokkal tárgyal, pedig előbb a tótokkal kell kiegyezni, a nemzetiségi törvényt végre kell hajtani és amit megadnak a románoknak, azt meg kell adni a tótoknak is stb. stb. Egyáltalában ezekért a jogokért jogosnak ismerte el a harezot és ebben az irányban ír a tót népnek, mert hogyha az ellenkezőt írná, senkisem venné kezébe a lapot. Hivatalos napilapjában azonban olyan megjegyzést tesz, amely határozottan nem felel meg a katholikus igazságnak. Epén azért hoztam ezt fel, hogy ezen a téren figyelmeztessem a katholikus pajiságot, hogy ezt az eljárást ellenőrizni fogjuk, mert nekünk a perifériákon ezt ellenőriznünk kell. A minister ur is hozzáteszi ebben rendeletben (olvassa): »Utasitom egyben a kir. tanfelügyelőket, hogy amennyiben a tanulók anyanyelvűkön való hitoktatása tekintetében j^anasz merülne fel a szülők, gondnokságok, iskolafelügyelők, iskolagondnokságok stb. részéről, a kir. tanfelügyelők minden ily esetben hozzám haladéktalanul jelentést tegyenek és illetőleg az egyházi főhatóságnak megfelelő intézkedés végett történendő megkeresése szemj3ontjából.« Kötelességem jóhiszeműséget és jóakaratot feltételezni a minister úrról. Azt hiszem, hogy azért írja ezt, hogy majd azután azokat a panaszokat csakugyan meghallgatja és ha nem viszik keresztül ezen rendeletet, utasítani fogja a tanügyi hatóságokat, hogy hajtsák ezt végre és mindazok ellen, akik e rendelet ellen szegülnek és e természetes jogot korlátozzák, a megtorló lépéseket megteszi. Szükséges ez nemcsak nemzetiségi szempontból, hanem annak a momentumnak szem előtt tartása okából is, hogy vigyázni kell a nemzetiségnek és a vallásnak egybeforradására, amikor a nemzetiségi kérdés vallási kérdéssé válik, amely megtörténik \>\. akkor, hogyha a templomban, vagy a hitoktatásnál a néppel való érintkezés nem történik annak anyanyelvén. Vigyázni kell, nehogy a nemzetiségi mozgalom vallási mozgalommá legyen, amikor a nyelv kérdése a vallási fanatizmus jellegét kapja meg. Épen azért elismerést érdemel a minister ur, hogy a nemzetiségi kérdésnek épen ezt a legtöbb keserű könyet okozó és a legtöbb gyűlölséget ébresztő neszét ennek a rendeletnek lelkiismeretes végrehajtásával eltompítja. Mert, t. ház, a hitoktatásba és a temjdomba ne avatkozzék be sem a végrehajtó, sem a zsandár, sem semmiféle hatóság, hanem hagyják, hogy a nép legalább vallási téren az ő lelkének érzületét a maga anyanyelvén fejezze ki. Akkor a nemzeti kérdést senki sem j>ertraktálhatja és nem animálhatja vallási fanatizmussal. Lehet az kulturkérdés, gazdasági kérdés, politikai kérdés, de nem vallási kérdés, de nem a lelkiismereti szabadság kérdése. Már csak ebből a szempontból, a benső lelkület kibékitésének, a nemzetiségi elkeseredettség lohasztásának a szempontjából egyrészt, másrészt a békés fejlődés biztosításának szempontjából igen hatalmas lépést jelent e rendelet komoly és igazságos végrehajtása. E rendeletben még egy mondatra szándékozom visszatérni, amely megvilágítja, hogy minő fontosságot tulajdonit a minister ur az elszórtan levő magyar anyanyelvű gyermekek gondozásának. Azt mondja (olvassa): »Eelkérem czimedet, hogy ezen elvi jelentőségű rendelkezé-