Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-515

5íö. országos ülés 19H mátczius 3-án kedden. 335 näk megnövelésére s ezen a réven természetesen mód adatik a szubvenczió által arra, hogy Lánczy Leó, mint esetleg privát részvényes, mint a Kereskedelmi Bank elnöke és mint az Adria elnöke ezen szubvenczió folytán fokozott jövedelemhez jusson. Huszár Károly t. barátomnak az a megjegyzése tehát, hogy a szubvencziónak egyrésze Lánczy Leónak zsebébe fog folyni, amire vonatkozott az én helyeslésem is, ebben a tényben leli magyarázatát, s azt hiszem, semmiféle különleges gyanúsítás nem lehet belőle kivenni, nem kell arra gondolni, hogy talán illegitim utón és módon, a szubvenczió közvetítése folytán maradna Lánczy Leó zsebében valami, nem, hanem tisztára azon az úton-módon és azáltal, hogy az Adria segítve lesz, a jövedelme meggyarapszik, az osztaléka megnő, s így a Kereskedelmi Bank és Lánczy Leó is fokozott jövedelemhez jut. T. ház ! Ennek a javaslatnak benyújtásánál, azt hiszem, az a vezérgondolata volt a kormánynak és a kereskedelemügyi minister urnak, hogy nekünk minden utón és módon rajta kell lennünk, hogy közlekedésünket, a közgazdaságnak vérkeringését tökéletesítsük, fokozzuk, mezőgazdasági és ipari termelésünknek ugy a vámhelföldön a fogyasztóhoz való eljutását, mint esetleg a felesleg nek a világpiaczokon való elhelyezését annyira tökéletessé, könnyűvé és olcsóvá tegyük a közlekedés fejlesztésével, amennyire egyáltalában képesek vagyunk. Azt hiszem, hogy a közgazdaságnak és igy minden egyes állampolgárnak akar szolgálatot tenni a kormány akkor, amikor a közlekedést javítja s amikor az állami eszközöknek igénybevételével a közutakat, a vasutakat, a hajózást tökéletesiti, az úthálózatokat kiterjeszti, szóval a közlekedésnek tökéletesitésén fárad. Ez nagyon helyes és nagyon rendben van, szükséges is, hogy ez a tendenczia és ez a czélzat a kormány politikájában továbbra is uralkodó maradjon ; szükséges és czélszerü az úthálózatok tökéletesítése s a forgalom könnyüségének és olcsóságának biztosítása még szubvenczióval is. Nem vagyok a priori az ellen, hogy bizonyos iparág vagy közlekedési ág szubvenczióval is segélyeztessék és fejlődésében előmozdittassék, mert tényleg vannak szempontok, amelyek a szubvenczionálást igazolják, vannak szempontok, amelyeket figyelembe kell venni s amelyek igazzá, helyessé és jogossá tesznek egy szubvencziót. Ez a szempot kétféle lehet, két általános szempont. Az egyik az, hogyha egy szükséges, hézagpótló közgazdasági ágat meg kell teremteni . . . Rakovszky István: Ugy van! Haller István: . . . egy olyan közgazdasági ágat, amely tényleg szükségletet pótol s amelynek megteremtését a magántőke nem kezdeményezheti, mert előreláthatólag hosszú időn keresztül nem fogja tudni ebben a vállalkozásban a rendes, szükséges polgári hasznot magának biztosítani. A magántőke részéről altruizmust nem lehet követelni, nem lehet azt követelni tőle, hogy elvérezzék, elvérezzék azért, hogy egy nagy nemzetgazdasági czélt szolgáljon. Ha tehát ilyen eset áll fenn, ha egy ilyen iparágat, közlekedési ágat, szóval egy közgazdasági ágat meg kell teremteni, mert a magántőke arra nem képes, mert arra.nem akad vállalkozás, vagy ha akad is, ez a vállalkozás csak ugy prosperálhat, ha megfelelő állami támogatásban részesül, ily esetben a szubvencziónak helye van és nem lehet az ellen sem az adófizetők szempontjából, sem a közgazdaság szempontjából kifogást tenni. A második általános szempont a szubvenczió igazolására, hogy ha egy közgazdasági vállalatot, amely szükséges és hézagpótló, szanálni kell, ha egy magánvállalkozás által megindított közgazdasági ág oly válságba jut, hogy azt a válságot a saját erejéből meg nem birja, hogy abban a válságban feltétlenül elpusztul: akkor ujabban indokolt az, hogy az állam segitse a magánvállalkozást, hogy az állam szubvenczióval biztosítsa a vállalkozás szanálását és igy önmagát mentesítse az elől, hogy megbukván a magánvállalkozás által teremtett ilyen vagy amolyan közgazdasági tényező, maga legyen kénytelen újból kezdeni a dolgot és esetleg sokkal nagyobb tőkét beleölni abba, amit kisebb tőkével lehetett volna szanálni és lehetett volna fentartani. Ebben a két esetben, t. ház, a szubvenczió teljesen indokolt és jogosult és ellene semmiféle kifogást tenni nem lehet. E szempontoknak azonbaii egyike sem alkalmazható a jelen esetben. Nem kell megteremteni azt a hajózást, illetőleg azt a közgazdasági tényezőt és közgazdasági ágat, nem kell megteremteni magánvállalkozás hiányában, mert kétségtelen dolog, hogy a hajózás ma oly üzlet, oly közgazdasági ág, amelyet a magántőke felkarol, felkarol azért, mert jövedelmező. Hiszen épen az indokolás maga is hivatkozik arra, hogy nagy fellendülés tapasztalható a hajózás terén, nagy a verseny, a technikai fejlődésnek előre nem látott távlatai nyílnak meg és igy lépést kell tartani a mi hajózásunknak is a fejlődéssel. Látjuk pedig, hogy tényleg fizető közgazdasági ág a hajózás, hogy mint üzlet csakugyan jó, amint arról meg lehet győződni, hogy csakugyan jó. Mert hiszen azok a társaságok, amelyekkel szemben állunk, haszonnal űzik a hajózást, akkora haszonnal, hogy amellett nagy tőkét is tudtak gyűjteni; akkora haszonnal, hogy oly közgazdasági zsenik, mint Lánczy Leó, felkarolják e közgazdasági ágat, bizonyosan nem altruizmusból, nem azért, hogy áldozatokat hozzanak a magyar közgazdaságnak; bizonyosan nem azért megy a Kereskedelmi és a Hitelbank abba bele, hogy a hajózási vállalatokat fiuanczirozzon és nagy obligót vállaljon, mert ezt a mai viszonyok közt deficzites vállalkozásnak tekintik, amelyre rá kell fizetni, hanem belemennek azért, mert e hajózás ma önmagában véve