Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

Í4 május 1-én, pénteken. 20é 535. országos ülés 191 oly nagy gondot fordított és amelyeket oly szépen világított meg. Ezek közt szerepel egy fontos kérdés, a mezőgazdasági munkás- és cselédkérdés. (Halljuk!) Ez olyan valami, ami minden gazdának a vállára nehezedik, egyik vidéken talán nagyobb, másik vidéken talán kisebb mértékben és ennek oka, amint Bujanovics t. képviselőtársam is megjelölte, nagyrészben az, hogy a falusi ember ma nem érzi jól magát otthon, hanem a városba kívánkozik. De hát ez a korszellem, (Igaz! ügy van!) mert hiszen ma már mindenki arany óralánczot akar a mellényére biggyeszteni és kronométerrel akarja mérni az időt. De én specziell ennek még egy másik okát is tapasztaltam ; lehet, hogy csak az én szűkebb világomban fordul elő, de, azt hiszem, hogy tapasztalható ez másutt is. Különösen azok az emberek ugyanis, akik, pláne nagyobb városban, a katonaságnál szolgáltak és esetleg valami sarzsit értek el, akikből voltakép otthon a legjobb mezőgazdasági munkásoknak, munkavezetőknek kellene válnia, elvonulnak hazulról és bemennek a városba, vállalnak ott szívesen bárminő munkát csak azért, hogy ne kelljen erősen kézbe fogni a kaszát vagy kapát... Latinovits Pál: Elég rosszul teszik ! Sztranyavszky Sándor: ... csak azért, hogy felölthessék a pantaEót és letehessék a csizmát. Én azt hiszem, hogy ennek az okát talán abban a szellemben és levegőben kell keresni, amit azok az emberek ott a katonaságnál szívnak magukba. Ott voltakép meg kellene szokniok a szubordinácziót, amelyre a gazdaságban különösen az előmunkásoknál a legnagyobb szükség is van. Meg is szokják ezt a szubordinácziót, de ugyanakkor — hogyan, hogyan nem — beléjük vésődik egy olyan szellem, mely voltakép a szubordináczió alatt már nem azt éTti, hogy otthon a maga körében mint munkás szubordinárja azokat, akik esetleg a felügyelete alá kerülnek, hanem abban látja, hogy szubordinálni akar egy börtönt, mert elmegy börtönőrnek, szubordinálni akar egy vasutat, mert elmegy fékezőnek, vagy szubordinálni akar egy egész hivatalt, mert elmegy hivatalszolgának. (Derültség.) Én azt hiszem, hogy talán meg lehetne találni ennek a bajnak forrását és a földmivelésügyi minister urnak talán módjában lenne a hadvezetőséggel együtt megtalálni ennek a bajnak az orvosságát is. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy ezeket a katonákat szoktatni kellene arra, a katonáskodás ideje alatt is, hogy érezzék hogy ők földmivesek, azoknak is kell maradniok, mert ritkán boldogulnak más kenyérkereseti pályán ugy, mint hogyha azok maradnak. Ha az a szellem, amely ma pl. az altiszti iskolákban is uralkodik és azon kezdődik, hogy az altiszt kezére felhúzzák a fehér keztyüt, amitől ő abban a pillanatban urnak érzi magát, ha az a szellem megváltoznék és az lenne • az irányadó, hogy az iskolában is felhasználjanak minden alkalmat arra, hogy ezeket az embereket meggyőzzék arról, hogy nekik tovább is azon a téren kell maradniok és dolgozniok, amelyen előbb dolgoztak : akkor azt hiszem, hogy nagy részben megváltoznék ez a helyzet és könnyíteni lehetne a mostani nehéz viszonyokon, különösen a munkavezetők tekintetében, mert hiszen épen a munkavezetők hiánya az, amit mi gazdák leginkább megérzünk. T. képviselőház ! Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden kitérjek arra is, hogy ugyancsak nehéz helyzet mutatkozik a gazdatiszti kérdésben is. Ma egy középbirtokos megfelelő gazdatisztet nem tud szerezni, mert az illető, kit a maga igényeinek megfelelőnek tart, vagy túlságos igényt támaszt vele szemben, 8000 koronát, fogatokat és hintókat kivan, vagy pedig, ha kisebb igényű ember, akkor nincs meg sem a gyakorlata, sem az elméleti képzettsége. Ennek okát a mai gazdatisztképzésben látom, mert a mai gazdasági tanintézetek nem az életre nevelik az embereket, nem gyakorlati embereket képeznek ki, hanem tudósokat, olyan embereket, akik otthon a szalonban ülve, csibukszár mellől akarják vezetni azt a gazdaságot, amelynek, ha a tulajdonos a jövedelmét akarja látni, még neki magának is künn az ekénél, a rögnél a helye. (Ugy van ! a jobboldalon.) Hogy lehessen elképzelni, hogy jól menjen a gazdálkodás, ha a gazdatiszt, aki hivatva volna helyettesíteni a középbirtokost, — aki elvégre nem lehet mindenütt jelen — nagyobb urnak képzeli magát, mint amilyen a gazdája. Pedig ha a középbirtokos az ő jövedelméből 7000—8000 koronát odaad a gazdatisztnek, akkor odaadta nagy részét annak, amiből élnie kell. Latinovits Pál : Egy birtok csak egy urat tür meg, nem kettőt! Sztranyavszky Sándor: Azt hiszem, ez olyan megállapítás, mely az igazságon nyugszik s amelynek nyomasztó terhét mindannyian érezzük, akik gazdák vagyunk. Ezért gondolnám én azt, hogy a gazdasági tanintézetekben és akadémiákon gyakorlatiasabb szellemet kellene uralkodóvá tenni és nagyobb gondot fordítani a földmivesiskolákra, amelyekből szerény tapasztalatom szerint még igy is igen sokszor nagyon jó emberek kerülnek ki, akik tudnak is és akarnak is alaposan dolgozni és akkor, ha a földmivesiskolákra több gondot fordítanánk, talán megvalósítható volna az a terv is, amelyet a t. földmivelésügyi minister ur megemlített, hogy ezekben a jobban felkarolt földmivesiskolákban azoknak a kisgazdáknak fiai is inkább találnának elhelyezkedést, akiknek nagy szükségük van arra, hogy intenzivebben gazdálkodjanak, hiszen ők azok, akik legkevésbbé tudják kivenni a földből azt, ami abból a földből kivehető. Ezek után be is fejezem szavaimat, szíves türelmüket tovább igénybe nem veszem. (Halljuk! Halljuk!) * Azokat a kalászokat, amelyek még felszedhetők voltak, iparkodtam felszedni és amikor kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom, megindokolom ezt az állásfoglalásomat azzal a meg-