Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

525. országos ülés 19Ih márczius W-án, pénteken 187 átszállt az elégületlenség, hogy az uniót de nobis sine nobis hozták létre, mert az a két képviselő és az a két püspök nem tekinthető a román nép egésze képviselőinek. De mi fentartottuk a kontinuitást és programmunkban a mai napig megmaradt az erdélyi unió követelése. Persze, a fiatal generáczió ezt már kiterjeszti az egész románságra. Mily meglepő fejlődésük lehet a dolgoknak. A »Pesti Napló« 1913. évi deczember 9-iki számában olvasható, hogy (olvassa) : »Báró Kemény Árpád viharos óváczió közben vetette fel a kérdést Kolozsvárott, hogy van-e erő és elszántság, kellő akarat Erdélyben, hogy küzdjön magáért. Nem szeparatisztikus törekvések hozták Erdély vezető férfiait e napon Kolozsvárra, hanem a kötelesség hivó szava. Nagy helyeslés közben terjesztette elő a megalakulást czélzó indítványát, mely szerint az erdélyi ellenzéki pártok kimondják, hogy Erdély önvédelmére megalakítják az Erdélyi Szövetséget. A szövetség czélja az egységes magyar állam — nem nemzeti állam, hanem magyar állam, amit mi végre sohasem negáltunk — keretében megoldani azokat a közgazdasági, közigazgatási, közművelődési és társadalompolitikai feladatokat, amelyeknek megoldását Erdélynek különleges viszonyai követelik. Evégből egységes terv szerint is szervezi és felhasználja nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül az összes erdélyi erőket. A szövetség választ egy vezető tanácsot, amely üléseit a szükséghez képest felváltva Kolozsvárott, Brassóban és Marosvásárhelyt tartja«. Már ebből is látszik, hogy speczialiter csak Erdélyre szoritkozik. Itt sok jeles név van aláirva, mint Apáthy István, Bánffy Ferencz, Bölöny Zoltán, gróf Bethlen István, Barcsay Andor, Désy Zoltán, Gál Sándor, báró Jósika Gábor, báró Kemény Árpád, Kállay übul, Miksa Imre, Sümegi Vilmos és még több erdélyi ur. Furcsa, hogy daczára hogy nemzetiségi különbség nélkül alakult meg az Erdélyi Szövetség és igy akarja czéljait véghezvinni, mi, a román nemzeti párt vezetői mindezideig még sem kaptunk meghívót, hogy mi is közreműködhessünk, habár ez a programm, ez a határozat, ez az egyhangúlag elfogadott indítvány teljesen fedi a román nemzeti pártnak Erdély autonómiájára vonatkozó első pontját. (Ugy van ! a középen.) íme, igy változnak az idők. Miért 1 Mert, hiába minden, meglehet, hogy eljön egy román generáczió, amely törli Erdély autonómiáját a mi programmunkból és akkor előáll egy magyar kormány, amely megadj a Erdély autonómiáját, mert Erdély magyarjai fogják kivánni. Ez a preludiuma, ez a bevezetője. Miért ? Mert tényleg nem lehet figyelmen kivül hagyni az erdélyi különleges viszonyokat, sem a a kulturális viszonyokat, ami a közművelődést illeti, mert ahol egy ház két kilométernyire vagy tiz kilométerre van a másiktól, ott nem lehet ugy berendezni az iskoláztatást, mint Budapesten vagy valamely más alföldi városban. Majd adnak ott is külön lokális jellegű autonómiát. Ép ugy, ami a kérdés közgazdasági részét illeti, lehetetlen, hogy valaki azt állitsa, hogy Erdélyben ugyanazok a gazdasági viszonyok kell hogy vezéreljék a kormányt és a közigazgatást, mint Magyarországon vezérlik. Igy van ez az összes teendőkben, igy van az összes érdekek tekintetében : Erdélynek speczifikus viszonyai megkövetelik Erdélynek bizonyos autonómiáját. A furcsa csak az, hogy mig 1848-ban báró Kemény rábirta Bohatielt, hogy fogadja el az uniót, akkor 1913-ban, mikor mi tartjuk ezt fenn, illetőleg én, Bohatiel unokája is, látjuk, hogy az 1848-iki báró Kemény unokája ismét hajlik az autonómia felé. Ha megvan az erdélyi magyar főembereknek és mágnásoknak a tradicziója, akkor megvan a mi tradicziónk is. Mert, ahogy mondám, az én őseim is mindig a román nép jogaiért és igazaiért küzdöttek és történetesen az a Méhes, aki a Suplex Libellus Walachorumot szerkesztette, közös őse volt Maniu Gyulának és nekem és Baritiu, aki 1848-ban a román nemzeti komité vezére volt, Vlád Aurélnak nagyapja volt. Barnutiu Simon, aki azt a történelmi jelentőségű nagy beszédet tartotta 1848 május 15-én Balázsfalván, Maniu Gyulának nagybátyja stb. És ez a programm, amelyet mi képviselünk, ahogy gróf Bethlen István nagyon helyesen jegyezte meg, nem egyéb, mint kontinuitása a román nép ősi akaratának. Annál fájdalmasabban érint minket, mikor egy képviselő, mint Polónyi Géza ur, a tegnapelőtti ülésen a következőket mondta (olvassa) : »Ugyanabból az időből való, t. képviselőház, hogy ezeket a román pópákat« — már ezen méltóztatnak észrevenni a gúnyt, amely azonban visszapattan arra, aki gúnyolni akar — »megbotozták, hogy csak ugy pörgött . . .« »Fráter Loránd: Ugy kéne most is! (Derültség.)* »Polónyi Géza : . . . t. i. nem lévén nemes emberek, ezek teljesen ki voltak szolgáltatva a testi fenyítéknek és nem ritkán a templom ajtaja előtt ugy lehúzták a pópát, hogy csak ugy porzott.« T. ház ! A körülötte ülő képviselő urak helyeslése közben mesélte ezeket Polónyi t. képviselő ur ugy, hogy csak ugy felcsuklott az örömtől, a kéjtől. A t. képviselő ur valódi szadisztikus örömmel, (Igaz ! Ugy van ! a középen.) örjöngéssel mesélte ezt és valódi szadisztikus kéjt ébresztett a körülötte ülő képviselőkben. Eszembe jutott az erdélyi országgyűlésnek 1748-iki határozata : »Maga az Isten választást tett köztünk, a jobbágyoknak osztván ki a munkát és a fő embereknek a boldogságot és az igazságot.« És : »Az Isten és a természet törvényei teremtették a szolgaságot.« Ilyen a Polónyi ur és társainak demokrácziája. (Igaz! Ugy van! a középen.) Hagyományilag, atavisztikusan él benne az öröm, hogyha csak emberkinzásra gondolhat. Valódi kéjjel meséli el. Mindaddig hiábavaló akármilyen békés kisérlet, akármilyen jóakarat az okos emberek részéről, I ugy magyar részről, mint a részünkről, amig van24*