Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-532
532. országos ülés 191 4 április 3i'-án, csütörtökön. 159 T. képviselőtársamnak ezen nem éjjen objektív kritikájára bátor vagyok megjegyezni mindenekelőtt azt, hogy az Álvinc-nagyszebeni vasút lényegileg viczinális vasút. Ha összehasonlítja az ezen vasútnál levő állapotokat egyes német kisvasutak viszonyaival, akkor azt hiszem, meg fog győződni róla, hogy nincs oka a panaszra. A 10 km.-nyi sebesség helyett, adataim szerint átlag 25 km.-nyi sebességgel járnak a vonatok, ami végre is egy viczinális vonalon nézetem szerint megfelel a követelményeknek. (Igaz! Ugy van!) De különösen elégségesnek kell mondanom ezt a sebességet, ha a takarékosság szempontját veszszük figyelembe. Mert méltóztassanak meggyőződve lenni, (Halljak! Halljuk!) hogy minden sebességfokozás igen nagy többköltséget okoz. A Nagyszeben-kiskapusi vonalon az átlagsebesség 30 km., tehát itt is épen háromszorosa annak, mint amit t. képviselőtársam felhozott. (Tetszés.) A kocsikra nézve tett panasza is legjobb meggyőződésem szerint nem igazolt. Egyúttal e helyen bátor vagyok a képviselő urnak még egyéb megjegyzéseire is reflektálni. Ugyancsak a magyar államvasutnál kifogásolta, hogy az óvadék egy kisebb üzletnél, ha jól emlékszem, a második év múlva a munka befejezése után sem adatott vissza az illető czégnek. Erre nézve megjegyzem, hogy az igen t. képviselő ur sokkal jobban és helyesebben járt volna el, ha panaszát nem a budget-vita keretében tette volna meg, hanem egyszerűen felhívta volna erre a körülményre az üzletvezetőség figyelmét, vagy amennyiben ez nem szanálta volna, fordult volna hozzám; én mindenesetre készségesen utánajártam volna a dolognak. (Helyeslés.) Megjegyzem különben, hogy itt is szükségesnek tartom, hogy érvényesüljön az audiatur et altéra pars elve, mert nagyon lehetséges, hogy felülvizsgálati hiányok tapasztaltattak az illető munkánál, s hogy ez indokolta azt, hogy az óvadék nem adatott idejében vissza.Hasonlóan nem jóakaró kritikát gyakorolt az igen t. képviselő ur a tárcza iparfejlesztési akcziójával szemben. Adatait azon kimutatásból meríti, amelyet a ministerium készített; de bátor vagyok megjegyezni, hogy itt 30 évnek veszteségei vannak összegezve. Természetes, hogy az iparfejlesztésnél is történtek hibák; de ha figyelembe veszszük azt, hogy azok a számok, amelyeket ő felhozott, 30 év veszteségeit tüntetik fel, akkor végre is azok nem mondhatók túln agyoknak s ez inkább az iparpártolási akczió igazolása mellett szól, mint ellene. Legyen szabad itt végre rátérnem a Söpkéz Sándor t. képviselőtársam által ma délelőtt a nagy vasutak elektrifikálásáról mondottakra, amire külön felhívta figyelmemet. Igen érdekes beszédére legyen szabad megjegyeznem, hogy mindenesetre komolyan tanulmányozandónak tartom a kérdést ós komolyan tanulmányozzuk is, (Helyeslés.) bár ma még némileg korainak tartom annak keresztülvitelét — nyíltan bevallom — és pedig korainak azért, mert az elektrifikálásnak főhaszna ott nyilvánul, ahol az teljesitményszaporodást von maga után. Nálunk azonban, nézetem szerint, ez az eredmény csak ott" fogja az elektrifikálást követni, ahol az elektrifíkálás helyén van, vagyis ahol sürü a forgalom. Ezt tehát nézetem szerint meg kell előznie a második vágánynak, mert az egyvágányú vonalakon való elektrifíkálás az elektrifikácaió előnyeit nagyrészt veszélyezteti, várni kell az egyes állomásokon stb., sfcb. s igy azok a nagy előnyök, amelyek az elektrifikáczióval épen a teljesítés szaporodása terén elérhetők, itt nagyrészt elvesznek. Ma pedig még kevés kivétellel nem vagyunk ott, hogy a második vágány teljesítőképességét igazán ki lehessen használni. Ettől eltekintve azonban még más ok is késztet arra, hogy bizonyos fokig várakozó állást foglaljak el ezzel az elektrifikáczióval szemben és ez az, (Halljuk! Halljuk!) hogy épen jelenleg folynak nagyban kísérletek a nagyvasutak elektrifikácziója terén Németországban és Svájczban. Ezeknek az adatait szeretném és óhajtanám bevárni, hogy ezeken okulva lehetőleg megkíméljük a tanpénzt. (Helyeslés.) Csak a napokban kaptam egy svájczi hivatalos tanulmányt, amely igen tüzetesen foglalkozik a kérdéssel és elég kimerítő statisztikát is nyújt az egyes elektrifikált vasutakról és ebből látom, hogy még a szisztéma kérdése sincs még eldöntve. Itt ugyanis három szisztéma küzd egymással : a magasfeszültségű egyenáram, amely az utóbbi időkben Amerikában is kezd nagyobb és nagyobb tért foglalni; azután a három fázis, amely leginkább Olaszországban van kifejlődve és végül a magasfeszültségű egy fázisú áram, melyet főleg Németországban alkalmaznak. Mindezekből arra következtetek, hogy ha eddig vártunk, akkor nézetem szerint, különös tekintettel arra a körülményre, hogy először is a magyar államvasutak keretében még igen sok és nagyfontosságú teendőink vannak, másrészt pedig, hogy a pénzügyi tekintetekre kiváló gondot kell fordítanunk, indokolt, hogy várjunk az elektrifikáczióval, főleg amíg a német és esetleg a svájczi tapasztalatokon okulva, mi is dönthetünk a rendszer mellett és amikor legalább egy lépéssel előbbre lehetünk. (Helyeslés.) Megnyugtathatom azonban t. kéj>viselőtársamat, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kérdéssel nem foglalkozunk. Mi igenis foglalkozunk vele és én személyileg is, amint méltóztatnak tudni, iparos multamnál fogva az elektrifikáczió kérdése iránt mindig nagy érdeklődéssel viseltettem. (Élénk helyeslés.) Legyen szabad most áttérnem a viziutak kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Noha a mai
