Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

502. országos ülés 191k létszám pedig 850.000 főben, tehát az arányszám a békelétszám és a hadi létszám között igen jó volt. Azonban meg kell jegyeznem, hogy ez a békelétszám csak papíron szerepelt, amennyiben több éven keresztül a török keretekbe ujonczokat nem is állítottak be. A kiképeztet és is hiányos volt — itt részemről nem elemezhető okokból. Csak azt bátorkodom megjegyezni, — és pedig ezt tehetem, mert török forrásból tudom ezt — hogy a redifek, ezek a másodvonalbeli csapatok, amint t. barátom is emiitette, nem voltak kiképezve, még a puskájuk kezeléséről is halvány fogalommal alig birtak, szóval, a harcztérre küldött csapatok 70—80 százaléka kiképezetlen volt. Vessünk most, t. képviselőház, egy pillantást a háború főbb eseményeire. (Halljuk !) A törökök, mint méltóztatnak tudni, verekedtek a bolgárokkal, a szerbekkel, a montenegróiakkal és a görögökkel. A hadszinhely volt Tráczia, Maczedónia és Albánia. Október 22-én és 23-án Kirkilisszénél, október 29-én és 30-án Lüleburgasznál verekedett a bolgár a törökökkel, és mindkét ütközetben fényes győzelmet aratott. Az elsőben keriilbeliil 60.000 bolgár állott 30.000—40.000 törökkel szemben, a másodikban pedig körülbelül 100.000 bolgár volt szemben 100.000 törökkel. A törökök teljesen derout állapotban vonultak az utolsó csatahelyről, a megerősített csataldzsai vonalra vissza. A bolgárok, nem mondhatnám, hogy gyorsan, sőt állithatom, hogy lassan követték a törököket, és nem voltak képesek a megerősített csataldzsai vonalat birtokukba ejteni, és pedig azért nem, mert nem birtak azzal az erőtöbblettel, kiképzett emberekben és küzdő anyagban, amely szükséges, hogy egy erős és csak arczban megtámadható harczvonalat birtokukba tudjanak ejteni. A maczedóniai harcztéren a szerbek október 18-án kezdték az előnyomulást Üszküb felé ; október 23-án és 24-én ütköztek meg Kumanovónál a törökökkel, azután november 15—17-ig három napos csatát vívtak Monasztirnál a törökkel. Az elsőben a szerbek számereje az első napon 70.000-et, a második napon körülbelül 90.000-et tett ki, holott a töröknek Kumanovónál az első napon csak 40.000 embere volt és minthogy a második napon sem kapott erősítést, a veszteségeket leszámítva, legfeljebb csak 35.000 embere lehetett. Monasztirnál 100.000 szerb küzdött 45—50.000 török ellen és a törökök itt a saját inferioritásukon és a szerb fölényen kivül — mert meg kell vallani, hogy a szerbek itt igen jól verekedtek — azért is hagyták oda pozicziójukat, mert abban a hiszemben voltak, hogy az Epiruszból időközben Maczedóniába, illetőleg Szaloniki felé előnyomult görögök majd előretörnek, kezet nyújtanak a szerbeknek és ezzel körülkerítik őket. A monasztiri ütközet után a szerbeknek nem akadt dolguk. Könnyű szerrel mentek be a Szandzsákba, elfoglalták azt és azután mentek Durazzóig. A trácziai és maczedóniai hadszinhelyen ugy január 28-án, szerdán. 29 a szerbek, mint a görögök a saját harczszinhelyeiken győzedelmeskedtek a törökök felett. A görögöknek 60.000 emberük volt s ezek két kisebb csatát vivtak a törökökkel, még pedig a görögök október 22-én Szerfidzsénél és november 2-án Jenidze-Vardárnál. Ebben a két ütközetben a görögöknek volt 60.000 emberük, a törököknek 14.000—18.000 emberük. November 2-ika után a görögök előnyomulásukat folytatták Szaloniki felé, a hová a lovasság élével november 7-én érkeztek, november 8-án jöttek a gyalog csapatok és 9-én az ott minden oldalról visszahúzódó vagy szétugrasztott török csapatok, szám szerint 25.000, úgyszólván kardcsapás nélkül megadták magukat. November 14-ikén Szalonikiből a görög hadsereg fele elindult Frorina felé avégből, hogy egyesüljön a szerbekkel. Útközben kisebb-nagyobb csetepaték voltak, de azután nem akadt a görögöknek dolga a harcztéren és visszamentek Epirusba, hogy Janinát megvívják. Méltóztatnak tudni, hogy 1912 deczemberben fegyverszünet köttetett egyfelől a törökök, másfelől a szerbek, montenegróiak és bolgárok között, ugy hogy mindnyájan abban a hiszemben voltunk, hogy e fegyverszünetből békekötés jön létre. Ámde január 23-ikán a Konstantinápolyban megejtett államcsíny következtében az ifjutörökök kerültek uralomra és azt hitték, hogy megfordíthatják a hadi szerencsét; elhatározták tehát, hogy a háborút folytatják. Ez a reménység azonban nem vált be és nem is válhatott be, amennyiben sem csapattal, sem hadi szerekkel nem rendelkeztek. Tényleg előtörésük a csataldzsai vonalon február 6-ikán Bulairnál megtörött; de viszont a bolgárok sem tudtak nagyobb eredményeket elérni, ugy hogy mindkét fél megelégedett azzal, hogy elfoglalt poziczióját a csataldzsai vonalnál megtartsa. Ezután a harcz színhelyén voltaképen csak a török várak birtokáért folyt a harcz. Janina márczius 6-ikán, Drinápoly márczius 25-ikén. Szkutari április 24-ikén esett el. Ezzel a háború befejezést nyert. Sok ok szülte ezt a gyászos eredményt Törökország számára, de a legfontosabb mégis a csapatoknak számbeli és minőségbeli inferioritása volt. Törökország európai birtokainak nagy részét elvesztette ; hatalmi eltolódások jöttek létre, amelyek, amint méltóztatnak tudni, bennünket érzékenyen érintettek és katonai pozicziónkat bizonyos tekintetben nehezebbé tették. (Igaz! ügy van !) Az a tény, hogy a szövetséges hadak, későbbi győzelmüket megalapozandó, kiképzésüket jól előkészítették ; hogy az illető államok politikailag ügyesen, helyesen cselekedtek ; az a tény, hogy meglepetésszerűen törtek a törökökre — mert hiszen a törökök még a háború kezdete előtt körülbelül nyolcz nappal nagyszámú tényleges állománybeli embert küldtek vissza az arczvonalból — arra int bennünket és az államokat, hogy mindenkor mindenre készek legyünk, puskaportól és