Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
518 országos ülés 19H márczius 6-án, pénteken. 443 rok — »nem hogy értenék, és igy a nemzet más« — és erre méltóztassanak figyelni — »polgáraival meg sem értethetik magukat, de nem érezhetik azt a szent tüzet, azt az összetartást sem, amelyet egyes-egyedül csak a közös nyelv és a közös nemzeti érzés adhat.« Ez a román államférfi teljesen eltalálta és egészen helyesen jellemezte az indokot, amely miatt az állami nyelvnek tanítását nemcsak indokoltnak, nemcsak jogosnak, de szükségszerűnek is kell tartani, (ügy van! balfelöl.) Mi azt nem engedhetjük meg, hogy nemzetiségi tömhök teljes izoláltságban, teljes elkülönitettségben éljenek és magyar ajkú vagy más ajkú polgártársaikkal egyáltalában ne érintkezhessenek. (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.) Állítom, hogy aki hazafias, magyar állásponton áll, az, akármilyen legyen az ő anyanyelve, nem tehet kifogást az ellen, hogy a magyar állam összes polgárainak érintkezése megkönnyittessék, (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.) hogy azoknak erkölcsi asszimilácziója, összetartozósága biztosittassék és aki ez ellen tiltakozik, aki ezt kizárja, aki saját fajának fiait el akarja attól zárni, hogy az állam nyelvének tudása által egyenlő jogossá tétessenek s egyenlő sanczokkal bírhassanak ezen ország határain belül minden magas polcz elérhetésére, épugy, mint azok, akik magyar fajbeliek: lehetetlen, hogy annak egész gondolkozása, egész érzelemvilága, összes ambicziói és összes vágyai ezen hazának területén belül mozogjanak és nyerjenek kielégülést. (Élénlc tetszés, helyeslés és taps a balés a szélsöbaloldalon.) En tehát az 1879: XVIII. t.-czikknek, amely a magyar nyelv tanítását kötelezőleg rendeli el, szigorú és szerintem eredményes végrehajtását ahhoz kötöttem — elegendő eszközökkel mindig a kellő végrehajtást feltételezve — abban a teljes tudatban, hogy az erkölcsi igazságnak, a pedagógiai igazságnak, a magyar állam létfeltételei felismerésének talaján állok, és minden lazulást ebben a tekintetben csak igen nagy aggodalommal, igen nagy fájdalommal és igen nagy szomorúsággal látok. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Áttérve az állami iskolákra, e téren kevesebb differenczia van a t. ministerelnök ur között és én közöttem; ott csak a beállítást nem tarthatom egészen szerencsésnek, amelyben a ministerelnök ur ezeket a dolgokat elmondotta, mert olyan dolgokat mondott el, mint, hogy ugy mondjam, az egyezkedési tárgyalások folyamán létrejött engedményeket, amelyek egyáltalában nem kell hogy engedményszerü jelleggel bírjanak, hanem amelyek kell hogy tisztán a helyes pedagógiai ós nevelési konczepczióból induljanak ki. A t. ministerelnök ur azt mondta, hogy a tanítóképzőkben gondoskodás fog történni arról, hogy ott a nemzetiségi nyelveket elsajátíthassák, (Mozgás balfelöl.) ugy hogy az állami iskolákban olyan tanítókat lehessen elhelyezni, akik a gondjaikra bizott gyermekkel különösen az első időkben az ő anyanyelvén tudnak érintkezni és az anyanyelvet kisegítő nyelvül tudják használni az állami iskolákban. Itt mindjárt megmondom, hogy én ezzel teljesen egyetértek; annyira egyetértek, hogy én már megcsináltam. Én már kiadtam a rendeletet mint minister, még pedig megneveze a preparandiákat, hogy ott, ahol a románok laknak nagyobb számban, . . . Gr. Tisza István ministerelnök (helyeslőleg int). Gr. Apponyi Albert: Hiszen nem hiba, hogyha a ministerelnök ur valamit helyesnek talál, amit én csináltam! (Derültség balfelöl.) Gr. Tisza István ministerelnök: Egy cseppet sem, sőt nagyon örülök! Gr. Apponyi Albert: Ez lehet baj rá nézve, de nem oly súlyos hiba . . . Gr. Tisza István ministerelnök: Egyeseimet sem baj, sőt nagyon örülök rajta, igazán nagyon örülök. Gr. Apponyi Albert: Azután természetesen ezeknek az intézkedéseknek nagy része ministerségem utolsó évébe esett, ugy hogy nem voltam többé abban a helyzetben, hogy azoknak végrehajtását ellenőrizzem ; de elrendeltük akkor, Tóth János államtitkár barátommal egyetórtőleg, hogy a különböző regionális beosztás szerint az illető országrészekben leginkább divó nemzeti nyelvekben nyerjenek jártasságot a tanítójelöltek. Tóth János: Kötelező tárgy legyen! Gr. Apponyi Albert: Igen, kötelező tantárgy. Ami már most illeti az anyanyelvnek az állami iskolákban való térfoglalását, erről kell, hogy egy pár szót szóljak, mert ezt egész egyszerűen nem lehet elintézni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A ministerelnök ur is azt mondja helyesen, hogy az elvet., azért fenn kell tartani, hogy az állami iskolákban az iskoláknak oktatási nyelve a magyar, sőt az ő kabinetjének közoktatásügyi ministere, Berzeviczy Albert t. képviselőtársam, ebben a tekintetben még sokkal messzebbmenő lépéseket tett, mint én, amennyiben az ő törvényjavaslatában benne van, hogy az állami iskolákban az oktatás nyelve a magyar. Én ezt az intézkedést az én törvényjavaslatomba nem vettem fel tudatosan, nem vettem fel, ámbár a ministériumban működő igen tekintélyes férfiak nagyon, de nagyon unszoltak arra, hogy felvegyem. Tudatosan nem vettem fel, hanem megelégedtem, gondolom a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló törvényben foglalt azon intézkedéssel, amely szerint az állami tanintézetekben a minister állapítja meg az oktatási nyelvet s ezért nem vettem fel, mert épen az anyanyelvi használat tekintetében magamnak bizonyos kormányzati latitüdöt akartam fentartani, amelyet ez a merev jogszabály talán nehézzé tenne. .jf.i*
