Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

274 53b. országos ülés 19U május 2-án, szombaton. amelyet most is emlegetnek mindig. Csak az az egy baj, hogy mindegyik a másiknak mondja: Du Flórián, Du geh voran, Du hast die grosse Stiefel an. Mindegyik a másik ember gyerekére mondja, hogy legyen kereskedő, suszter, szabó. De látta már valaki, hogy fiskális gyereke -suszternek ment ? _ É*n még nem hallottam. (Felkiáltások: De megfordítva igen! Derültség.) Az uri gyerekeket mindig keresztülhúzzák a gimnáziumban. Az uri gyerek újra csak ur lesz, egy se lesz szabó, suszter vagy földmives. Nagyon hülye lehet, ha már a pesti magánintézetekben sem tudják keresztülhúzni. Nem azzal a módszerrel segíthetünk tehát, hogy másra toljuk azt, hogy ne legyen ur. A helyes módszer az volna, ha elérnó'k a munka és különösen a fizikai munka megbecsülését már a kis gyermekeknél. Hiszen nem minden ok nélkül való, hogy az uralkodó családoknál divat, hogy a fiukat valami mesterségre tanítják. Van ebben valami a régi patriarkális korból visszamaradt tradicziónak, amelylyel mintegy ki akarják fejezni, hogy az ő magas arisztokratikus régióikban is kegyes és leereszkedő elismeréssel és megbecsüléssel vannak a mesterségek, a fizikai munka iránt. Ez ma már csak maradvány, vagy emlék. De ez volna az a módszer és az a rendszer, amely ezt a léhűtő »uri emberi« irányzatot, azt a szellemet, hogy minél kevesebbet tanulnak, azt a dicsekvést, hogy: »még se buktam ám meg!« ezt a munkakerülést és svindlizést az iskolákból kiirtsa. Ha a fizikai munkát, mesterséget már az elemiben mint rendes tantárgyat oktatnák és a középiskolákban is volnának munkaórák, akkor minden intelligens, tanult ember is nagyobb .szeretettel, megbecsüléssel viseltetnék a fizikai munka iránt és magának is volna bizonyos készsége és tudása ezen a téren. Nem oly lehetetlen dolog ez, mint ahogy némely ember gondolja. Nekem megvan ebben az irányban a tapasztalatom. Én mint iskolaigazgató behoztam az elemi iskolában, hogy minden szombat délután egy, esetleg másfél órán át dolgoztak a gyerekeit. Azt mondtam nekik: fiaim hozzatok akármiféle szerszámot, hozzávaló anyagot, mindenki csinálja azt, amit akar, csak nem szabad ácsorogni. Bámulatos, micsoda örömet okoztam ezzel a gyerekeknek. Alig várták a szombati napot. Az egyik fejszét hozott, a másik bicskát, a harmadik fúrót, a negyedik tüt és hozzá való anyagot, fát, papirost, mi egyebet. Hagytam őket dolgozni. Azt az érdekes megfigyelést tettem, hogy egy pár gyermek, amelyik, mondjuk, a számtani, vagy hittani óra alatt mindig fecsegett, rendetlenkedett, lökdöste a szomszédját, a munkaóra alatt egy szót sem szólt, olyan szorgalmasan fúrta és faragta az ö deszkadarabját, hogy még bele is izzadt. Észrevettem, hogy ennek nincs hajlama theoretikus dolgok iránt, de nagyszerű munkás, és jó gazda lesz. Meg is mondtam az apjának és az is maradt; semmit sem tanult, de dolgozni nagyszerűen tudott. Ezt a szellemet kell bevinni az elemi és később a középiskolákba. Nekünk ez szinte nevetségesnek látszik, ez ma még. ellenkezik a »Herrenmoral«-lal, az uri felfogással. Nálunk furcsának látszanék pl. ha azt mondanám, hogy a középiskolákban legyenek fakultatív tantárgyak, hogy az asztalosság, szabóság vagy földmivesség fakultatív tantárgy legyen, mert azt mi be sem tudjuk venni a fejünkbe, annyira távol állunk a szocziális gondolkozástól, a munka megbecsülésétől és annak értékétől. És innen vannak azután a társadalomban is azok a végtelen nagy ellentétek, csaknem áthidalhatatlan ür, amely az intelligens emberek között sokszor fennáll, intelligens alatt értve a szót mostani fogalmában. Mert én nem teszek különbséget a foglalkozás tekintetében intelligens és nem intelligens ember között, hanem azt tartom, hogy az intelligenczia nem hasitható ketté, annak csak különböző foka lehet és e tekintetben nem juttatok előnyt az emberi elmének, hanem értem intelligens ember fogalma alatt azt a mostani értelmében, ahogy ezt most értjük. Az intelligens és nem intelligens ember között az ür főkép onnan származott, hogy a tanult, — hogy ugy fejezzem ki magamat — lateiner ember és a nem tanult ember foglalkozásai között külömbség van. A tanult embernek szórakozásul, felviditásul szolgálna ha értene valami mesterséget. Akkor nem kellene kávéházba mennie, ott félnapot eltöltenie, nem kellene csatangolnia a határon, vadászgatni, az időt hiába tölteni, állatokat öldökölni, mert ebbe nicsen olyan nagy humanizmus. De ha látná az az iparos, az a földmives, hogy a lateiner ember is hogyan dolgozik, hogyan foglalkozik, akkor mindjárt közelebb volna az ő szivéhez, a társadalmi, osztályellentétek eltűnnének és jobban meg is becsülnék, meg is értenék egymást. Csák az kellene hozzá, hogy az intelligens ember meg tudja becsülni a fizikai munkát. Mert hiszen miért akar mindenki ur lenni ? Mert irtózik a fizikai munkától és nem akar visszatérni az ő felfogása szerint alacsonyabb rendű munkához. Pedig a munka szintén nem osztható fel, ugy, hogy ez értelmi munkás,, ez meg csak testi munkás, ellenkezőleg a legmodernebb kutatások utján arra jönnek rá, hogy minden munka egyformán, tulajdonképen az agy ós idegrendszer munkája: az egyik számol, a másik olvas, a harmadik fát vág, a negyedik ruhát csinál. Ezek mind bizonyos tekintetben az agynak munkában való foglalatossága és a társadalmi produkczióhoz minden oldalról való hozzájárulása. Az igaz, hogy a mi nemesi és nem nemesi,