Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

78 522. országos ülés 19Ú amit akar adni a ministerelnök ur és a magyar nemzet a románlakta vidékeken a román polgároknak, azt adja a saját kezéből, a saját akaratából, hogy az a legegyszerűbb román nép is lássa, hogy ezt attól a magyar tisztviselőtől kapta, akitől eddig ilyenben része nem volt és akkor az a nép is meggyőződik róla, hogy nem kell a magyarral ellenséges lábon állni, nem kell felülni azoknak az agitátoroknak, akik eddig vezették és igy a megértést sokkal jobban lehet elérni. A tárgyalások során szóbakeriilt a birtokpolitika, a telepités kérdése is. Miháli Tivadar és több más képviselőtársam tiltakozott ellene, hogy állami segítséggel telepitéseket eszközöljenek, amelyek arra volnának hivatva, hogy románlakta vidékeken magyar községeket emeljenek. Nekem az a nézetem, hogy a román képviselőtársaknak nem nagyon kellene ijedezni ettől a telepítéstől; hiszen ezt épen csak hogy megkezdték itt-ott, eredményesen sehol végre nem hajtották. Én végtelenül sajnálom, hogy nincs is kilátás a telepités folytatására és hogy a ministerelnök ur is azt mondta, hogy nem szándékozik tovább folytatni a telepítést. Csodálom, hogy nemzetiségi képviselőtársaink állást foglalnak a telepités ellen ; hiszen ennek az országnak nemzetiségi vidékei mind telepités utján lettek benépesítve, nemzetiségi polgártársainknak igen nagy része telepítésnek köszönheti a birtokát. Ha tehát a telepités jó volt és igen sokszor bevált a múltban, miért ne lenne jó a jövőben is? Ha szükség volt reá a múltban, miért ne lenne reá szükség a jövőben is? (Ugy van ! bal felől.) Sok száz és száz példa bizonyítja, hogy az ilyen telepesekből vagyonos polgárok és jó hazafiak lettek. Ép a napokban hallottam nyíregyházai emberektől, hogy 160 esztendővel ezelőtt 300 családot telepitettek Nyíregyházára Tótkomlósról, Szarvasról, Csabáról és még néhány ilyen tót községből és e 160 esztendő alatt a 300 család 40.000 lélekre szaporodott — persze, némi bevándorlással is — és Nyíregyházának mind a 46.000 katasztrális hold földjét megszerezték, sőt ha volna még 46.000 hold, azt is mind megszereznék és ki is fizetnék. Ezek az emberek pedig, akik tótok voltak, akik családjuk körében ma is tótul beszélnek, teljesen bírják. a magyar nyelvet és olyan magyar érzelmet tanúsítanak, amilyen csak a színtiszta magyarság között van, Nyugodtan kérdezhetem tehát, hogy nem volt-e jó a telepités? Azok, akik ma talán túlzsúfoltságban nyomorognának, olyan gazdasági viszonyok közé kerültek a telepités révén, hogy nemcsak a megélhetésnek, de a vagyonosodásnak útjára is ráléptek. Hozzá még magyarokká is lettek, pedig soha senki nem erőszakolta, hogy magyarok legyenek, hogy megmagyarosodjanak és még ma is beszélik a nj^elvüket. Ha a nemzetiségek mindenütt ilyenek volnának, akkor nem volna ebben az országban nemzetiségi kérdés. (Ugy van! balfelől.) Ezért mondom, hogy a telepítési törvényt márczius 17-én, kedden. nem kell annyira támadni. Végtelenül sajnálom, hogy a telepítési törvényt végre nem hajtották és nem is értem egészen román képviselőtársainkat, akik ellenzik a törvény végrehajtását. Az a telepítési törvény nem volt kizárólag nemzetiségi vidékekre megállapítva, hanem Magyarországra és Magyarországnak sok vidéke van, ahol lehetne telepíteni s hol azt legfeljebb pénz hiányából nem csinálják. Ez a törvény mindenesetre megszívlelendő s én ragaszkodom ahhoz. Sokat lehetne erről beszélni, de az elnök ur talán ismét azt mondja, hogy nem tartozik ehhez a tárgyhoz, daczára annak, hogy benne van az egyezkedési kísérletek tárgysorozatában. Erre a telepítésre csak annyit akarok megjegyezni, hogy ha rosszul csinálták eddig, abból nem következik, hogy nem lehet jobban csinálni. Eddig telepeseknek vagy olyanokat vittek, akik teljesen képtelenek voltak be is rendezkedni a telepes birtokon s igy megélni sem tudtak, vagy olyanokat, akik dolgozni nem akartak s ezért nem volt eredmény. A telepítést nagyobb körültekintéssel kell végrehajtani és akkor meg kell lenni az eredménynek. Az a Darányi Ignáczféle telepítési törvény — sajnos, csak törvényjavaslat — olyan rendelkezést is tartalmaz, hogy bizonyos vidékeken a szántóföldekre alkalmas túlságos nagy vadászterületek kicserélendők hegyvidéki vadászterületekkel, ez a birtokrészlet azután parczellázandó kisgazdák részére megmunkálás czéljából. Lehet, hogy egyes nagybirtokos uraknak ez nem tetszik, de nekem olyannak látszik, amelyet szükséges volna Magyarországon keresztülvinni. Sok ilyen intézkedése van ennek a javaslatnak, amelyre nem akarok kiterjeszkedni; de azt látom, hogy az egyetlen törvényjavaslatunk 67 óta, amely útját akarta állani a nagybirtok további szükségtelen túltengósének, anélkül, hogy valaki jogába bele akart volna gázolni és kárt okozni és amely megkezdte volna a túlságos nagy birtokoknak bizonyos törvényes határok között a földből élő nép kezére juttatását. Ez tehát országos, általános érdek, s nem tartom helyesnek, hogy épen nemzetiségi képviselőtársaim fölöslegesnek és szükségtelennek tartják, sőt a feltételek közé is bevették, hogy az ne eszközöltessék. Vajda Sándor: A mi népünk rovására nem ; különben eszközölhető ! Szabó István (nagyatádi) : Hogy a román nép rovására ne eszközöltessék ? Én nem ismerem a viszonyokat, de arról vagyok értesülve, hogy bizonyos bankok áldozatkészsége folytán, vagy mint mondják, a román államnak, vagy legalább is a román államban élő gazdatársadalomnak támogatásával román testvéreink a magyarságtól veszik meg a földet és a magyarok hátrányára terjeszkednek Erdélyben. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Bocsánatot kérek, ha már arról van szó, hogy a birtokmegoszlásnál a magyarok ne terjeszkedjenek a románság rovására, akkor arról is lehet szó, hogy a románok ne terjeszkedjenek a magyarság rová-