Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-508

508. országos ülés 191b február 10-én, kedden. 89 kivül óhajtunk helyezni egy törvényt, amely négy évtizeden keresztül érvényben volt, akkor természetesen felmerül elsősorban az a kérdés, vájjon jelenlegi váltótörvényünk hibái és hiányai indokolják-e ezen váltójogi reformot, vagy az egységes váltójog eszméje, az egységes váltójog behozatala magában véve elegendő-e arra, hogy mai törvényünket félretegyük. Ami a váltójog egységesítésének jelentőségét illeti, azt nem lehet túlozni. Erről már a bevezetésben is bővebben beszéltem. De sehol talán a váltójog egységesítésének akkora haszna nincs, mint épen nálunk, Magyarországon, ahol különböző czimeken, váltóleszámítolás, direkt hitel, kosztbaadás czimén évente sok százmillió váltó vándorol a külföldre. Minden olyan törvény, amely hiteléletünket közelebb hozza a nyugati államok hiteléletéhez, azon államok hiteléletéhez, amelyek nekünk hitelt nyújtanak, a magyar váltóforgalom szempontjából természetesen csak előnyt jelent. Miután pedig ez az uj váltótörvény egy ujabb lánczszem, amely bennünket ezen külföldi hitelező országok forgalmába bekapcsol, természetesen a magunk részéről ezt csak örömmel üdvözölhetjük. A törvényjavaslat ebből a szempontból szerencsés kiegészítése a 90-es évek nagy valutapolitikai alkotásainak, amelyeknek épen az volt a czéljuk, hogy a magyar váltót, a magyar devizát a külföldön fizetendő aranyváltóval minden tekintetben egyenlő értékűvé és egyenlően népszerűvé tegye. Azáltal, hogy most már a váltójog terén ez az egységesség eléretett, ebben az irányban is teszünk haladást. De nemcsak magasabb hitelpolitikai szempontokból, hanem más okokból is megérett jelenlegi váltótörvényünk a reformra. És ha mozgalmak nem keletkeztek és hangok nem hallatszottak, amelyek sürgették a váltójognak félretételét és mai váltójogunk reformját, ez csak annak tulajdonitható, hogy amint idegenből vettük váltójogunkat, idegenből reméltük ezen váltójognak reformját is és miután a külföldön hasonló mozgalmak nem voltak és különben is már az egységes váltójog eszméje érni látszott, ezektől a reformoktól eltekintettünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kvietisztikus álláspont, amelyet a váltójog kérdésében elfoglaltunk, indokolt is volt, mert gazdasági közvéleményünk már évtizedek óta sürgette váltótörvényünk egyes hiányainak kiküszöbölését, az egyes hibák és hiányok pótlását. Különösen három kérdés volt, amely a közvéleményt már régi idők óta nagy nyugtalanságban tartotta. Ezen kérdések az utólagos jogellenes telepités, a váltóóvás és az erőhatalom kérdése körül forogtak. Az utólagos jogellenes telepités kifogásával éltek a rosszhiszemű váltóadósok, akik ismerték a pénzintézetek azon szokását, hogy a váltókat magukhoz telepitik és a bankpiaczokat teszik fizetés helyévé. Az adósok, amikor hozzájxik került a váltó, azon kifogással éltek, hogy a fizetési telep helyét utólag irták be a jjénzintézetek mint váltóKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXII. KÖTET, birtokosok a váltóra és minthogy a jog erre nem volt meg, az ellenük irányuló visszkereset alapján a fizetést kénytelenek megtagadni. A pénzintézetek és váltóbirtokosok ezen reájuk nézve igen lesújtó és sok százezer koronára menő károk daczára ragaszkodtak ezen gyakorlathoz jeléül annak, hogy ezen gyakorlatra szükségük volt és enélkül boldogulni nem tudtak. A hágai állami értekezleten a magyar kiküldöttek szóvá tették ezeket a bajokat, az államértekezlet azonban arra való hivatkozással, hogy a hágai váltójogi egyezmény csak a már kitöltött és az összes lényeges kellékekkel ellátott váltóval foglalkozik, az utólagos telepités kérdésébe belebocsátkozni nem akart, ugy hogy ezen kérdés megoldása a magyar törvényhozásra maradt. A jelen törvényjavaslat e kérdést szerencsés tapintattal ugy oldja meg, hogy váltótörvényünk 93. §-ának azon intézkedését, amely szerint a váltóbirtokos a váltó lényeges kellékeit utólag kitölteni jogositva van, kiterjeszti oda, hogy a váltó szokásos alkatrészein kivül a váltóbirtoki váltót kiegészítheti a fizetőhelynek és a fizetőnek, tehát a telephelynek és a telepesnek megjelölésével. Ugy, hogy ha ezentúl egy váltóbirtokos a fizetőhelyet vagy a fizető személyt beleirja a váltóba, ez nem utólagos jogellenes kitöltés, hanem a váltótörvény által megengedett és a kereskedelemben és a váltóforgalomban szokásos kitöltésnek fog tekintetni, amely ellen kifogás nem emelhető. Váltótörvényünknek egyik legsötétebb lapja, amely a váltóóvás intézkedéséről szól. Ez a maga rideg formaszerüségével, alakszerűségével, ünnepélyességével, a mi gyors lebonyolítást igénylő hitelforgalmunkba és hiteléletünkbe nem való. A váltóóvás jelenlegi alakjában, amint az jelenlegi váltótörvényünkben megvan, annak idején a német váltótörvényből vétetett át, s ma már nincs egyetlen egy európai állam, amely ezt követné ; külföldön már mindenütt hatályon kivül helyezték a német váltóeljárás ezen rendelkezését és pótolták azt ujabb rendelkezésekkel. Mi vártunk a kérdés rendezésével addig, amig az egységes váltójogot törvénybe iktatjuk. Azonban a hágai váltóértekezlet kimondotta, hogy a váltóóvás nem tartozik az egységes szabályozás keretébe, kimondotta, hogy a váltóóvás országonként különböző szabályozással oldandó meg, sőt hogy országonkint csak különböző határozmányokkal lehet csak ezt a kérdést helyesen megoldani. A törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, ezen kérdést mindazon törvények tekintetbevételével oldja meg, amelyeknek külföldön már eredményei láthatók és tekintetbevételével sajátos hazai viszonyainknak is. Lényegbevágó újításokat foglal magában a váltóóvásra vonatkozólag, amenynyibon kiterjeszti a váltóóvást felvevő közegek körét, meghosszabbítja az óvásfelvétel idejét, megállapítja a hatáskört, egyszerűsíti az óvás kellékeit és természetes, hogy mindezek által olcsóbbá teszi az óvást, ami igen nagy horderejű kérdés, mert előfordult akárhányszor, hogy az 12