Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-531

322 531. országos ülés 1914En azonban — ismétlem — nem akarok e felett vitatkozásba bocsátkozni, csupán arra kérem a kereskedelmi minister urat, hogy ezt a közgazdasági szempontból is nagyjelentőségű dolgot, t. i. a tarifa leszállítását, mennél előbb életbeléptetni méltóztassék, mert ezáltal lesz elérhető az, hogy még több helyen veszik alkalmazásba a telefont, ami a közgazdasági életben csak előnyös hatású lehet. A magyar államvasutakkal és a munkaközvetítő hivatallal, különösen azok után, amiket az előadó ur olyan behatóan fejtegetett — hiszen kritikailag is bírálta ezeket az intézményeket, sőt az államvasutakra nézve javaslatokkal is állott elő, — nem akarok foglalkozni. Nem akarok ezzel foglalkozni azért sem, mert tudomásom van róla, hogy a kereskedelemügyi minister ur is felismervén ezen két ágazat organizácziójának hibáit, elhatározta azok megjavítását. Eddig is milliókat fordítottunk az államvasutakra és szavazzunk meg most is erre az intézményre, de ezen milliók csak akkor lesznek jövedelmezők, ha helyes tarifapolitika mellett az államvasutak adminisztrácziója ós gépezete megfelelőleg, de főleg gyorsan fog működni. Itt csak közbevetőleg vagyok bátor a minister ur figyelmét felhívni egy, a postaintézménynél nagyon jól bevált intézkedésre, t. i. a tantiem-rendszerre. Külföldi államokban is, sőt a külföldön már a magángyárakban is bevonják a munkásokat és az alkalmazottakat a tantiem-rendszerbe és ezáltal elérik azt, hogy az alkalmazott bizonyos ragaszkodással van az intézmény iránt; a maga jól felfogott érdekében is takarékoskodik és iparkodik erejét teljesen belevinni a szolgálatba. Felhívom tehát a kereskedelemügyi minister ur figyelmét arra, hogy a postánál ilyen jól bevált intézkedés nem volna-e esetleg praktikusan alkalmazható az államvasutaknál is. A mi a munkásbiztositást illeti, tudomásom szerint a kereskedelemügyi minister ur itt is minél előbb segíteni akar az organikus hibában szenvedő intézet bajain és ezért csak arra mutatok rá, hogy akár az 1907: XIX. t.-czikk módosításával, akár .uj törvénynyel szándékozik a minister ur a helyzetet javítani, addig még bizonyos idő fog eltelni. Már pedig az 1912. év végén a munkaadók betegsegély járulékának hátraléka meghaladta a 10 milliót, de a balesetbiztosítási hátralék is tízmillión felül van. És ez a hátralék folytonosan emelkedik, az intézmény pedig nem tud czéljainak megfelelni. Ajánlanám talán a községi közvetítés igénybevételét, de azt hiszem, hogy mire az megkezdené funkczióját, addigra már az uj törvény is elkészül talán, amelylyel a kereskedelemügyi minister ur foglalkozik s amely talán módot fog nyújtani ezen hátralékok eliminálására. Én tehát csak szives jóindulatába ajánlom a minister uráprilis 25-én, szombaton. nak, hogy addig is méltóztassék valamely módozatot találni, hogy ezek a hátralékok ne szaporodhassanak, hanem lehetőleg behajtassanak, mert hiszen mentül tovább húzódik ezen kérdés rendezése, annál nagyobb perczentje kallódik el, vész el ezen hátralékoknak. (Igaz! Ugy van!) Legyen szabad végül a költségvetés »Tengerhajózás*; cziméhez néhány megjegyzést fűznöm.. (Sálijuk! Halljuk !) Csak a közelmúltban foglalkozott a t. ház igen behatóan és részletesen a tengerhajózási vállalatokkal kötött hajózási szerződésekkel, én tehát ezekkel most részletesebben foglalkozni nem akarok. Ezek befejezett tények és remélem, hogy a hajóstársaságokkal kötött szerződések a hozzájuk fűzött reményeknek meg is fognak felelni. Ha az egyes hajózási társaságokkal kötött szerződéseket figyelmesen nézzük, megállapíthatjuk, hogy az Adria tengerhajózási részvénytársaság marokkói, tripoliszi, és lybiaifösszeköttetéseihez a Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársaság ausztráliai járataihoz nagy reménységek fűződnek arra nézve, hogy a közel jövőben ezen országokkal élénk gazdasági és kereskedelmi forgalmi összeköttetésbe fogunk jutni. Nagyon nehéz és fáradságos feladat vár e tekintetben a társulatokra, mert meg kell küzdeniök a nyugateurópai tengeri kereskedelemmel, konkurencziájávai és egyúttal emelni kell azt a forgalmat, amely ezen országokkal a múltban bizony még igen csekély mérvű volt. De én azt hiszem hogy a szerződések hosszú ideje és a nyújtott államsegély czéltudatos intézkedés és irányítás mellett ezt a czélt el fogja érni. Az Ungaro Croatára az a feladat vár, hogy a fiumei kikötő szerencsés geográfiai helyzetét kiaknázva, az albán és dalmát külkereskedelmet Fiúmén keresztül irányítani fogja. Ezt azonban ez a társulat csak akkor fogja elérni, ha hajóparkját a modern hajózás színvonalára fogja emelni (Élénk helyeslés.) és alkalmazottait megfelelően fogja javadalmazni. A vele kötött szerződés erre nézve provideál, a kereskedelemügyi minister urnak van rá módja és hiszem is, hogy erős kézzel iparkodni fog reászoritani a társaságot ezen kötelezettség teljesítésére. Ezen szerződésekkel kapcsolatban nem zárkózhatom el az elől, hogy néhány észrevételt tegyek egyik-másik olyan közgazdasági kérdésre, amely a hajózással van szoros összefüggésben. Két legfontosabb iparunk a vas- és textilipar. A vasipar helyzetét nem kívánom ismertetni, hiszen lapokban, szakegyesületekben naprólnapra olvasunk, hallunk róla és az általános vélemény abban csúcsosodik ki, hogy meglévő vasérezünket meg kell őriznünk vásiparunk számára és mindent meg kell tennünk, hogy a külföldről olcsón hozhassunk be vasérczet. Hiszen épen az volt egyik oka a Levantéval az ausztráliai járatokra vonatkozólag kötött szerződésnek, hogy I olcsó vasérczet kapjunk Magyarország részére.