Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-532
április 'dO-án, csütörtökön. 172 533. országos ülés 19U után, egyenlő elvekből kiinduló javaslat fog terjesztetni mindkét törvényhozás elé. A törvényhozások nézeteiben netalán felmerülhető különbségek kiegyenlítése végett a két törvényhozás egymással küldöttségek által érintkezik«. Lényegileg majdnem azonos rendelkezést tartalmaz az osztrák 1867. évi deczember 21-iki törvényczikknek 36. §-a. Ma t. i. preczedens nélkül álló esettel van dolgunk. Soha eddig nem fordult elő, hogy az alkotmányos viszonosságnak s kölcsönösségnek elve olyan ekklatánsan megsértetett volna a két államnak egymásközti viszonyában, mint most. Annak idején Deák Eerencznek nagy konczepczióju gondolata volt az, hogy a kiegyezés alapfeltételének teszi meg mindkét állam teljes függetlenségét, teljes paritását. Ennek a függetlenségnek korlátain belül közöseknek és közös egyetértéssel intézendőknek tesz meg bizonyos ügyeket és ha ezeknek elintézése nem sikerül, ha differencziák merülnek fel, a népek szabad érintkezési jogát biztosítva, regnikoláris deputáeziók által akarta az ellentéteket kiegyenlíteni. Ezt az idézett törvény 13. §-a világosan megmondja. Ugyanígy intézkedik majdnem hasonló szövegben, lényegtelen nüanszbeli eltéréssel, az osztrák alaptörvény is. itámutatni kívánok most arra, hogy ez a Deák Ferencz nagy konczepcziójában megszületett idea soha eddig megvalósulást nem nyert és nem nyerhetett, pedig alkalom bőven lett volna rá, igy a mostani esetben is, épen a véderőtörvény körül felmerült differencziákból kifolyóan. A törvények — törvények alatt többesszámban beszélve, értein a magyar törvényt és az osztrák törvényt is — pl. a kvóta tekintetében előálló differencziák esetére kötelezőleg irják elő, hogy az országok egymással küldöttségek utján érintkezzenek. Tudjuk, hogy volt rá eset, hogy differencziák merültek fel, azonban a regnikoláris deputácziók még sem jöttek össze. Most is igy vagyunk a véderőnél, az állam legfontosabb kérdésénél: a két állam törvényhozása között differencziák merültek fel, de a regnikoláris deputácziók összehívása nem történt meg. Erre csak azért mutatok rá, mert én rendszert látok abban, hogy Deák Eerencznek ezt a nagy konczepczióju gondolatát keresztülvinni — mely okból, nem kutatom — nem kívánják. Ez a nagy gondolat arra volt alapítva, hogy az osztrák tartományok népei és a magyar szent korona országai szabadon, közvetlen érintkezéssel cserélhessék ki gondolataikat és igy eliminálhassák a félreértéseket. Azonban, miért, miért nem, erre az érintkezésre nekünk soha mód és alkalom nem nyujtatottt. Felveszem az elejtett fonalat. Ugyancsak alapvető fontos alkotmányjogi tételt tartalmaz az 1867 : XII. t.-czikk 25. §-a, amely megmondja, hogy »A másik alapfeltétel az, hogy a teljes alkotmányosság O felsége többi országaiban és tartományaiban életbelépjen, mert Magyarország azon országoknak csak alkotmányos képviseletével léphet bármi módon a közös viszonyokra nézve érintkezésbe. S O felsége maga is azért kívánta a közös ügyek tárgyalásának eddigi módját megváltoztatni, mert alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait is s a közös ügyek kezelésénél ezek alkotmány szer ü befolyását nem tartja mellőzhetőnek. Ezen alkotmányjogi alaptételeknek megfelelőleg történt azután, hogy a véderő kérdésében, amely közös egyetértéssel elintézendőnek van deklarálva, mindig egyezményes utón törvényhozási intézkedés történt ugy Ausztriában, mint nálunk természetszerűleg egyenlő elvekből kiinduló javaslat alapján. Így történt, hogy az 1912. évben is a haderő, illetőleg annak mennyisége és rendszere megváltoztatás alá került és igy történt akkor is, hogy egyezményes utón az előbb idézett alkotmányjogi tételek folyományaként mindkét állam törvényhozásában majdnem azonos szövegű törvény hozatott. Nem akarok kitérni jelen interpelláczióm során arra a kérdésre, miként jutott nálunk ez a törvény odáig, hogy végre szentesítve lett; fentartom pártomnak azt az állásj>ontját, hogy az 1912. évi XXX. t.-czikket soha érvényesen létrejöttnek cl nem ismeri, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) magam azonban e perczben nem kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni és csupán csak arra mutatok reá, hogy épen a kiegyezési törvényben lefektetett alapelveknek megfelelőleg az osztrák törvényhozásnak nézetem szerint kötelessége lett volna annak idején vizsgálat tárgyává tenni, vájjon az az alkotmányos tételeknek megfelelő módon jött-e létre, vagy nem ? (Mozgás a jobboldalon.) Az osztrák törvényhozás azonban nem tette ezt, hanem sietve, meghozta az 1912. évi Julius 21-iki törvényt. Én erre csak azt jegyzem meg, hogy ha az osztrákok tudták volna azt, hogy bekövetkezik az, ami bekövetkezett, bizonyára meg is tették volna azt. (Derültség és ellenmondás jobbfelől.) A hodie mini cras tibi elvénél fogva akkor gondolhattak volna arra, hogy ami akkor velünk megtörtónt, az később megtörténhetik velük is. Ezen kitérés után folytatom lehetőleg tárgyilagosan előadni kívánt interpelláczióm indokolását. A véderőtörvény — igy fogom röviden nevezni ugy a magyar 1912. évi XXX. törvényezikket, mint az osztrák Wehrgesetzet, az 1912 Julius 21-iki törvényezikket — 13. §-ának negyedik bekezdésében világosan meghatároztatott az, hogy »az ujonczlétszám nagysága a jelen törvény életbeléptetésétől számított 12 év lefolyása alatt ujabb törvényhozási megállaj)itás tárgyát csak akkor képezheti, ha 0 felsége az illető felelős kormánj r ok utján az ujonczlétszám emelését vagy leszállítását szükségesnek tartja«.