Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

226 533. országos ülés 19H május i-én, pénteken. Éppen a földmivesek érdekképviseletének, a földmiveskamaráknak kérdése az, amelyet egy idő óta eltüntettek a földmivelésügyi tárcza tárgyalásánál. Van már kamarája az ügyvédeknek, van kamarája az iparosoknak, a kereskedőknek stb., ezek beleszólhatnak saját ügyeikbe, csak a földmivesosztálynak nincs érdekképviselete. (Közbeszólások : A gazdasági egyesületek !) A gazdasági egyesületek nem általános jellegű népintézmények, mert ott 15 K tagsági dijat kell fizetni. B. Gliillány Imre földmivelésügyi minister: A gazdakörök ! Juriga Nándor: Ez nem jogilag elismert intézményes módj a az önsegélynek ; ez tisztán társadalmi intézmény, mely semmi jogi hatályossággal felruházva nincs. Ép ezért kívánom a figyelmet az érdekképviseletre felhívni. Meg is mondom, milyen okból volna erre nagy szükség. Tudjuk, hogy úrbéres községekről ma általában beszélni sem lehet; se a pap nem úrbéres, se a tanitó, se a jegyző, se a fiskális, csak a szegény nép, az árván magára van hagyatva. Ennek következménye azután, hogy rendesen kötekedések, veszekedések martaléka lesz az úrbéres választmány. Magam is átélem ezt az életet, mert kivételesen úrbéres vagyok és rendesen résztveszek a választmány ülésein. Itt volna az a jogi alap, amelyből ki kellene fejleszteni a földmivesek érdekképviseletét. Amint a városoknak van mindenféle segélye, az úrbéres községekben is kellene kerületenként szervezni ilyeneket, még pedig a felügyelőségek hatósága alatt, a felügyelőségeket azután összesíteni kellene a kirendeltségek alá. Megélni csak megéljük és majd 40—50 esztendő múlva talán a földmiveseknek is lesz gazdasági rendszere, amint van megyei rendszer és lesz kamararendszer. Az úrbéres községek felemelését és az egész földmivesosztálynak ezen az utón magasabb nivóra való segitését tartom nagyon fontos czélnak. A szakoktatást is nagyban elősegítené a dolog. Itt vannak az úrbéres gazdaságok, ezeket kellene mintagazdaságokká fejleszteni; itt azután minden ember praktikusan látná meg a különböző gazdasági vívmányokat, a gépeket, a különböző magvakat, az állatokat : ez volna az igazi iskola. Amint a községben megvan a templom a valláserkölcsi élet számára s az iskola a kultúra, a tudományok számára, ép ugy kellene harmadik intézménynek, mintagazdaságnak lenni az úrbéri gazdaságnak minden községben. Ezért kérem az úrbéres községek nagyobb istápol ásat különösen a legelőj a vitás terén és ép ugy, amint azt kitűnően emiitette Magyar képviselő ur az ojtásra vonatkozólag, ugy kellene az úrbéres községek révén is mindent megtenni és abból kifejlődhetnék egy földmives Magyarország. Tekintettel arra, hogy még más is akar be-, szelni, nem terjeszkedem ki mindenre, ami a szivemen fekszik, hanem még egy fontos dolgot akarok megemlíteni. A t. minister ur jól mondta, hogy a főczél a többprodukczió. A gazdasági szakoktatás, tudjuk, hogy anyanyelven sokkal jobban eszközölhető, mint olyan nyelven, amelyet az illető nem ért. Ép azért a nyomtatványoknál, a szakiskolai előadásoknál és az egész földmives ténykedéseknél, amelyet amint emiitették deczentralizálni kellene, hasonlókép be lehetne hozni a különböző nyelvek használatát. Ismerjük el legalább ezen a téren praktikus szempontból a gazdaságban minden egyes nyelvnek a praktikus hasznát. Bátorkodom itt felhívni a t. minister ur figyelmét a földmives tudakozódó irodára. Ezt is különböző nyelvűvé kellene tenni. A modern életben ma már az egy nyelvet beszélő embert nem tartják egészen intelligens embernek és mindenki iparkodik több nyelvet megtanulni. Ha az egyén a maga érvényesülésénél jónak látja, hogy több nyelvet használjon, mennyivel inkább szükséges ez a kollektív egyénnél, mennyivel czélszerübb ez az államnál, hogy mindezen nyelvek használatával elérje azt a czélt, amelyet a minister ur .s hangoztatott, a több-produkcziót. Ép azért szükségesnek tartanám, hogy ezek a tanácsadó irodák a kérdésekre olyan nyelven válaszoljanak, amilyen nyelven az hozzájuk intéztetett, nehogy ilyen fontos gazdasági czél pártszempontokra használtassák fel. E tekintetben meg kell dicsérnem a katholikus népszövetség gazdasági irodáját. Abban ezrekre menő aktát intéznek el évenként és minden félnek azon a nyelven válaszolnak, amely nyelven hozzájuk fordul. Amit igy egy egylet, egy párt magára vállal, annak tulaj donképen állami intézménynek kellene lenni, A gazdasági tudakozódó iroda kezelésénél kérem ezeket figyelembe venni. A fontos kérdés, ami nagy figyelmet érdemel a gazdasági élet szempontjából, az a falu elhanyagolása. Sokszor hallottuk, hogy nincs munkás, nincs cseléd, pusztul a földmivesség. Ennek legnagyobb oka a falu elhanyagolása. A városokban konczentrálnak minden kultúrintézményt, a városok fényesek, ugyebár van aszfaltburkolatuk, a faluban pedig térdig gázol az ember a sárban ; a városokban vannak elektromos lámpák is kivirradtig, reggelig, a falun még egy mécses sem világit. A városban van minden lehető dolog, ami — hogy ugy fejezzem ki magamat — az életnek több örömét szolgálja, hogy az embereknek több öröme legyen az életben, amint a német mondja »mehr Freude«, de a faluhelyen ez sok tekintetben nincs meg. Nincs meg a falvaknak az a különös ápolása, csinosítása, az a »mehr Freude«, hogy az a földmives az ő verejtékes homlokának letörlése után bizonyos kulturigényeit kielégíthesse és akár olvasással, akár színházzal, akár előadásokkal szórakozzék. Ha milliókat tudunk költeni színházakra olyan osztályok számára, amelyeknek van elég pénzük arra, hogy esetleg maguk is felépíthessék szórakozó helyeiket, miért ne lehetne legalább fél olyan összegen faluhelyen népházakat építeni ? Ezek a népházak volnának minden falu tökéletesedésének eszközei. Ezért e tekintetben a városokat nem