Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-523

523. országos ülés 191b márczius 18-án, szerdán. 123 időket élünk. A hármas szövetség nemrégiben még proklamált evangélium volt, amelyhez hozzányúlni magyar embernek nem volt szabad. Az Ausztriával való elválhatatlan államkapcsolat dogma-számba hirdettetik, nemcsak a köztársasági pártokkal szemben, hanem minden alkotmányos alapon álló párttal szemben. S most t. uraim, megérjük azt az időt, hogy a hármas szövetségért hozott, gazdasági területen már eléggé elszenvedett áldozatainkon tul a hármas szövetségnek hozandó áldozatként gróf Czernin szerint követelik tőlünk a románokkal való megegyezésnek azt a módját, amely a nemzeti állameszmének magának is megaláztatásával jár. (Ugy van ! Ugy van! a hal- és a szélsőbahldahn.) De t. képviselőház, érdekes és értékes adatoknak birtokába jutottunk a ministerelnök ur beszédéből. Ez a szerencsétlen nemzet azok közé tartoznék, amely nemzetek le kell, hogy mondjanak az önálló hadsereg minden reménységéről, le kell, hogy mondjunk a mohácsi vész óta arról, hogy mi az önálló nemzeti életnek végkonzekvencziáit bár-, mikor levonhassuk, mert mi csak egy nagyhatalom árnyékában mint tűrt nemzet húzhatjuk meg magunkat. Ne legyenek önök ilyen kérlelhetetlenek az önök elődei iránt. Deák Ferencz nem vallotta ezt az elméletet. Sághy Gyula: Nem ám ! Polónyi Géza: Deák Ferencz egy fejleszthető alapnak tekintette az 1867 : XII. t.-czikket. . . Kún Béla: De önök visszafejlesztették ! Polónyi Géza : ... de nem a reménytelenség lemondásának. De ha igy van, a ministerelnök ur a bevezető prófétája annak, hogy ha •hinni akar még e nemzet a saját jövendőjében, állami függetlenségében, azt csak ugy teheti, ha figyelembe veszi, hogy a történelemnek napjainkban ismétlődő eseményei szerint be van bizonyítva, hogy Ausztria protekeziója és a hármas szövetség nélkül is megélhetnek nálunknál apróbb nemzetek önállóságban és függetlenségben. Holló Lajos : Kománia lehet független állam ! Polónyi Géza: Nagy tanúság ez annak az igazságnak felismeréséhez, hogy valóban elérkezett annak ideje, hogy Magyarország az ő nemzeti jövendője szempontjából, nemzetközi elhelyezésének kérdése felett is gondolkozzék. Nem szabad azt elhamarkodni, jól tudom, t. ház, de érdekes történelmi versengés központjába jutottunk már ma mi is. Itt van kezemben a »Novoje Vremja« márczius 7-én kelt számában egy rendkivül érdekes czikk. Az orosz birodalom kellő közepéből, Pétervárról, szólal meg egy hang, amely azt mondja, hogy a magyarok ideológiája téves utón jár. Az orosz nem ellensége a magyarságnak, a magyar nemzet függetlenségének ellenségeit ne Oroszországban, hanem Ausztriában keresse a magyar. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Igaz, mondja ez a lap, hogy a 49-ild tradicziók a ma még élő nemzedékben égő sebet ütött és e seb még be nem hegedt. De mi most már elérkezettnek találjuk az időt arra, hogy megmondjuk, hogy I. Miklós czár halála előtt töredelmes vallomást tett és megbánta seregeinek Magyarországba való bevonultatását. Elmondja ez a czikk, hogy a vértanukat Miklós czár nem engedte kivégezni, sőt Ígérete volt rá, hogy nem fognak kivégeztetni. Kivégzésük azért rendeltetett el, mert nem az osztrák hadseregnek, hanem az orosz hadseregnek kapituláltak. Kimondja ez a czikk, hogy hiszen a történelmi múlt taníthatja meg Magyarországot arra, hogy pl. Rákóczi idejében 1710-ben Oroszország szövetségre lépett Rákóczival a magyar függetlenség kivivására és csak azon múlt, hogy a Pruthnál vereséget szenvedtek a hadak és ez a szövetség idejét multa. De Oroszország sohasem adta nagyobb tanújelét a magyarok iránt érzett szimpátiának, mint akkor, amikor rákövetkező száz év múlva, 1810-ben, István nádor feleségül vette Alexandrovna Pavlovnát és a Habsburgok és a Romanovok közt létrejött az egyetlen házasság, amely közöttük valaha megköttetett s amely által szintén a magyarok iránti szimpátia tanúsíttatott a Romanovok részéről. Érdekes, hogy nemcsak Romániánál kopogtat a hármasszövetség és a hármas entente. Megjöhet a történelmi ideje annak, hogy a magyar nemzetnek géniusza szán még nekünk is jobb jövendőt. A nemzet ne koczkáztassa könnyelműen és ne hagyja magát szövetségekben áldozatul dobni anyagilag és állami és politikai függetlenségének odadobásával. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De tőlünk a hármasszövetség mind a kettőt kívánja. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.). Mély hálával adózom Károlyi Mihály grófnak, aki a függetlenségi és 48-as pártnak ezt az álláspontját már a delegáczióban helyesen képviselte. (Éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És igenis óhajtandó, hogy legalább az ellenzék értsen végre valahára teljesen egyet abban, hogy nekünk ne legyen evangéliumunk, mintha mi oda volnánk kötve a hármasszövetséghez mint olyanhoz, amelyen kívül a magyar nemzet számára boldogulás nincs. (Helyeslés és taps a baloldalon.) T. képviselőház ! Röviden foglalkoznom kellene még azzal, hog}^ mit tartok én szükségesnek a nemzetiségi kérdés békés megoldására, de fájdalom, kifogytam az időből. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) Ha én önöknek elkezdenék most beszélni a nemzetiségi kérdés szempontjából az önálló vagy legalább magyarul vezényelt hadseregnek jelentőségéről, akkor az önök részéről egy szánakozó mosoly lenne a jutalmam. Pedig szinte csoda, hogy Magyarországon még az asszimilácziónak olyan ereje is érvényesülhetett, mint amennyit jelezni bátor voltam, mikor minden ellene esküdött a magyar nemzetnek. Másutt a hadsereg leg főbb tényezője az amalgamizácziónak és asszimilácziónak ; nálunk pedig még ezzel az ellenséges tényezővel is számolnunk kell és az ezrednyelv stb. révén le kell mondanunk arról, hogy a magyar nemzetnek szupremáeziáját érezze a nem magyar ember a hadsereg kötelékében. 16*