Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-516

516. országos ülés 19lí vekvő fogyasztás megköveteli. Hogy mezőgazdasági téren nem nő abban az arányban, ehhez különleges bizonyítékok nem kellenek. Magyarországon jó hosszú idő óta egyik-másik társadalmi osztály és egyik-másik foglalkozási osztály — ideszámíthatjuk a városokat jóformán kivétel nélkül, de a merkantilista érdekeltséget is — mondom, ezek állandóan panaszolják, hogy nálunk a drágaság azért oly horribilis, mert a mezőgazdaság nem tud lépést tartani fejlődésében a fogyasztás növekedésével. Hiszen ez igaz és igaznak kell lennie, többek közt azért is. mert pl. Serényi Béla volt földmivelésügyi minister ur is akczeptálta ezt az argumentumot és elismerte ezt a tényt akkor, amikor földmivelésügyi programmjának legfőbb vezető gondolatává a többtermelés előmozdítását tette. Ezzel elismerte, hogy igenis mezőgazdasági termelésünk oly állapotban van, hogy ennek a j>rodukcziója nem nyújt kilátást arra, hogy nekünk a mezőgazdaság terményeiből növekedő kivitelünk lehessen. Ellenkezőleg, attól kell tartani, hogy most a mezőgazdaságnál is állandóan csökkenő kivitelünk lesz, mert a fogyasztóközönség itt benn az országban ma már évről-évre nagyobb arányban apasztja a kivitelt, a felesleges részt, amelyet exportálni lehet, viszünk, mint amennyire emelkedik a mezőgazdasági termelés feleslege. Ha tehát arra dolgozunk, hogy mezőgazdasági kivitelünknek piaczokat teremtsünk, akkor sokkal raczionálisabb, észszerűbb és az ország szemjxxntjából bizonyára sokkal népszerűbb és szükségesebb tennivaló volna mezőgazdasági termelésünk fejlesztésére fordítani azokat az áldozatokat, amelyeket az esetleges, remélt, de be nem következő kivitel lebonyolítására hozunk a hajóstársaságoknak. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nem tudom, igaz-e t. ház, de legalább voltak hirek arról, hogy az előbbi földmivelésügyi minister ur azért kedvetlenedett el és azért mondott le, mert nem akart expeditor lenni, nem akarta, hogy egyszerűen büroktikus ügyeket intézzen és semmiféle anyagi eszközt ne kapjon arra, hogy Magyarországon helyes földbirtok-politikát, helyes termelési, helyes gazdasági, oktatásügyi politikát tudjon inaugurálni, mert a pénzügyminister erre az eszközöket nem adta meg. Nem tudom, egészen igy van-e és ezért távozott-e állásából; de erről szó volt. De az igaz, — ezt nem kell feltételezni, mert ezt látjuk a költségvetésből — hogy igenis azokra a czélokra, azokra az eszközökre, amelyekkel a többtermelést a mezőgazdasági téren elő lehetett volna mozdítani, az anyagi eszközöket a földmivelésügyi minister nem kapta meg. Mert egy-két millióról itt nem igen lehet beszélni, ha Magyarországon helyes földbirtokpolitikát, parczellázást és telepítést akarunk bevezetni; mivel csak ezzel tudnók a többtermelést előmozdítani és a mezőgazdaságot. A ma nárczius 4-én, s:erdán. 867 uralkodó külterjes gazdálkodásból csak ugy tudunk áttérni a többet termelő belterjes gazdálkodásra. Erre az eszközöket a földmivelésügyi minister ur nem kapta meg soha. Nem fogja megkapni ezeket valószínűleg a mostani sem. így tehát ezen a téren, a mezőgazdaság fejlesztése terén, nem fog megtörténni az, ami szükséges volna, hogy mezőgazdasági termelésünk olyan arányban fejlesztéssel?, hogy nagy kiviteli feleslegeink lehessenek. Ami pedig az ipart illeti, ugy-e bár a másik czikk, melyre számítani kellene, hogy ennek kivitelét biztosítsuk, lehetne az ipari termelés. Erre nézve azonban már tegnapi rövid felszólalásom alkalmával elmondtam azt, hogy a támogatásnak itt sincs meg megközelitőleg sem az a mértéke, mely szükséges volna a fejlesztéshez. De még ha fejlesztenek is akárminő nagy mértékben, még ha a hajóstársaságoknál sokkal jobban szeretnők is a magyar ipart és azt a 200 milliót, melyet a hajóstársaságoknak áldozunk fel, a magyar ipar fejlesztésére fordítanék, akkor sem kellene azon veszedelemtől félni, hogy ezen ipar nem találna itthon piaezra. A mi behozatalunk ugyanis 2082 millió korona, metyből legalább is 1500 millió korona esik tisztán iparczikkekre. Ha nekünk, ez idő szerint, külföldi államoknak 1500 millió koronát kell fizetnünk iparczikkekért, akkor igazán komikus, hogy mi abba az aggodalomba essünk, hogy iparunk nem fog tudni boldogulni, nem fog tudni piaezot találni akkor, ha La-Platába és Braziliába, Tunisba és Algírba nem fogunk járatni uj hajókat drága j)énzen, hogy iparczikkeinket oda elvigyék. Az ipari foglalkozásnak és az egész magyar iparnak az volna a hivatása, hogy a belfogyasztást elégitse ki és keresse ki azon legközelebbi piaczokat, melyek minden különösebb áldozat nélkül felkereshetek, hogy ott találjon áruinak elhelyezést. A kivitelről tehát, mely a fő argumentum lehetett volna a kereskedelemügyi minister ur beszédében, ha azt akarta volna indokolni, hogy nekünk nagyobb áldozatokat kell hoznunk s amely argumentumnak kellett volna a beszéd gerinczének lenni, a t. kereskedelemügyi minister ur jóformán semmit sem beszélt, de nem is beszélhetett, mert a tények és a rideg számok, amelyeket semmiféle jóindulattal és jóakarattal nem lehet megváltoztatni, mondják azt, hogy nekünk ez idő szerint nincs arra szükségünk, hogy uj áldozatokat hozzunk kivitelünk lebonyolítására. Ha mi meghosszabbítottuk volna a régi szerződést azzal a kevés áldozattal, azzal a néhány uj hajóval, melyre kötelezte a szerződés a társaságot, egészen biztos, hogy kivitelünket le tudtuk volna simán bonyolítani mindaddig, míg ez a kivitel tényleg olyan mérvet nem öltött volna, amilyent reméljük, hogy ölteni fog. S ha elérkezett volna az idő, hogy most már segít-