Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
518. országos ülés Í91í márczius 6-án, pénteken. 453 Mezőssy Béla : Mandátumbiztositás az egész ! Juriga Nándor (közbeszól). Gr. Apponyi Albert: ... amelylyel minket ijesztettek meg . .. Juriga Nándor (közbeszól. Zaj a baloldalon). Gr. Apponyi Albert: Most pedig ez a nagy demokratikus lelkesedés ekként számol be lelkiállapotáról (olvassa) : »A román nemzeti párt az általános, egyenlő, titkosan és községenként gyakorlandó választói jog alapján áll; amennyiben azonban a jelenlegi politikai helyzetben ez lehetetlen most, keresztül nem vihető, létesíttessék egy olyan választójogi reform, mely a választói jogosultság etc. tekintetében biztosit]a azt, hogy a Magyarország képviselőházába küldendő képviselők egy hatodrésze román lesz«. (Elénk derültség balfelől és felkiáltások : Hát ez az ?) Mihályi Tivadar: Az általános választójog mellett önök szerint nekünk tiz kerületünk volna ! Elnök: Kérem Mihályi Tivadar képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni! Csuha István (a jobboldal felé) : Nem szégyelik a barátaikat ? Gr. Apponyi Albert: Én mindenkit a saját szavaival iparkodom jellemezni, ez ellen talán kifogást tenni nem lehet. Ebből az idézetből azonban láthatják ebben az országban azok, akik őszintén a demokratikus haladás barátai, hogy kiben bizhatnak, kire támaszkodhatnak. (Ugy van! a baloldalon. Zaj a középen.) Vertán Endre: Juriga ne szemtelenkedjék! (Zaj.) Elnök: Vertán képviselő urat rendreutasítom ! Gr. Apponyi Albert: Az én 67 esztendőm rátanithatott mindenkit arra, hogy, ami kötelezettséget vállaltam, azt teljesíteni is fogom, e tekintetben bizhatik is és bizik is bennem mindenki (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon ! Szmrecsányi György: A reverendával ne éljen vissza ! Juriga Nándor (közbeszól). Elnök : Juriga képviselő urat rendreutasitom. Gr. Apponyi Albert: A demokratikus haladásnak jelszavát és fegyverét igénybe vették az udvarhoz közelálló tényezők, mikor azt hitték, hogy ezzel tudnak a magyar nemzeti irányon csorbát és sebet ejteni. Onnan elejtették abban a pillanatban, midőn látták, hogy szövetkezve azokkal, kik a reakezionárius irányt követik, czéljukat biztosithatják. A demokratikus haladásnak jelszavával ékeskedő nemzetiségi pártjaink láttuk, hogy hajlandók megalkudni a számukra biztosított bizonyos számú mandátum fejében, amikor azt hirdették a tárgyalás elején, hogy ki akarnak zárni minden pártvagy egyéni érdeket a tárgyalásból. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egyedül azok, akik intranzingenter a magyar nemzeti alapon állanak, azok, kikben a demokratikus haladásnak hivei bizhatnak. Én azt látom, hogyha vannak is ennek a demokratikus haladásnak veszétyei — azt én nem tagadom — de voltak veszélyei az 1848 : i nagy átalakulásnak is (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és ha ezek elől a veszélyek elől az akkori vezérférfiak visszariadtak volna, Magyarország rég elenyészett volna. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbahldalon.) Vannak vészéi lyei, de van benne erő is és mindenek előtt egy világtörténelmi erő, amelylyel, ha pedig kell, ellene kell menni. Vele, erőt menthetünk belőle, vele remélhetjük, hogy nemzeti ügyünket diadalra juttatjuk s elérjük azt a czélt, hol majd a magyar nemzet kegyét fogják keresni, nem pedig a magyar nemzet kénytelen mindenféle más tényezők kegyét keresni. Ebbe a helyzetbe akarom nemzetemet hozni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A legrosszabbkor történt ez az egyezkedési tárgyalás. Megengedem, hogy a t. ministerelnök ur teljes joggal hivatkozhatik arra, hogy neki régtől fogva az a kivánsága és czélja. Úgyis van, mindenki, ki az ő politikai pályáját fig}relemmel kisérte, tudja, hogy ezt a czélt mindenkor kitűzte. De engedelmet kérek, hogy ennek megvalósítására hivatalos lépéseket tegyen, erre rosszabb pillanatot, mint a mostani nem választhatott, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldahn.) mert ha ő maga tagadja is az összefüggést a külügyi helyzet kialakulása és az ő akeziója közt és ha ő reá szubjektive áll is az, hogy őt nem vezette ebben az akozióban a külügyi politikai helyzetre való tekintet, az egész világ előtt ugy vannak beállitva az események, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy nincs az a zsűri a világon, mely ez összetett bizonyítékok alapján nem mondaná ki, valamint nincs az a tényező az egész világon, mely nem tartja minden kétségen felül állónak az összefüggést a külpolitikai helyzet alakulása és a román akczió között. (Igaz ! Ugy van I balfelől.) Külpolitikánknak egyik igen súlyos hibája, amelynek én kalendáriumszerüleg meg tudom mondani a dátumát, azt idézte elő, hogy a második Balkán-háború kitörésekor egy időre teljesen elvesztettük az érintkezést Romániával. A második Balkán-háború kitörését nem mondom, hogy előmozditottuk, de annak meggátlására nem tettünk semmit, sőt az annak meggátlására irányuló akcziót kontrakarriroztuk, — jól van, ez egy politika — anélkül, hogy tudtuk volna, hogy Romániának mi lesz ebben az esetben a magatartása. Ezt a román zöld könyvből kalendáriumszerü bizonyossággal meg tudom állapitani. Ennek következménye az volt, hogy 8, vagy 10 napi határidőn belül mi, akik kezdettől fogva szinte túlbuzgósággal hangsúlyoztuk Románia érdekeit a balkáni összeütközésben, a döntő pillanatban a velünk konkurráló hatalmi csoportot láttuk belépni, az irányította Románia politikáját, mikor mi még csak kérdeztük, hogy mi lesz. Ebből aztán beállott bizonyos elhidegülés. Ebből aztán bekövetkeztek az olyan szimptomák, mint pl. az a román trónbeszéd, amely épen a mi monarchiánk szolgálatairól és jóindulatáról egy
