Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

194 533. országos ülés lUl'i május 1-én, pénteken. A legfőbb feladat e czél elérésére azonban az, hogy az állami gyümölcsoltvány-kertekben, faiskolákban, nem ugy mint eddig, a fajok százai termeltessek és azután a gazdáknak és kisembereknek a kiosztás, a gyümölcsfajok százaiban történjék, ugy bogy a gazda nem is tudja, hogy mit kap, mert kapja ugy, amint a gyümölcsfaiskolákból ki lett véve; lianem a faiskolákban csakis azt az egy-két fajt kell termelni, mely arra a vidékre meg lett állapítva ás kiosztásra más ne is kerülhessen. (Helyeslés.) T. ház Közgazdasági életünknek egyik legnehezebb, legkényesebb, számos vonatkozással biró kérdése a munkáskérdés. (Halljuk!) Itt különös ellentmondó jelenségekkel találkozunk. Ellentmondónak kell tekintenem azt az állandó jelenséget, hogy mig a mezőgazdaságban állandó a munkáshiány, addig a városokban a munkahiány okoz gondot, és ezzel okolják meg az amerikai kivándorlást is, vagy, — miután ezt a kifejezést nem tartom helyesnek — a külföldön való munkaalkalom keresését. Ez utóbbi kérdéssel csak röviden kívánok foglalkozni, és röviden jelzem, hogy meggyőződésem szerint már régen nem az az oka a kivándorlásnak, mintha a munkásember nálunk nem tudna megélni, (Igás! Ugy van!) különösen ha ugy akarna dolgozni, mint ahogy Amerikában dolgozik. (Igaz! Ugy van!) De igenis oka, annak a lehetőségnek fenforgása, hogy az az egyszerű munkás a maga puszta izommunkájával, igényeinek kicsinységével és a dollár és korona közti árkülönbözet mellett rövid idő alatt vagyont gyűjthet, amire nálunk sem a mezőgazdaság, de az ipar terén sem nyílik lehetőség. Épen azért én többé-kevésbbé akadémikusnak tartok minden elmélkedést a kivándorlásról addig, amig ez a lehetőség fennáll. Az államnak igenis feladata őrködni afelett, hogy azok, akiket bizonyos kötelesség füz ehhez az országhoz, melyet meg nem szeghetnek, innen el ne távozzanak. Itt azonban szintén az a véleményem, hogy mi magunk ezt a feladatot sem vagyunk képesek teljesíteni és az ellenőrzést csakis Ausztria gyakorolhatja az ő határain belül, amire különben a belügyininister ur rá is mutatott. Eltekintve azonban ettől, az a véleményem, hogy azokat, akik ilyen kötelékekkel nincsenek idefüzve, nem lehet és nem is szabad visszatartani, mert én természetesnek találom, hogy az a munkás odamegy, ahol munkáját jobban tudja értékesíteni. És amig meglesz a lehetőség, hogy ő odakünn ne csak megéljen, mint itt, — mert itt is megélhet — de igaz, nagyobb munkával, egyéniségének veszélyeztetésével — vagyont szerezzen: addig oda fog menni és addig őt visszatartani nem is lehet. (Ugy van! a jobboldalon.) %, Azt hiszem azonban, ez a vagyongyüjtési lehetőség csökkenni fog. Hiszen állandóan a tendenczia nálunk a munkabérek emelésére, Amerikában pedig a megélhetés drágábbá tételére és igy ez a két különbözet lassanként nivellálódik, amivel együtt a munkáskivándorlás bizonyos normális mértékre fog csökkenni. . Eltekintve azonban a kivándorlás kérdésétől, itt van még mindig a városokban tapasztalható munkahiány és a vidéken tapasztalható munkáshiány kérdése. Azt hiszem, mindnyájan csak a legnagyobb részvéttel lehetünk ama képzett ipari munkások iránt, akik az utolsó évek rossz pénzügyi viszonyai következtében beállott ipari pangás folytán nem jutottak kellő keresethez és igy önmaguk és családjuk a nyomorral kénytelenek küzdeni. Nemi relatív megnyugvással szolgál e részben a munkátlanok összeírása. Relatívnak mondom, mert legalább az bizonyosodott be, hogy a munkátlanok száma még sem olyan óriási, mint állandóan feltüntették; hiszen egész télen át 50.000—100.000 munkanélküliről beszéltek, az összeírás után azonban kitűnt, hogy számuk 30.000, amelyben természetesen benne van az a hivatásos munkanélküli elem is, amely nagy városban s annak környékén mindenütt megtalálható. A szám azonban igy is nagyon tekintélyes, igy is nagyon sajnálatos, és én csak helyeslem a, kormánynak azon elhatározását, hogy a beruházási munkálatok mielőbbi megindításával kellő munkaalkalmat kíván nyújtani — remélem, már eddig is nyújtott —, hogy igy a munkátlanok kellő foglalkozáshoz jussanak. (Helyeslés jobbfelöl.) De ón, mind a képzett ipari munkások, mind a munkáskérdés szempontjából rendkívül károsnak tartom a falusi munkásoknak városokba való özönlését. Ezeknek az előképzettséggel nem biró elemeknek ott kellene megélhetésüket keresniök, ahol azt meg is találják, t. i. a mezőgazdasági munka terén. Végre is lehetetlen feladatnak tartom, hogy minden falusi munkásról, aki megunta a falut, akit vonz a nagyvárosok látszólagos könnyebb megélhetési lehetősége s a nagyvárosok szórakozása, a kormány gondoskodjék ; hogy

r minden- falusi munkás, azzal a tényével, hogy otthagyta a falut, jogot szerzett már arra, hogy mint munkátlanról a kormány legyen köteles róla gondoskodni és olyan ipari munkát nyújtson neki, aminő nem létezik. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Különben is az a meggyőződésem, hogy ha valaki valódi nyomort keres és akar találni, azt ne a falun keresse, ele a városban. (Igaz! Ugy van!) A falun az az egyszerű munkás kisebb kereset mellett is gondtalanabbul és könnyebben szerezheti meg a megélhetés elemi feltételeit, a lakást, a ruházatot, az élelmet, mint az a városi munkás még nagyobb kereset mellett is. (Igaz! Ugy van!) S hogy mégis megvan a tendenczia a városba való menetelre, ennek oka a városnak az a vonzó tulajdonsága, hogy azt a falusi embert vonzza a városokban kínálkozó szórakozás és azt egyszer megszokva, nem tud