Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

28 521. országos ülés 191í márczius !.3-án, pénteken. nép és a magyar kormányok között helyre nem állíthatta. Szándékosan említem a magyar kormányokat, mert a román nép a magyar néppel, bála Istennek, megérteti magát és talán még jobban meg fogja értetni magát ezután. Csak leszegezni akarom azt, hogy a sérelmeket, amelyeket évtizedeken keresztül szenvedtünk, nem tulajdonítottuk a magyarságnak, hanem az ő kormányaiknak, amelyek nem teljesítették kötelességüket a nemzetiségekkel szemben. T. képviselőház ! A vita ezen kérdés körül meglehetős széles mederben indult és megvallom őszintén, hogy én örvendek a vita minden egyes fázisának, mert elvégre ebből a szellemi harczból talán nekünk is fog valami jutni, talán mi is nyerünk valamit belőle. T. képviselőház ! Épen ezért én is igykeszem beszédem tartalmából eliminálni mindazokat a momentumokat, amelyek a rekriminácziók, vagy pedig a sértő támadásokra adott válasz jellegével bírnának. Ezt talán felesleges is tennem, mivel elég illetékes helyről kijelentették, hogy minket ezen tárgyalások folyamán személyes érdek nem vezetett, az ilyen természetű kérdések a vita anyagából ki voltak kapcsolva és mi kizárólag azt az érdeket képviseltük, amelyet népünk érdekének tekintettünk. Azokra, akik komolyan akarnak foglalkozni e kérdésekkel és akik nem akarnak a kákán is csomót keresni, csak megnyugtató lehet két körülmény. Az, amelyik megnyilatkozik a ministerelnök úr kijelentésében, aki azt mondotta, hogy (Olvassa);« Az igazság érdekében el kell ismernem : ama tisztelt urak részéről olyan követelések, melyek a magyar állam lélf eltételei vei ellentétben állottak volna, csakis igen szűk körben egyesittettek. Politikai természetű, a;', állam berendezkedésével kapcsolatos kérdésben tulajdonképpen két konkrét követelésük volt.« Tehát maga a ministerelnök úr beismeri, hogy azok a kívánságok, amelyeknek teljesítésétől mi ennek az ügynek közmegelégedésre való kiegyenlítését függővé tettük, nem voltak túlzottak. Másrészről pedig ezek ellenében, de a ministerelnök úr ellenében is kijelentem, hogy köztünk, a román nemzeti komité tagjai közt, egyetlenegy ember sem volt, aki a megegyezés ellen állástfoglalt volna, de ép ugy nem volt egyetlenegy ember sem, aki alkalmasnak találta volna a ministerelnök úr propoziczióját a megegyezés létrehozására. (Ugy van! a középen.) Ezt azért mondom, hogy egy igen komoly részről jött aggodalmat eloszlassak, amelynek Berzeviczy Albert volt vallás- és közoktatásügyi minister ur adott kifejezést, s amely abban csúcsosodott ki, hogy Romániának nemzetközi helyzete egyszerre fellendült és pozicziója megerősödött, bennünk is uj vágyakat ébresztett és talán ez a körülmény tette épen alkalmatlanná a pillanatot a purparlék, a tárgyalások folytatására. Én ezzel szemben kijelentem, hogy — amint itt a mélyen t. ministerelnök ur is mondta — amilyenek voltak kívánságaink akkor, amikor Románia ezt a kivételes nemzetközi helyzetét még nem szerezte meg, ép olyanok maradtak azután is, sőt tovább megyek, a ministerelnök ur, amint itt megállapittatott és amint ő maga és gróf Apponyi Albert is konstatálta, némileg kevesebbet volt hajlandó nekünk adni, mint ministerelnök, annál, amit hajlandó lett volna adni akkor, amikor a házelnöki székben ült. T. képviselőház! Mint mondottam, mi itt kevesen vagyunk önökkel szemben. A kérdés elsősorban minket illet és minket érdekel legközelebbről, ne méltóztassék tehát rossz néven venni, ha felhasználom most ezt az alkalmat, amikor ez a fontos kérdés ily széles mederben tárgyaltatik, hogy arról kimerítőbben nyilatkozzam (Halljuk! Halljuk! a középen.) és talán szürke előadásban, távol a szónoklat hatalmától, megismertessem ezt a mi nemzetiségi kérdésünket. {Halljuk! Halljuk! a középen.) Őszintén megvallom, t. képviselőház, hogy előttem szólott t. képviselőtársaim a kérdést meglehetős szakavatottsággal tárgyalták. Gróf Bethlen István képviselő ur, aki nem jogezim nélkül mondja, hogy ismeri a kérdést, (Ugy van! a baloldalon.) foglalkozott vele s történeti részeket adott elő belőle, mely történeti részek nagyjában helyesek. Mégis szükségesnek tartom egyes történeti reminisztencziáit rektifikálni. Amidőn a mi aspiráczióinknak történetéről beszámol, visszamegy a XVIII. századba és ismerteti Mikű Clain Innoczencziusnak működését. Legyen szabad már itt leszögeznem, hogy hát tevékenységét helyesen adta elő, de a motívumok és impulzusok tekintetében téves felfogása, mert ez a nagy ember, aki nemzetéért akkor többet tett, mint egész intelligencziája, ez az ember nem Bécs unszolására ós Bécs megbízásából, hanem önelhatározásából tette meg oly gyakran azt a rettenetes utat, mely az akkori közlekedési eszközök mellett Erdélyből Bécsbe vezetett. Es ember Bécs által lett száműzve Rómába épen azért, mert senki másnak, csak saját népének és hazájának akart az eszköze lenni. Ezt tartottam szükségesnek rektifikálni. Tartoztam ezzel nagy történelmi emberünk emlékének, aki tényleg óriási müvet végzett az akkori viszonyok között. Bethlen István gróf t. képviselő ur egy igen értékes megállapítást tárt a t. ház elé. Helyesen definiált, amikor azt mondta, hogy a mi programmjaink nem ötletszerüek, (Ugy van! a középen.) nem máról holnapra, nem tudom milyen, az intelligencziának melyik csoportja által, mintegy ötletszerű értekezleten, megállajütott programmok, hanem egész történetünknek, törekvéseinknek kvinteszencziája. Lépten-nyomon haladva nyertünk valamit, léptennyomon szereztünk valamit akkor, amikor teljesen a jogtalanság állapotában voltunk.