Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
234 53b. országos ülés 19ík májas 2-án, szombaton. Egy 24 soros vefcőgépnek átlagsulya 600 klg., az ára 850 K, amelyben 144 K a vám. A mostani 24 koronás autonóm vámtarifatétel a vetőgép beszerzési árának 17—18%-át teszi és valóban elviselhetetlen teher a mezőgazdaságra. A cséplőgépeknél 100 kilogrammonként a vám 18 K, a szerződési vámtétel 17 K és bizony ma a vámok egy 8 lóerős cséplőgépnél a beszerzési ár 14%-át, egy 10 lóerős gépnél pedig a beszerzési ár 13'8%-át teszik. Ha egy mezőgazdasági államban a mezőgazdasági gépipar védelme túlságos mérveket ölt, ha ennek következtében az a mezőgazdaság fejlődésében meg van akasztva, ebből az én tiszteletteljes felfogásom szerint az államra sokkal nagyobb kár háramlik, mint ha kevés az a bevétel, a melyet elérhetünk azáltal, hogy esetleg ezeket a mezőgazdasági gépeket, illetve ezek egy részét a vámkülföldön elhelyezhetjük. Ezt ajánlom a t. minister ur szives figyelmébe. És mivel tudom, hogy az ő vezetése alatt láló földmivelésügyi ministeriumban hasonló irányban dolgoznak, kérem, hogy a jövő vámtárgyalások alkalmával a mezőgazdaságnak ezt a kérését teljesiteni és odahatni méltóztassék, hogy ezek a vámok leszállittassanak. (Helyeslések.) Ezek után legyen szabad még a magyar mezőgazdaságot oly közelről érintő szeszipar kérdésével foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk !) Bujanovics Gyula t. képviselőtársam tegnap foglalkozott a szeszipar helyzetével és kimutatta, hogy nemcsak a szorosan vett mezőgazdasági szeszipar, hanem a nagyipari jellegű szeszipar is a mezőgazdasági ipar jellegével bir, a mezőgazdasággal szoros összefüggésben áll, mert hiszen mezőgazdasági terményeket dolgoz fel; rámutatott egyúttal arra, hogy az egész szeszipar meglehetősen szorongatott helyzetben van Magyarországon, de különösen szorongatott helyzetben van a mezőgazdasági szeszipar. Kimutatta, hogy a mezőgazdasági szeszipar helyzete bizonytalan. Ezt én teljes mértékben aláirom és elfogadom. Nekem is az a nézetem, hogy a mezőgazdasági szeszipar helyzetét az a 20 koronás adóspáczium, amely a kontingentált szesz és a nem kontingentált szesz között fennforog, abszolúte nem védi. De nem védi ezenkivül a mezőgazdasági szeszipar helyzetét a bonifikáczió sem, mert ez oly csekély, hogy voltaképen eredeti czéljának, vagyis annak, hogy kiegyenlítse a nagy- és kisipar termelése közötti különbözetet, nem felel meg. Nem védi a mezőgazdasági szeszipar helyzetét a szeszkontingens labilitása sem, mert megpróbáltuk leszállítani a szeszkontingenst, de ennek nyomán magasabb árak mégsem képződtek. Egyszerűen több ex-szesz került forgalomba ; ez megint lenyomja az árakat és megint ott vagyunk, ahol voltunk. Országos csapásnak tekinteném, ha a mezőgazdasági szeszipar olyan helyzebe kerülne, amely rá nézve válságos, mert hisz nagyon jól tudjuk, hogy a mezőgazdasági szeszipar az ország olyan részein van elhelyezve, ahol a viszonyok a legmostohábbak, ahol a szeszgyár igazán egyedüli megélhetési forrása a birtokosnak és ha azután az a szeszgyári üzem olyan helyzetbe kerül, hogy tovább fenn nem tartható, vagy annak fenntartása nem gazdaságos, akkor nemcsak a mezőgazdasági szeszgyár pusztul el, hanem elpusztul az illető birtokos is. Ep ezért nagyon helyesen mondta Bujanovics Gyula t. képviselőtársam, hogy a szeszipar helyzetét szanálni kell. Ezt az elvet vallom én is és a szanálás módjának tekintetében ugyanazon a nézeten vagyok, mint Bujanovics Gyula t. barátom. Nevezetesen a gyümölcspálinka kérdését kell első sorban megoldani. Tiz évre visszamenőleg a hivatalos adatok szerint az összes szeszfogyasztás évi átlaga 870.000 hektoliter volt; ez egész pontos adat. Ebből mint gyümölcspálinka tiz év alatt évi átlagban megadóztattatott 58.000 hl. A gyümölcspálinkánál a termelés a megadóztatott gyümölcspálinka mennyiségének rendesen négyszeresét, de többször ötszörösét is szokta kitenni, sőt mint tegnap arra Bujanovics Gyula t. képviselőtársam rámutatott, némelykor annak tízszeresére is felemelkedik, mert volt egy év, amikor az 58.000 hl. átlagos tényleges megadóztatással szemben a gyümölcspálinka-produkczió 400.000 hl.-re rúgott. Ha már most ezt az 58.000 hektoliteres megadóztatási átlagot megszorzom a négyszeresével, mert a termelés körülbelül négyszerese az adóztatásnak és az ekként nyert összeget megszorzom az adótétellel és ebből a szorzatból levonom azt a 25 százalék engedményt, amelyet ma a törvény a termelési adónál biztosit az illetőknek, akkor arra a tapasztalatra jutok, hogy a gyümölcspálinka után tiz évi átlagban az állami bevételnek 27,840.000 koronát kellett volna kitennie. Miután azonban tényleg csak 58.000 hektolitert adóztattak meg, a mai 160 koronás adótételt véve alapul, az állam évi bevétele tényleg 9,280.0000 korona volt, tehát az állam a termelési adó fentartásával évente 18,560.000 K effektív kárt szenvedett. Daczára annak, hogy az illetékes körök tudták azt, hogy ez nagy károsodással jár, a gyümölcspálinka volt mindig a nebántsvirága a szesziparpolitikának, illetőleg, mondjuk helyesebben, a kormánypolitikának, mert mindig abból a hamis tételből indultak ki, hogy a gyümölcspálinkát termelik a kisüstösök, akiknek a száma az országban körülbelül 60.000-re rug és ezek a kisüstösök exisztencziájukban tétetnének tönkre akkor, ha a termelési adó helyett behoznék a fogyasztási adót. Tényleg azonban nem ugy áll a helyzet, mert valóban a 60.000 kisüstös közül nincsen ezer, aki kisüstön termelne pálinkát. A többi már rég lemondott erről, nem használja üstjét, hanem eladja gyümölcsét annak az igen kevés számú embernek, akik ezt összegyűjtik és akik mint nagyvállalkozók a technika minden vívmányával felszerelt gyümölcszeszfőzdékben kiégetik ezt a szeszt és akik az államot ezzel évenként 18,560.000 K-val megkárosítják. (Ugy van ! Ugy van !) Előáll az a képtelen helyzet, hogy az úgynevezett nemespálinka
