Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-513

244 5l3. országos ülés i9ik előkészítő munkát végezhettem. Mielőtt bárminő lépést tettem volna és tehettem volna a nyilvánosság előtt, elsöpörtek innen az események és természetszerűleg csak 1910-ben jutottam újból abba a helyzetbe, hogy visszatérve az aktiv politika mezejére, foglalkozhassam a kérdéssel. Aki figyelmére méltatta és fölidézte emlékezetébe az 1910. választási campagne-ban megtartott beszédeimet és azt a felszólalást is, amelyet a válaszfelirati vita alkalmával itt a házban tartottam, talán igazat fog nekem adni abban, hogy az én rossz szokásomhoz képest ebben a kérdésben is évtizedek óta következetesen ugyanazt az ügyet, ugyanazon az elvi alapon tartom kötelességemnek szolgálni. (Éljenzés.) Csak természetes tehát, hogy most, midőn újból reám hárul a felelősség és reám hárul a feladat, hogy igyekezzem irányítani és tovább kiépíteni a magyar nemzeti politika eljárását, teljes odaadással vettem kezembe ezt az ügyet, a kölcsönös megértés, a kölcsönös* fölvilágositás munkáját és egész igyekezetemmel azon voltam, hogy kiküszöbölhessük az ellentétnek, a bizalmatlanságnak mindazon momentumait, amelyek ma még, fájdalom, válaszfalat alkotnak a magyar nemzet és a románság tetemes része között, amely válaszfal mindenesetre korlát és gyengeség forrása, gyengítő momentum a magyar nemzeti politika szempontjából is, de amely meggyőződésem szerint egészen feleslegesen és végzetes erővel zsibbasztja meg a hazában élő románság fejlődését. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Tulaj donképen már kormányraléptem előtt, ez állásfoglalása előtt, az akkori ministerelnök urnak nem megbízásából talán, de tudtával és helyeslésével vettem fel a személyes eszmecserék fonalát a román nemzetiségi párt egyes vezető férfiaival. Én kerestem rá alkalmat, hogy Mihályi Tivadar t. képviselőtársamat megkérdezzem, nem volna-e mód közelebb jutnunk egymáshoz, megismerkednünk a románság óhajtásaival, panaszaival, kielégítést kérő érdekeivel és ez az eszmecsere nem hozhatna-e közelebb az ellentétek kiküszöbölése felé., (Halljuk ! Halljuk !) Ez a fölszólít ás visszhangra talált és már a múlt év — gondolom — márczius vagy április havában kezdődtek meg azok a bizalmas eszmecserék közöttem mint akkori házelnök, tehát tulaj donképen ebből a szempontból mint magánember és a román nemzeti komité három tagja közt, akik ez eszmecserék folytatására kiküldettek. Ezek az eszmecserék azután folytattattak kormányraléptem után ; különböző okokból nem a legelső időben, de felvettük a fonalat először október, azután deczember havában és januárban ismételten találkoztunk, ismételten beszéltünk. Ezen megbeszélések tulaj donképen mindig ugyanazon elvi alap fentartása mellett egyes részletes kérdések körül forogtak. Mert hiszen természetszerűleg az elvi keretek adva voltak, azokhoz ragaszkodom rég óta, első ifjúságom óta, s csakis ezen alapok sértetlen fentartása mellett tartom egyáltalán február W-án, pénteken. lehetségesnek és üdvösnek a megegyezést. Nem is lehetett tehát szó arról, hogy ezen alapokat elhagyjam. És tulajdonképen az igazság érdekében el kell ismernem, hogy azon t. tag urak részéről olyan követelések, amelyek a magyar nemzeti állam létfeltételével ellentétben állottak volna, csakis igen szűk körben érvényesíttettek. Politikai természetű, az állani berendezkedésével kapcsolatos kérdésben tulaj donképen két konkrét kívánság mutatkozott. Az egyik az, hogy bizonyos garancziák nyújtassanak arra, hogy az országnak tulnyomólag román lakta vidékein román tisztviselők fognak alkalmaztatni, a másik pedig, hogy bizonyos garancziákat kapjanak arra, hogy na"gyobbszámu választókerületekben a választók túlnyomó többsége román lesz. Ami az elsőt illeti, azt kénytelen voltam mindjárt kezdetben a limine visszautasítani, (Általános élénk helyeslés.) kifejezést adva annak, hogy magam részéről nagj^on óhajtom azt, hogy a román intelligenczia részt vegj^en az állami szolgálatban, másrészről feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a néppel érintkező hatósági közegek a nép nyelvén tudjanak beszélni, a néppel annak anyanyelvén érintkezzenek ; (Élénk helyeslés.) abban a tekintetben azonban a magyar közszolgálat egységén rést ütni lehetetlenség volna, hogy az itt bizonyos területekre : román és más ajkú : tót vagy szerb ajkú területekre osztassék fel. (Általános helyeslés.) A másik kérdésre nézve már előbb jeleztem azon t. urak előtt, hogy igen nagy csalódás vár reájuk. Hiszen akkor már el volt fogadva az anyagi választói jog, amelyből kétségtelenül látszott, hogy hátramaradottabb kulturális állapotaiknál fogva egyelőre jóval kevesebb román választó lesz, mint amennyi a románok népesség szerinti arányának megfelel. Ebből természetszerűleg következett, hogy minden valószínűség szerint sokkal kevesebb választókerületben lesz román ajkú választói többség, mint amennyire ők gondoltak. Tavaszszal még általánosságban, konkrét számok állitása nélkül fejezhettem ki meggyőződésemet, már őszszel azonban, az októberi megbeszélések alkalmával jeleztem azt, hogy a román többséggel biró kerületek száma semmi körülmények között nem fogja a 30-at elérni, amint hogy méltóztatnak látni az elvégzett és már befejezéshez közel álló detailmunkából, hogy körülbelül 27-ben állapithatjuk meg a román többséggel biró választókerületek számát. Itt azután hangsúlyoznom kell, hogy nem is kértek tőlem az illető t. urak mást, mint hogy bizonyos számú kerületekben román többség legyen. Arról, hogy e kerületekben hogyan diszponáljunk, hogyan gondolkozunk, hogy kik és milyen politikai irány hívei választassanak meg e kerületekben, egyáltalában szó sem volt. ök sem kívánták, én sem mehettem volna bele, mert természetesen mi nem rendelkezhetünk vele, akár román, akár nem román a többség a kerületben ; az illető kerület választóinak szabad elhatározása, hogy