Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-529

529. országos ütés 19lí április 23~án, csütörtökön. 9 bevétellel végződik. Pontosan a költségvetés 2.264,096.830 korona kiadást, 2.264,157.883 korona bevételt és végeredményben 61.053 korona felesleget mutat. B bonyolult mérlegnek adatait szétbontva, mindenekelőtt meg kell állapitanom azt, hogy a költségvetés rendes kiadásai az 1913. évvel szemben 156,489.486 koronával, átmeneti és beruházási kiadásai pedig végeredményben 34,853.000 koronával nőnek, tehát összes kiadásai 191*3 millióval lesznek nagyobbak, mint a múlt évben voltak. Ezzel szemben az összes bevételek 191,300.000 korona emelkedést tüntetnek fel, amely többletből 119 millió a rendes, 72 millió pedig a rendkivüli bevételek növekedésére esik. Nem kivánom a t. házat azzal fárasztani, hogy e komplikált mérlegnek — bármennyire csábitó lenne is — egyes részeit szétbontsam. Nem teszem ezt először azért, mert az egyel költségvetési tárczák előadói lesznek szívesek erre vállalkozni, másodszor pedig azért, mert magának a költségvetésnek alapelveit maga a pénzügyminister ur az ő markáns egyéniségéhez méltó módon adta elő abban a beszédében, amelylyel márczius 19-én a t. ház elé terjesztette a költségvetést, (ügy van ! Ugy van !) , És bár, mint ama hires színdarabban Lebonnard apónak az a szenvedélye, hogy minden órának széjjelszedi a szerkezetét és abban gyönyörködik, hogy az egyik kerék hogyan vág egybe a másik kerékkel, azonképen egyike a legnagyobb élvezeteknek az, hogy egy ilyen nagy költségvetésben azt vizsgáljuk, hogy a milliárdok között hogyan tartanak a kerekek egyensúlyt. hogyan történt gondoskodás arról, hogy mindegyik kerék megfelelő módon kormányoztassék a másik által: ám én ezekre még sem térek ki, hanem csupán azt fogom vizsgálni, — hogy az órahasonlatnál maradjak — vájjon a rugók, amelyek a nagy óraművet inditják, elég erősek-e arra, hogy ezt a rendkivüli nagy terhet megbirják, sőt még annak fejlődést biztosítsanak további működésére. Szóval, azt ldvánom vizsgálni, hogy bevételeink elég erősek-e arra, hogy a ránk kényszeritett kiadásokat fedezzék. Erre annál is inkább szükség van, mert a sajtó igen nagy részében a legcsodálatosabb hirek és bonczolgatások jelentek meg erről a költségvetésről, olyan természetű hiradások, amelyekkel némely tekintetben szerény nézetem szerint az ország közérdeke szempontjából is szembe kell szállanunk. (Ugy van ! Halljuk! Halljuk !) Kétségtelen, t. ház, hogy ez a költségvetés igen súlyos gazdasági válságnak és szerencsétlen konjunktúráknak nehéz nyomása alatt állott elő. Ennélfogva valami rózsás képet, költői lendületet tőle várni nem kell. De ebből nem következik, hogy egyrészt hamis találgatások alapján befeketítsük az államháztartás oly részeit, amelyek legjobb meggyőződésem és a pénzügyi bizottság vizsgálata szerint teljes erőben állnak fenn és nem következik ebből másrészt az sem, hogy a KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIV. KÖTET. kishitűség magvait hintsük szét nemcsak adózóink, hanem hitelezőink között is. (Helyeslés.) Ez az az álláspont, amelynek alapján mostani rövid beszédemben a t. ház elé állitani szándékozom a költségvetés főbb elveit. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt foglalkoznom kell azzal a ténynyel, hogy magának a költségvetésnek bevételei elég szilárd alapon nyugszanak-e ? E tekintetben igen komoly vonás az, hogy mig eddig — amint azt a t. ház bölcsen tudja — két tárcza volt az, amely több bevételt termelt, mint amennyit kiadásban elfogyasztott, a kereskedelemügyi és a pénzügyi tárcza, addig ebben a költségvetésben egyedül a pénzügyi tárcza az, amely bevételeiből a többi tárczáknak juttatni tud, ellenben a kereskedelemügyi tárcza a feleslegeket mutató tárczák közül a deficzitet mutató tárczák közé jutott. Ennek a megvilágitása voltaképen nem egyéb, mint a m. kir. államvasutak kérdése s ezt a t. ház a kereskedelemügyi tárcza vitájánál fogja megnézni. Itt a magam részéről általános pénzügyi szempontból csupán három oly jelenségre akarok rámutatni, amelyek úgyszólván kivül esnek a'kereskedelemügyi minister ur hatáskörén és magától a mostani helyzetből következnek, akként, hogy károsan befolyásolják az államvasutak bevételeit. Az első az, hogy, a mint méltóztatnak bölcsen tudni, az 1906. évi kereskedelmi szerződések óta kereskedelmi mérlegünk, sajnos, állandóan passzív, sok százmillióval passzív. A javításnak egyik módszere az volna, hogy rendkivüli nagy kivitelt teremtsünk és ezáltal ezt a passzív mérleget varázsoljuk át aktív mérleggé. Sajnos, sem geográfiai helyzetünk, sem vállalkozási szellemünk, sem gazdasági fejlődésünk ezt a megoldást nem bírták keresztülvinni. Ennek folytán előállt a másik megoldási mód, az, hogy népünk nagyon helyes ösztönénél fogva takarékoskodni kezdett, a minek következtében a behozatal évről évre csökken, vagyis a passzivitás oly módon nyer megoldást, hogy a behozatal kevesebb lesz. Ez a jelen körülmények között helyes megoldás, de természetes, hogy az államvasutak ezáltal elestek e szállításoktól s ezek bevételi többletétől, amiért, ismétlem, maga az államvasút nem okolható. A másik körülmény, amelyet szintén ajánlok nagybecsű figyelmükbe, az, hogy ha méltóztatnak megfigyelni hazánk ipari fejlődését az utóbbi vasúti tarifaemelések óta, azt méltóztatnak látni, hogy a tarifaemelések, kivált a nehéz árukra való vonatkozásban, amelyek nagy méretekben kis értékeket képviselnek, valósággal az önálló vámterület alapját képezik egyes vidékekre nézve, vagyis az ipar nem lévén képes portékáját nagyobb távolságra szállítani, most egyes helyeken, különösen Erdélyben, gyárakat alapit a helyszínén, azért, mert az uj tarifaképződés folytán ezen kevésbbé értékes áruknak messze távolságokból való odajuttatása lehetetlen. Ez az iparfejlődés szempontjából nem káros jelenség, de az állanivasutakra az iparnak ezen deczentralizácziója be-