Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

t>29. országos ülés 191h április 23-án, csütörtökön. 21 az övéinek senki sem fogja pártját. Nagyszerűen leirta az egész martiromságot, amelyen átesik az orosz nép. Erre azt kérdeztem: Jó uram, magyarázza meg nekem, hogy lehet az, hogy Magyarországon minden nemzetiségnek, minden néprétegnek megvannak a maga képviselői, akik az övéik igazáért merészelnek sikraszállni; hogy lehet az, hogy a ruthéneknek nincs egyetlen intellektiieljük sem, ugy, hogy magát ismerem, mint első és egyedüli ruthén intellektüelt, aki érdeklődik nemzetisége sorsa iránt. Erre azt mondta: Hát nézze képviselő ur, nálunk ugy áll a dolog, hogyha egy íiu talentumos, akkor már a gimnáziumban megkezdődik ellene az üldözés és ennek a fiúnak a karrierjét, letörik és ha az egyetemen mint ruthén mer csak egyszer is szerepelni, akkor biztosak lehetünk, hogy teljesen letörik. Csak én tudom, hogy mennyien mentek át ilyen megpróbáltatáson. Darvai Fülöp: Csak nem hitte el neki! Vajda Sándor: Azt mondtam: Nézze, kedves barátom, én örvendek, hogy végre van egy ruthén, aki mer a népe érdekében szót emelni ; mert hogy követelheti meg maga a magyaroktól, — hisz ott a maguk megyéjében alig van magyar — hogy azok a szolgabirák, meg papok, kik mind érdekelt emberek, jobban érdeklődjenek a népe sorsa iránt, mint annak a népnek szülöttei. Nagyon természetes, hogy a ruthén nép sorsa csak akkor fordulhat jóra, ha egyszer vállalkozik egy ember, aki megmondja, hogy ime, ez a szegény nép itt tönkremegy. Ezért nagyon örvendek, hogy magában végre egy élő ruthént látok, aki kész, hogy ruthénnak vallja magát. Arra legyen azonban elkészülve, hogy a legnehezebb sors vár magára. De az nem baj. Ha maga felszólal, majd meglátja, hogy népének sorsa szép lassacskán jóra fordul, mert akkor a kormány is meghallja majd a siró gyermek szavát Csak egyre kérem magát, vigyázzon, nehogy russzofil vizekbe evezzen, hanem csináljon egy lapot. Elfelejtettem ugyanis elmondani, hogy ő három dolgot kért. Azt mondta, hogy lapot akarna szerkeszteni, bankot akarna csinálni (Derültség.) és külföldi tanulmányútra akarna menni és kért, hogy én mint tapasztalt nemzetiségi ember adjak neki jó tanácsokat. Erre azt mondtam, hogy nézze, csináljon akkor egy lapocskát, amelyik a maga népének jó tanácsokat adjon gazdasági tekintetben, de nehogy politikát csináljon és russzofil tendencziákkal lépjen fel. Erre nekem azt mondta: kérem, távol van tőlem bárminemű russzofil tendencia, én csakis magyar-ruthén akarok lenni. Minket azzal vádolnak, hogy mi Szent-Pétervárral volnánk összeköttetésben és russzofil propagandát csinálunk. Hogy védekezzünk ez ellen? Azt feleltem, hogy legjobb védekezés, hogy ne csinálják. Ami pedig a bankot illeti, abban nem szolgálhatok felvilágosítással, mert nem ismerem a maguk viszonyait, hanem forduljon valamelyik tót emberhez. 0 erre azt mondta — megjegyzem, hogy ez két óra hosszáig tartó beszélgetés volt, — hogy szíveskedjem én neki egy névjegyet adni Hodzsa Milán volt képviselőhöz. Én azt mondtam, hogy: én majd irok Hodzsa Milánnak, hogy fogadja magát. De nem irtam és majd meglátják az urak mindjárt, hogy miért. 0 ugyanis azt mondta nekem és ez volt az oka persze^ hogy nem irtam, hogy szíveskedjék neki egy jegyet adni, hogy elmenjen egy morvaországi fürdőhelyre, hol szláv főemberek egy intim összejövetelt tartanak. Akkor én azt mondtam neki: Hogy jön maga ahhoz, hogy tőlem kérjen ajánlólevelet, hisz én nem ismerem azokat az urakat és miért nem adott magának Gerovszky ilyen ajánlólevelet? Azt mondta erre: Gerovszky fiatal ember és a képviselő urnak ajánlása jobban esik latba. Mondom: jó barátom, de én nem adhatok ám ilyen szlavofil intim kongresszusra ajánlólevelet, mert én nem ismerem azokat az urakat. Kikhez akarna ajánlólevelet? Azt mondta, hogy legjobb volna Markodhoz. Én nagyon jól tudtam, hogy Markow reichsrati képviselő az extrém russzofil irányt képviseli és azt mondtam, hogy ugylátszik, nincs tisztában azzal, hogy milyen irányt képvisel Markow, hiszen ő az én meggyőződésemmel épen ellenkező irányt kéj)visel, mert ő russzofil és ő az ukrainistákat minden alkalommal hátba támadja; hogyan adhatnék én ajánlólevelet olyanhoz, akinek politikai irányát soha sem helyeseltem, akit azonfelül nem is ismerek személyesen? Erre ő azt felelte, hogy az nem baj, adjak csak pár sort, csupán annyit, hogy használhassa, az már azután az ő gondja lesz, hogy fogadják-e őt, vagy nem, hogy czélt ér-e vagy sem. Azt mondtam, hogy nagyon furcsa dolog ilyen russzofil összejövetelre ajánlatot adnom. Végre elállott kérésétől és mikor kikísértem, azt mondtam neki, hogy »addig, amig maga ruthén, biztos lehet az én támogatásomról, de amint russzofil irányzatot kezdeményez a magyarországi ruthének között, sem én, sem elvbarátaim nem fogjuk a maga pártját fogni«. Elmúlt 3—4 hét, egyszerre ismét beállított hozzám ez az ur. El voltam foglalva a praxisommal, s mivel nem tett volt rám jó benyomást, nem irtam. Eljött tehát másodszor és akkor azzal a kéréssel állott elő, . hogy szíveskedném én neki megmondani, nem volna-e lehetséges, hogy az országgyűlési nemzetiségi párt érdeklődjék a ruthének sorsa iránt, mert ott most az a borzasztó monstrepör készül, ami botrány, hiszen azok az emberek teljesen ártatlanok. Mert agent provokátorok utján hivták össze a népet konventikulumokra, agent provokátorok izgatták a népet a pánszláv irányban, — amit ő' kárhoztat — és azután másnap csendőrökkel fogdosták össze az embereket, akiket azok az agent