Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-515

515. országos ülés 1914 márczius 3-án, kedden. 323 T. képviselőház! Ezek után • azt kell kérdezni, vájjon micsoda rejtett indok, micsoda sürgős kényszerűség, micsoda ellenállhatatlan erő az, mely az országnak ezen kritikus gazdasági szituácziójában, az összes társadalmi tényezőknek és egyedeknek nehéz gazdasági viszonyai közt szükségessé teszi, hogy lóhalálában keresztülgázoljanak ezzel a törvényjavaslattal és itt megszavazzák azt, mielőtt még arról az érdekelt közönséget odakünn a perifériákon felvilágosítanák. Mert ennek az egész törvénynek előkészítése, Laufschrittbcn való letárgyalása azt a látszatot kelti itt a házban, hogy meglepetésszerüleg akarják elintézni. Nagyon jól tudom, hogy ezt a javaslatot nem a mostani kereskedelemügyi minister ur készítette, ezt örökségképen kapta, s én nagyon csodálom, hogy ő megelégszik azzal a szerény szereppel, hogy mindazok, akik kifőzték ezt a szerződést s akik értelmi szerzők voltak, még arra sem méltatják őt, hogy ebben a házban nyíltan szót emeljenek a szerződós mellett, hanem ennek védelmét, a szerződés összes hibáiért való bűnbakságot egyedül a kereskedelemügyi minister úrra hárítják. Beszélik közgazdasági körökben, hogy e hajózási vállalatok szerződése már évek óta készült a ministeriumban, már két megelőző minister idejében is megvoltak, de ők nem terjesztették elő, holott már 1910-ben biztosították a vállalatokat, hogy megkapják szerződéseiket. Az eddigi ministerek tehát nem hozták a javaslatokat a ház elé, csak most jutottunk ehhez a szerencséhez. Kérjük a minister urat, legyen szives felvilágosítást adni arról, hogy mi az ő különös specziális oka, hogy ezt az ügyet most és ebben a formában hozta ide? Mert mégis csak nagyon furcsa szituáczió az, hogy ilyen, az indusztriális érdekekbe mélyen belevágó javaslatot nem akarnak az iparkamarák elé terjeszteni, holott erre lett volna mód és idő. Az iparegyesület legutóbbi ülésein panaszkodott az egyik vezető ember, hogy az állam a kisiparosoknak a megrendelések után adós marad és az ország nehéz pénzügyi helyzetére való hivatkozás miatt a kisiparosoknak hónapokig kell saját pénzükre várakozniok. Nem terjesztették tehát a szerződéseket véleményezés végett az iparegyesülethez, de nem törődtek azzal sem, hogy az üzleti világ, amelyet leginkább érdekel a dolog, hozzászólhasson. Gondolkoztam róla sokat, mi lehet az oka annak, hogy az iparegyesülethez és más testületekhez nem fordultak véleményért és rájöttem arra, hogy például az ipartestületben vezető szerepet játszik az a Matlekovics Sándor, aki ezeknél a társaságoknál mint igazgató érdekelve van. (TJgy van! Ugy van! a haloldalon.) Utána jártam annak is, miért játssza most a siketnéma szerepét a budapesti kereskedelmi és iparkamara: azért, mert Lánczy Leó, aki a kamara elnöke, egyúttal az Adria Tengerhajózási Társaságnak is háta mögött áll; ő rá való tekintettel tehát az ország ipari érdekeltsége részéről egy árva szó sem hangzik el. Ezekből a rövid adatokból is látszik, hogy nálunk a bankokráczia valósággal hinárszerű kéj>zőclmény, amely nem engedi, hogy nálunk egészséges közgazdasági vélemény keletkezzék, mert a vezető pozicziókba, minden érdekképviseletbe azok ülnek be, akik azután lehetetlenné teszik, hogy például egy ilyen fontos, 600.000 iparos érdekét érintő kérdésben az illetékes testületek szavukat felemelhessék. Ha mi e javaslatok összes nagy sérelmeit feltárnék proletariátusunk előtt, mely a nagy gazdasági krízis miatt a munkanélküliséggel küzd és látná, hogy ugyanakkor, amikor a munkásosztály számára munkafeltételek teremtésére nincs az államnak pénze, a nagytőke istápolására milyen bőkezűséggel szórják a pénzt: ez a legnagyobb elkeseredést váltaná ki belőle. Mit szólna ehhez az a kisgazdaosztály, amely keserves viszonyok között küzködik ós a nagy létfentartási harczban végső erőfeszítést kénytelen produkálni, hogy fenn tudja tartani gazdasági státusát ? És mit szólna ehhez kiskereskedő-osztály, amely talán soha válságosabb állapotban nem volt mint ma és a pusztuló kisipar hasonlóképen? Nem illik és nem szabad ilyen nehéz gazdasági válságban ilyen érvágást elkövetni az ország gazdasági életén. (Ugy van! balfelöl.) Igazán legfőbb ideje volna, hogy a kormányzat részéről többre becsüljék az emberek sokaságát, az embert mint embert, mint amennyire becsülik az önök politikájában és gazdasági szisztémájában a tőkét és elsősorban arra kellene gondot forditaniok és minden igyekvésük az kellene, hogy legyen, hogy egy egészséges szocziális fejlődésnek utján népünknek boldogulását szolgálják, ne pedig a már eddig is elhatalmasodott és túlságosan nagy befolyást gyakorló pénzügyi vállalatoknak erejét és omnipotencziáját növeljék olyan hatalmasra, amelyek miatt azután az országból százezerszámra kénytelenek kivándorolni az emberek. (TJgy van! Ugy van! balfélől.) De ha már nem lehet megindokolni az önök véleménye szerint sem az ország szorult anyagi helyzetével, sem pedig az államháztartásnak kritikus állapotával az uj szubvencziók megtagadását, talán elegendő lenne erre egyedül az is, hogy az Adria pénzügyi helyzete ma egyáltalán nem olyan, hogy ilyen nagy segítségre még szüksége volna. Az Adriának oly jól megy a dolga, hogy 10 millió alaptőkével 29 millió K értékű hajóparkot tudott magának szerezni és •majdnem állandóan 10°/o-nál nagyobb osztalékot fizetett. Ilyen dividendák mellett paradoxon szubvencziót adni és ilyen dividendák mellett, ilyen nagy vagyonnak felhalmozása mellett, amely az alapítási tőkének ma már háromszorosa, — és tudom, hogy nemcsak a hajópark, hanem még más vagyontétele is van ennek a társaságai*