Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

08 täi. országos ülés 19U márczius Í7-én, kedden. nisterelnök ur azt mondja, hogy ki kell egyenlíteni az ellentéteket, hogy meg kell ragadni minden alkalmat arra, hogy a nemzetiségeket idelánczoljuk a magyar állameszméhez. Ez mind helyes; szivünkből, lelkünkből van véve, de akkor fel kell használni a megfelelő eszközöket is, legyenek azok bár a párturalomra kedvezőek vagy kedvezőtlenek, mert a főszempont az kell, hogy legyen, hogy ez eszközök a nemzetre, a haza jövőjére nézve legyenek kedvezők, (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Es mivel kell még idelánczolnunk másnyelvü honfitársainkat? A gazdasági élet fejlesztésével, a gazdasági jólét eszközeivel, (ügy van! a szélsobaloldalon.) És itt is beleütközünk t. ház, magasabb szempontokba. Ezt nem lehet csak legelőjavítás és nem tudom, miféle kicsinyes eszközök igénybevételével keresztülvinni. Hiszen az sem megvetendő, azonban egy államban az általános pusztulást más szempontok .szokták előidézni. Azt előidézik egy ilyen fejletlenebb mezőgazdasági kultúrában élő nemzetnél azoknak a nagy terheknek felesleges mértékben a nemzetre való zuditása, amelyeket egy kereskedelmi és ipari fejlettséggel rendelkező állam, egy tőkegazdagsággal telitett nemzet játszva elviselhet, amelyeket azonban egy ilyen szegény nemzet csak küzdve, vergődve és anyagi romlásában mindig lejebb és lejebb sülyedve bir csak nagynehezen elszenvedni. A gazdasági jólétet csak akkor bírjuk honfitársainknak nyújtani, ha el birjuk hárítani nemzetünk feje felől azon veszélyeket, amelyek a ráháruló oktalan terhekkel — nevezzük a maga nevén: a militarizmusnak oktalan terheivel — a száz és száz millióknak oktalan kidobásával,, zúdítunk reá. (ügy van! ügy van! a szélsobaloldalon.) Ez nehezedik rá a nemzetre és ez akadályozza meg azt, hogy itt gazdasági jólét kifejlődhessék; gazdasági jólét," amely kellemes, nyugalmas otthont biztosit mindenki számára, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ebben is segítségünkre kellene hogy legyenek tehát uraim, hogy ezen ország anyagi erejét kiépítsük azon intézményekkel, amelyekkel Eománia is bir, a független gazdasági létnek intézményeivel, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy kiépítsük, megerősítsük az ország anyagi erejét, és elbáritsuk azoknak a túlságos katonai kiadásoknak felesleges terheit az állam életéből. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ebben kellene segítségünkre lenniök, és éhben kellene a nemzeti védelem lehetőségét megtalálni. De ne vegyék rossz néven, ha egyúttal azt mondjuk, hogy a nemzetiségi kultúrának szabadságával egy feltétel van összekötve: a magyar állameszméhez való. ragaszkodásnak feltétlen kötelezettsége; (Igaz! ügy van.! balfelöl.) hogyha odaállítjuk a nemzetiségi kultúrának szabadságát, amelyért szívből, igazsággal és nem rejtett szavakkal lelkesedünk, akkor oda állítjuk azt a föltételt is, hogy legyen az a nemzetiségi kultúra összekötve ä magyar államhoz való hűséggel is, a magyar állam egységéhez való ragaszkodással és hogy ebben se legyen semmi kétség, (ügy van! ügy van! bal felől.) Mert önök szerint homály van a mi igazi érzelmeinkben; pedig ezekben nincs homály, mert a történelem tesz tanúságot amellett, hogy mi századokon keresztül el nem vettük egyetlenegy nemzetiségnek sem a nyelvét, sem a vallását, sem a faji önérzetét. De abban nincs azután nekünk feltétlen bizonyosságunk, hogy vájjon az a magyar állameszméhez való ragaszkodás oly igazán él-e a nemzetiségi honpolgárok mindegyikének lelkében, amint az feltétlenül szükséges. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Amikor ezek azok a nagy bajai a magyar nemzetiségi ügynek, akkor a t. ministerelnök ur jön ezekkel az intézkedésekkel, jön azzal, hogy kibékíti a nemzetiségeket. A kibékítés nem sikerült. Akkor ő mindjárt előáll olyan — amint Bichter János t. képviselő "ur mondotta — fascináló, lelkesítő szólamokkal, amelyekkel a nemzetiségi kérdéseket is kezelni akarja. Három ilyen szólama van a ministerelnök urnak, amelyekkel lelkesíti a túloldalt. Az egyik az, hogy a radikalizmus ellen védekezik: ő megmentette az országot, megmenti folyton. Erdélyt mi egészen el akartuk szerinti veszíteni és t. barátomnak, gróf Bethlen Istvánnak a szemére hányja, hogy ö — a ministerelnök ur — mentette meg Erdélyt ellenünk, amikor a radikalizmus útvesztőjébe mi az országot belevinni akartuk. A másik szólam a ministerelnök urnak, hogy megmentette megint az országot a parlamenti anarchiától. A harmadik az a gyönyörű szólam, amely a szláv áramlat elleni védekezést hangoztatja. Ezek mind nagyon jól hangzanának. De hogyan akarta pl. a radikalizmus ellen megmenteni az országot. A ministerelnök ur különösen a Kristóffy-féle radikalizmust emlegette. Én nem láttam, hogy a Kristóffy-féle radikalizmus ellen a ministerelnök ur azt a harczot felvette volna, amely az ő. nagy erejű tehetségétől kitelt volna. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Hiszen mi harczba szállottunk Kristóffynak, Fejórvárynak egész rendszere ellen, nagy * harczot folytattunk, amelylyel azt a radikalizmust meg akartuk bénítani. A t. ministerelnök ur — ugy tudom — nem állott harczban, sőt a harcznak az ellenkezőjével: inkább a barátság keresésével próbálta talán Kristóffyval kiegyenlíteni számadásait. Akkor tehát bennünket a Kristóffy-féle radikalizmus által sötét szinbe keverni egyáltalában nem jogosult törekvés. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) És vájjon mi a mi radikalizmusunk? Bocsánatot kérek, vájjon az egész egyesült ellenzéki szövetség : vájjon Apponyi, Andrássy, Kossuth, vagy akármelyikünk olyan nemzeti