Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

529. országos ülés 1914 rámutatni arra, hogy nem hiszem azt, amit akkor mindenütt olvastunk, hogy voltaképen csak egy pénzválsággal állanánk szemben. Azt állítottam, hogy nemcsak minket, hanem egész Közép-Európát hármas válság, t. i. egy pénzválság, egy tőkeválság és egy konjunkturaválság szele érintett. Hogy ez a megállapításom nem volt egészen helytelen, azt bizonyítja az, hogy az első válság, t. i. a pénzválság, ma már úgyszólván elmúlt; a felhőréteg egyik része már elvonult; az Osztrák-Magyar Bank, rendkívül kitűnő szervezetének ismét példáját mutatván, gyors egymásutánban négyszer szállította le a kamatlábat 6%-ról 4°/o-ra és ezzel e pénzválság elmúltnak tekinthető. Ennek daczára a másik két bajból nem tudtunk szabadulni, a mi pedig megtörtént volna, ha csakugyan igazuk lett volna a felületesen szemlélőknek, akik azt állították, hogy csak pénzválsággal van Európának dolga. A pénz válság mellett a második válság a konjunktúra-válság. A konjunktúra-válság szerény nézetem szerint ma már határozottan a javulás jeleit mutatja. Azok a súlyos jelenségek, amelyek még tavaly novemberben, deczemberben fenforogtak, némileg ritkulnak és ugy látjuk, hogy egyrészt az építőiparban a téglamegrendelések szaporodnak, másrészt, hogy a szövő- és fonógyárakban a meginduló orsók és szövőszékek száma nagyobb és hogy ennek következtében reményünk van arra, hogy ebből a válságból is ki fogunk menekülni, vagyis, hogy a konjunktúrák is javulni fognak. Itt csak az a kérdés merül fel, hogy miért van az, hogy mikor ez a konjunktúra-válság, amely, ismétlem, a pénzválságtól egészen különálló dolog, Európa minden országát végigpusztította, a legtöbb panaszt, a legtöbb sóhajtozást épen nálunk váltotta ki? Erre, egyéb okoktól eltekintve, a következő feleletet találhatjuk. Először is egy mezőgazdaságilag szervezett országnak, mint minekünk, az a szerencséje, vagy szerencsétlensége, hogy a konjunktúrán kívül van egy másik fontos tényezője és ez az időjárás. Ha az ipari konjunktúra rossz, azonban az időjárási konjunktúra jó, vagyis jó termés van, akkor a jó időjárás, a jó termés ellensúlyozza egy rossz ipari konjunktúra bajait. Tavaly azonban ahelyett, hogy az ipari rossz konjunktúrát a mezőgazdaság konjunktúrája enyhítette volna, az ország egyes részein, pl. Krassó-Szörényben, Erdélyben, az északkeleti Kárpátok alatt még fokozottabb mérvű mezőgazdasági bajok álltak elő, ugy hogy ahelyett, hogy javította volna, a mezőgazdasági helyzet még sulyosbitotta az ipari konjunktúra helyzetét. A második ok, amely miatt mi jobban érzünk meg minden konjunkturaválságot, az, hogy gazdasági és társadalmi szervezetünk sokkal ridegebb, mint a külállamoké. A külállamok szervezete sokkal hajlékonyabb, sokkal jobiprilis 23-án, csütörtökön. 13 ban tud azon hullámhoz alkalmazkodni, amely egyszer fenn van, másszor lenn van; a mi gazdasági szervezetünk ridegebb és kevésbbé tud a konjunktúrához alkalmazkodni, és pedig azért, mert egy országban sincsenek annyian, akik fix fizetésből élnének, mint nálunk. A fix fizetések túltengése a társadalom többi részével szemben rideggé teszi a társadalom berendezését és megakadályozza, hogy a konjunktúrához alkalmazkodva, annak jó vagy rossz momentumait ki tudja használni (Igaz! Ugy van!) De más oka is van ennek. Épen a fix fizetések túltengése az, amelynél fogva az ily exisztencziák, az ő megkötött havi vagy évi fizetésűkhez kötve, nem tudnak menekedni a csapástól, nem birják tovább adni azon gazdasági nyomást, amely őket éri, eltöltik panaszaikkal az egész közvéleményt, az egész közéletet. S ennek nyomát meglátni hírlapjainkban, a sajtóban, a közönség lelkületében, sőt a költségvetésben is. (Igás! Ugy van !) Ez az a második tétel, amelyet a konjunktúra tekintetében felállítottam. Hátra van még csak a harmadik, t. i. az, hogy a két válságos áramlaton, t. i. a pénz- és konjunkturaválságon kivül jött egy harmadik is reánk s ez az, amit én tavaly tőkeválságnak neveztem. Ma is rendületlen meggyőződésem, hogy Európában a fegyverkezések folytán annyit költ minden állam, hogy ez felemészti azon megtakarított tőkék nagy részét, amelyek rendelkezésükre állanak. Ebből okvetlen következik nem a kamatlábnak ingadozása, amelyet már sokszor láttunk, hanem egy eltolódás. Hogy ugy mondjam — s ez meggyőződésem — KözépEurópa legtöbb állama átalakulóban van 4%-os országokból 5%-os országok felé. Ez a tipus látszik a különféle államok kölosöneiből, természetesen a mienkből is. Ez nagyon keserves átmenet. De h átmeneten ismét tulleszünk, midőn felértünk a hegyre, a pénz kiegyenlítő ereje folytán majd nem érezzük azt; de mig átalakulunk, érezni fogjuk, hogy amily könnyű volt 6%-os országból átalakulnunk lefelé 4%-osra, ép oly nehéz lesz, most momentán legalább, a visszaalakulást azzal az erőfeszítéssel, amelyre szükségünk van, elbírni. Ha helyesek értesüléseim, Budapesten az első konverzió 1875-ben történt, amikor 5 és V2%"

os kölcsönt 5%-osra alakítottak át; 1875 óta, tehát nem egészen 40 esztendő alatt alakult át az ország 5 és 1

/2%-os alapon álló országból 4°/o-ossá ós ime jelenleg egész Európa ezen a 4%-os alapon állva abban a helyzetben van, hogy részben át kell menniök az 5%-os típusra. Ez azt jelenti — s ez a nagy tanulság az összes költségvetésekből folyik — hogy különösen Magyarországon mindenkinek vagy 20%-kal többet kell takarékoskodnia, végy 20%-kal többet dolgoznia, mint ahogy eddig tette. Ehhez két erény szükséges. Az egyik a takarékosság, amelyről már tavaly beszéltem s azt amit akkor mondottam,