Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-514

5lí. országos ülés 19U márczius 2-án, hétfőn. 281 sabb rangban áUó egyénnel szemben, ki a Keletre készült, az illető, ki nagyon kedvelte ezt az embert, ki nekem barátom is volt, azt mondta: engedje meg, hogy miután Keletre megy, egy tanácsot adjak az urnak : ha baja lesz a Keleten, sohase forduljon osztrák konzulhoz. (Derültség a baloldalon.) Nem kell megmagyarázni, körülbelül megjelöltem, hogy hol kell keresni e tanácsadót. A lehető legmagasabb körben is ilyen nézetekkel találkozunk. Viszont arra is elcőiordulnak igen szomorú* esetek, amire nézve nekem szintén panaszt tettek, hogy viszont a kereskedelmi ministeriumban — nem mondom, hogy a magyarban, de Budapesten vagy Bécsben — e tekintetben ne tegyünk különbséget, — szóval az irányadó közgazdasági szerveknél, ha valami egészséges eszmével jön az a konzul, nem talál meghallgatásra. Egy igen egészséges eszméről volt szó, itt hevertették a ministeriumban az aktákat; azóta az illető nyugdíjba is ment. A szaktudósitókról felesleges beszélni, hogy azok mennyire teljesitik feladatukat; hiszen sokszor fiatal, nagyzoló embereket, Herberteket küldenek ki. Ez egyáltalában nem tekinthető komoly szervnek, melyre akár csak a legkisebb feladatot lehetne bizni. (Zaj.) Rakovszky István : Csak szinekurák. Semmittevő embereket jól etetnek. Földes Béla : Nem akarok egész körén a közgazdasági kormányzatnak végig menni, (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) de kétséget nem szenved és bizonyításra nem szorul, hogy annak a tevékenységnek, mely a kormányzat által kifejtendő, összefüggőnek és szervesnek kell lenni. Nem elég, ha azt mondjuk, hogy haj ózásra ki fogunk adni 11 milliót, ha minden egyéb tekintetben elhanyagoljuk azokat a tényezőket és szerveket, amelyek nélkül a haj ózás nem működhetik. (Helyeslés balfelől.) Itt van a vasúti politika. E téren is tudjuk, hogy igen nagy aggályok merültek fel és egyes szaktestületek is panaszt tettek, hogy arról van szó, hogy az Adriához való fiumei összeköttetésben a liszt viteldijai felemeltetnek. Nem tudom, hogy igy van-e, de olvastam egy ilyen irányú emlékiratot. Én azt hiszem hogy ha egyfelől Fiumét emeljük és odaadunk milliókat, másfelől a forgalmat Trieszt felé tereljük, az ilyen közgazdasági politika tulaj donképen csak nevetség tárgya lehet az egész világon, ha ugyan a világon ilyesmiről tudomást vesznek, ha ugyan velünk még egyáltalán törődnek a világon. (Ugy van ! balfelől.) Visszatérve már most a hajózás feladataira, csak kiegészitésképen akarom említeni, hogy kétségtelenül nagy jelentősége van elvileg, in thesi, annak, ha magyar hajó magyar lobogó alatt megjelenik a világnak minden részében. Hogy azonban manapság ez nagyon kívánatos volna, az már más kérdés, mert nem hiszem, hogy a ránk való emlékezés ma a legkedvezőbb véleményt támaszthatná és erősíthetné Magyarország iránt. (Ugy van I balfelől.) Persze ezt a kérdést nem a mai pillanatnyi helyzetből akarom megítélni, hiszen jön KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXII. KÖTET. majd más idő, jobb idő, az azonban tény, hogy ez rendkívül fontos, de csak akkor, ha az ezekkel járó áldozatok arányban állanak azokkal az áldozatokkal, amelyeket más hasonló nagyértékü érdekekért hozunk. A relativitás tehát az, amelyet a nemzet által hozott áldozatok tekintetében követelnünk kell. Én a hajózás fontosságának elismerése terén talán tovább is megyek, mint az indokolás, mert azt mondom, hogy alig tudok életkört, amelyre a hajózás kihatással nem bírhat; én elismerem, hogy védelmi szempontból igen nagy jelentősége van, hogy tudományos tekintetben is nagy jelentőséggel bírhat, hiszen támogathat tudományos törekvéseket, mondom, mindezt elismerem, de csak addig a határig, amelynél már a nemzet teherviselési képességét és a különböző állami feladatok egymásközötti arányát kell szem előtt tartanunk. (Helyeslés a baloldalon.) És hogy mindjárt itt kezdjem a törvényjavaslatok kritikáját, kérdezem, hogy mi az, ami leginkább szemet szúr, ami leginkább feltűnő ebben az uj rendezésben ? Kétségtelen az, hog}?' túlságosan nagy áldozatokat követel az államtól. Azok a nagy kiadások, amelyek terhelik és terhelni fogják állami költségvetésünket, olyan jelentékenyek, hogy ez mindenki előtt nagyon feltűnő és igen komoly megokolást követel, amit azonban itt — mint ki fogom mutatni — hiába keresünk. (Ugy van ! balfelől.) Mint mondottam, a kormányzati feladatoknál bizonyos relativitásnak és sorrendnek kell lennie. És itt inczidentaliter csak egy pontra akarok röviden kitérni: a költségvetési jognak ezekhez a törvényjavaslatokhoz való viszonyára. Az indokolás t. i. azt közli velünk, hogy az a tehertöbblet, amely e törvényjavaslatok folytán felmerül, jóformán csekély, miután nagy része már az előbbi évek költségvetésébe volt beállitva. Ezt kritika tárgyává tenni tulaj donképen nem lehet, mert hiszen a parlament, amint az angol parlamentről mondják, mindent tehet, csak fiúból leányt nem csinálhat, tehát szuverén. A parlament megtette, törvény jött létre, én azt természetesen kifogásolni nem fogom. Még sem lehet azonban mellőzni annak a körülménynek emlitését, hogy mindig elvnek volt elismerve a mi költségvetési jogunkban az, hogy intézménynyel járó költségeket nem szabad a költségvetésbe beállítani addig, mig az intézményről magáról a törvényhozás nem nyilatkozott, illetőleg mig azt törvénybe nem iktatta. Arról lehet szó, hogy ez intézmény ? Én azt hiszem, hogy itt intézményes intézkedések történnek és — mondom — nem szorul az bizonyításra, hogy a törvényhozás azt tehette, de tette maga a törvényhozás is olyan elvnek mellőzésével, amely nálunk elég komolyan vétetett és azt hiszem, külön országos határozat vagy legalább házhatározat által a 80-as évek végén kimondatott. Azt a körülményt is meg akarom röviden emliteni, hogy a törvényjavaslatok felruházzák a kormányt azzal a joggal, hogy a hajótársulatok36