Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

260 534, országos ülés 191b május 2-án, szombaton. és tanár között, mikor ugy ére2tük és a szülői házban is azt az utasítást nyertük, hogy min­denki, aki tanit, az ember javát mozdítja elő és azt meg kell becsülnünk, az hozzánk tarto­zik, az tulajdonképen a családi életbe is befoly, az az igazi embernevelő. Most méltóztassék csak a kultuszminisztériumba elmenni — a kéj>viselő uraknak bizonyára sokszor van ott dolguk — és méltóztassék ott tájékozódni, hogy melyik ügy kihez tartozik. Amit most elmon­dok, igen tisztelt közoktatásügyi minister ur, az nem a jelenlegi kormánynak, nem is az előző­nek hibájából származott, hanem tudja Isten, ezt ugy az idők nevelték, ez ugy nőtt, nőttében növekedett és ma elérkeztünk oda, hogy a kul­tuszministerium beosztásában olyan osztályok vannak, amelyek egyike a másikáról abszolúte semmit sem tud. Eltekintve attól, hogy pl. a népoktatási ügyekkel foglalkozók öt-hat tagozódásra oszla­nak, hogy maga az elemi iskolaügy községi, állami, azután külön-külön építkezési osztályra oszlik, külön van a középiskolák osztálya, kü­lön a tanítóképzőké, de már bocsánatot kérek, hogy azt ne tudja a községi iskola osztályveze­tője, hogy mit csinál a felekezeti népiskolák ve­zetője, vagy hogy az állami népiskolák vezetője miként gondolkozik a tanügyi adminisztráczió kérdésében, ezt én nem tartom egészséges álla* jxünak. Igaz, hogy ez a rendszer a szerint kelet­kezett, amint egyes nagyot akaró tisztviselők jobban kívántak érvényesülni, mert hát ez a szokás rendesen, hogy aki ministeri titkárrá lesz, annak okvetlenül kell egy ügyosztály, mert csak ugy tud érvényesülni. így azután lassan­ként a személyekhez kötötten keletkeztek ügy­osztályok, és ma annyira széttagozódtak, hogy a közoktatásügyi miniszternek, mikor átveszi tárczáját és előterjesztik, hogy milyen ügyosz­tályokat kap, afelett kell gondolkoznia, kivel mikor, hogyan érintkezzék, és afelett tépelődik, mikor ideje van, hogy hogyan igyekezzék kon­czentrálni azokat, hogy betekintést nyerjen a tárczája keretébe tartozó ügyek elintézési mód­jába. Ez a kép rávall a külső életre is. Egy tan­kerületi főigazgató pl. mennyivel kicsinyebbnek tartja az u. n. tanfelügyelőt, kivel semmiféle érintkezési pontja sincs. Mig a tanfelügyelő, ki érintkezik a közönséggel, mégis közelebb áll az élethez, addig a főigazgató az ő begombolt mi­voltánál fogva elégségesnek tartja, ha megjele­nik középiskolájában; elvégzi ott az utasítása szerint kimért látogatásokat, megtartja a kon­ferencziát és elutazik a legközelebbi vonattal, anélkül, hogy tudomást szerezne arról, hogy ki abban a városban a polgármester vagy a vicze­ispán, vagy a főispán, akik mégis, azt hiszem, a magyar társadalmat képviselik, akik azt hi­szem, a magyar társadalomban kifejezői lehet­nek a közérzületnek és akikkel a tanügy veze­tőjének mégis kötelessége volna érintkezni, hogy annál jobban és intenzivebben munkálhassa a közoktatás ügyét is. Láttam a költségvetésben, hogy a közokta­tásügyi ministerium kebelében ötven olyan be­rendelt egyén van, kik ott, nem tudom hogyan helyezkednek el. Az én időmben sehogy sem tudtunk elhelyezkedni, mert mikor minket be­rendeltek a ministeriuniba, tudomásunkra adták, hogy mindenki, az akkor már ottlevő segéd­fogalmazó, a czimzetes, sőt a gyakornok is meg­előz bennünket, csak azután következünk mi. Az ötven közül látok körülbelül 26 olyant, ki a közalapítványok részéről van berendelve; eze­ket akczeptálom, ők specziális munkát végez­nek, igen helyesen. De huszonkettőről azt látom, hogy van közte tankerületi főigazgató, van öt magasabb állású tanfelügyelő, négy segédtan­felügyelő, ismét két tanfelügyelő, néhány toll­nok stb. Nem tudom, hogy ezek a tanfelügyelők a törvény által a budget keretében megállapitott tanfelügyelők létszámában benfoglaltatik-e; olya­nok-e, kiknek kellene igazság szerint tankerü­letet adni, vagy létszámfelettiek és vájjon ezek nem hiányoznak-e ott a külső munkakörben, a honnan elvonattak. Hogy szükség van a ministeriumban ezekre az emberekre, azt én tudom. Hiszen én is eléggé jó munkát végeztem ott, mint számfeletti, s hogy azok is jó munkát végeznek, azt szívesen kons­tatálom. De abból, hogy szükségük van ilyen specziális szakemberekre, azt következtetem, hogy a kultuszministeriumban a jogászokból lett és az idők folyamán mindig magasabb és magasabb állásba emelkedett tisztviselők nem igyekeztek annyi tudást, annyi ismeretet és gyakorlatot megszerezni az iskolai életből, mint amennyit ezek a berendelt emberek ott nyújtani képesek, mert ezek pótolják a szakszerűséget. Pedig ezt, sem olyan nehéz dolog megszerezni s én nagyon jól tudom, hogy — .a kultuszminiszter ur — legalább egy alkalommal, habár bizalmasan em­iitette, — igyekszik ennek az anomáliának útját vágni azáltal, hogy a kinevezendő tisztviselőkot elsőizben kirendeli a tanfelügyelőségekhez, a fő­igazgatósághoz, hogy ott megtanulják a gyakor­lati adminisztrácziót, hogy megismerjék az iskolát, saját szemükkel lássanak, s ha ott ezt meg­tanulták s bejönnek a ministeriumba, itt fogják értékesíteni a künn szerzett ismereteiket. Nem tudom, mennyiben hajtotta végre a t. kultuszminister ur ezt az igazán okos, helyes és bölcs szándékát. E napokban olvastam egy kinevezést, amelyhez csak gratulálni tudok, mert egy igazán kiváló szakembert kinevezett tan­felügyelőnek, de megadatta neki az osztály­tanácsosi czimet és jelleget, ami annyit jelent, hogy ő most már a minister rendeleiéből intéz­kedhetik, mig, ha csak tanfelügyelő, csak ugy csinálhat valamit, ha elreferálja a maga dolgát az illetékes ministeri tanácsosnak, osztálytaná­csosnak vagy titkárnak. Ha ezt folytatni fogja

Next

/
Oldalképek
Tartalom