Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-511

182 511. országos ülés 1914 február 18-án, szerdán. teszi e nyilatkozatot, még nem vehetjük ezt olyannak, mintha az a kívánság vagy szándék általános volna és nemcsak kívánság, hanem komoly törekvés is volna és az eszközök is kerestetnének ennek megvalósítására. Már most mire vezet ez ? Itt vagy az ellenzéknek, vagy a kormánypártnak kell pusztulni. Megvallom egész őszintén, hogy én a magyarság szempontjából mindkettőt károsnak tartanám. (Felkiáltások balfelöl: Azokért nem Mr!) Mikor én magyar embereket látok pusztulni, azt mindig károsnak tartom, akármilyen politikai nézeten vannak. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Justh Gyula: De agyászmagyarokért nem kár. Szabó István (nagyatádi): De mi lesz az uj választásoknál, ha sem a kormánypárt nem tudja megsemmisíteni az ellenzéket — mert itt a czéi már erre megy — sem az ellenzék nem tudja megsemmisíteni a kormánypártot és esetleg ezek az erőviszonyok visszakerülnek a törvényhozásba ? Novák János: Kidobás lesz megint. (Derültség balfelöl.) Szabó István (nagyatádi): Tovább folytatjuk ezt az áldatlan állapotot a nemzet kárára? Lehetetlen lesz ezt már tovább így folytatni, itt valaminek történni kell, és nekem az a meggyőződésem, hogyha őszintén kerestetnek az eszközök ennek a helyzetnek megváltoztatására, akkor azoknak, kik ezeknek az állapotoknak tényezői, előidézői, vezetői, végrehajtói voltak, kötelességük lesz hátrább húzódni a tettek mezejéről. ISTem akarok én nagyokat mondtni, de akármerre megy az ember az országban, azt kérdik: mi lesz már, nem lesz már a magyar képviselőházban soha béke, nem állnak rfélre azok az emberek, kik felidézték a bajt és nem lehet a magyar parlamentnek eredményesen működni? (Zaj jobbfelöl.) Azt a feljajdulást, a mit a költő mondott, én semmikép sem akarom vonatkoztatni a magyar nemzetre és nem is vonatkoztatom rá, de a mostani kormányzat alatt annyi áldatlan dolog történt, hogy igazán minden elfogultság nélkül a költőnek azt a feljajdulását, hogy »multadban nincs öröm, jövődben nincs remóny«, ón a t. többségre vonatkoztatom és nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés a baloldalon.) Szász Pál jegyző. Cserny Károly! Cserny Károly: T. ház! A t. előttem szóló beszéde igen sok vonatkozásban rokonszenves részleteket tartalmazott és én csak annyiban akarok kitérni rá, hogy azt mondom, hogyha a t. túloldalon az a szellem, mely uralkodott a beszédén, az egész többségben vezető gondolat lett volna, ha a vezető gondolat olyan mérsékelt lett volna, mint amilyen hangon ő annak kifejezést adott, akkor egyáltalában itt nem volna kérdés, amelyet meg kellene oldani, hanem rendes mederben folynának a dolgok, volna vélemény és volna ellenvélemény és nem lett volna szüksége a képviselő urnak sem azt a beszédet elmondani, amit ma mondott. Csuha István: Szóval kár volt, hogy beszélt! (Derültség balfelöl.) Cserny Károly: Egyébként én csak azért kértem szót, mert az ellenzéki oldalról tegnap és ma két beszéd hangzott el, t. i. Mezőssy Béla és Kakovszky István t. képviselőtársaim egy argumentumot hoztak fel és én kizárólag ennek az argumentumnak rövid czáfolatára akarok kevés perczet szentelni és erre kérem a t. ház figyelmét. Mezőssy Béla és Rakovszky István t. képviselőtársaim ugyanis hivatkoztak arra, hogy hiszen Ausztriában sokkal jobban csinálták a választási reformot, mert ott élénk gondot fordítottak arra, hogy megvédelmezzék a német szuprcmácziát. Ezt az állítást az én érzésem szerint, szó nélkül hagyni nem lehet, mert különben feltételezhetnék, hogy oly kevéssé kisérjük figyelemmel az eseményeket, hogy azt hiszszük, hogy van még német szupremáczia Ausztriában, vagy hogy gondot fordítottak annak fentartására. Néhány szóval, azt hiszem, sikerülni fog meggyőznöm a t. házat arról, hogy ez az állítás merőben téves. Ha nézzük az osztrák alkotmányosság állajjotát és azt a viszonyt, amelyben a németek voltak szirpreniáczia tekintetében az osztrák parlamentarizmus terén, azt látjuk, hogy körülbelül 35 évvel ezelőtt, amikor a Taaffe-rendszer kezdődött, a németeknek a Reichsrath képviselőházában körülbelül 30 főnyi többségük volt. A Taaffc-kormány tudvalevően a szlávokra támaszkodott és többsége csak azért volt, mert a németek csekély töredéke, amely az akkori Hohewarth-klubhoz tartozott s később a katholikus néppártot alkotta, csatlakozott a szláv föderalisztikus pártokhoz és igy a németek egy részének segítségével készítették elő Ausztriában a szláv intézményeknek, a szláv kultúrának, a szláv gazdasági megerősödésnek, szóval, a szlavizálásnak talaját any"nyira, hogy később a szlávizmus ölébe hullott az érett gyümölcs. Mint emiitettem, a német többség csak körülbelül 30 szavazatot számlált. Az első komolyabb lökést kapta ez a német többség a Badeni-ministerium idejében, mikor a fennálló négy kúriához egy ötödiket csatoltak, ami körülbelül 70 mandátumot biztosított az általános szavazati jog alapján álló képviselőknek. Akkor már a német többség minimumra szállott le. Akkor jött azután az a jelszó, amely az általános titkos választói jogot követelte, még pedig a magyarországi állapotokra való tekintettel. A németek tudatában voltak annak, hogy ez az általános választói jog az ő letörésüket czélozza, hogy örökös kisebbségre fognak szorittatni és erre szavazták meg az ottani német Justhok (Tetszés jobbfelöl.) az általános választói jogot.