Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-511
152 511. országos ülés 191b február 18-án, szerdán. szedné, hogy ezt a czélját elérje. Én ezzel szemben igénytelen felszólalásomat azzal kezdem, hogyha a parlamenti felszólalásoknak kizárólag és egyedül csak a meggyőzés lehetne a czélja, akkor én a tárgyilagos önbirálat szavára hallgatva elállnék a szótól és ennek a valóban nagy és méltó feladatnak megoldását magamnál képesebb és arra hivatottabb parlamenti tényezőknek engedném át. (Halljuk! Halljuk!) Annál inkább igy járnék el, mennél jobban meg lennék róla győződve, hogy a meggyőzésnek lehetősége fenforog, mert óvakodnám a magam erőinek fogyatékosságával egy ilyen nagy ezélnak a megvalósulását koczkára tenni. De teljesen ki kell küszöbölnöm felszólalásom czéljai közül a meggyőzést, különösen akkor, ha a tegnapi vita megfigyeléséből merített impreszszióimra hallgatok, (Halljuk ! Halljuk ! jobb felől.) mert ezen impresszióim szerint a t. túloldalnál teljesen hiányzik a meggyőzés lehetőségének lélektani feltétele. (Ugy van ! jobbfelól.) Ráth Endre: Talán kölcsönösen ! (Zaj.) SimontsitS Elemér : Ahol egy olyan komoly, statisztikai adatokkal gazdagon támogatott és illusztrált tanulmányt . . . Rakovszky István : Statisztikus ! SimontsitS Elemér: .... mint amilyennek neveznem kell Issekutz Győző t. képviselőtársam tegnapi felszólalását, még csak figyelmes meghallgatásra sem méltatnak, (Igaz! Ügy van! jobbfelól. Zaj a baloldalon.) hanem elejétől végig tréfálkodó, kedélyeskedő megjegyzésekkel zavarnak, melyek közt — ne méltóztassék nekem rossz néven venni — még csak olyan sem akadt, amely legalább szellemességével kiengesztelt volna azért a zavarért, melyet előidézett, (Zaj balfelől.) ott azt hiszem megállapítható, hogy hiányzik az ellenérvek megszivlelésére irányuló készség és hajlandóság, ami pedig szerény felfogásom szerint a meggyőzés lélektani előfeltételét kell hogy képezze. (Zaj balfelöl.) De sokkal szerényebbek is az én vágyaim. T. ház ! Felszólalásom egyediili és kizárólagos czélja az, hogy a választókerületek beosztásáról szóló törvényjavaslat mellett állást foglaljak és ezen állásfoglalásom segélyével ellensúlyozni iparkodjam, amennyire tudom, azon mesterségesen keltegetett és ébresztett, de amennyire látom, nem nagyon ébredező közhiedelemnek az elterjedését, mintha ez a törvényjavaslat a magyar nemzeti szupremácziának, a magyar nemzeti állameszmének a f)ártérdok önzése által megásott sirja kivánna lenni. (Igaz ! ügy van ! jobbfelól.) Mielőtt azonban ezt tenném, méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy egészen rövid visszapillantást vethessek a t. túloldal részéről tegnap elhangzott felszólalásokra és azoknak néhány olyan passzusára, melyeket, mint e pártnak tagja, valóban nem tekintek elhallgathatóknak, megtehessem reflexióimat. (Halljuk! Halljuk! jobbfelól) Bakonyi Samu t. képviselő ur tegnapi beszédében, melyről készséggel elismerem, hogy ugy most, mint máskor is a kérdéssel való beható komoly foglalkozásnak érzését keltette bennem, olyan részletesen foglalkozott a törvényjavaslatnak amaz intézkedéseivel, amelyek a választókerületeknek a törvényhatóságok között való megosztását tárgyazzák, hogy beszédének e részével, amely pedig annak túlnyomó része volt, már csak azért sem foglalkozhatom ezúttal, mert hiszen tegnap este óta valóban sem időm, sem módom nem lehetett arra, hogy azokat az adatokat, amelyeket ő végkonkluziójának megtámogatására itt sorakoztatott s amelyek nagyobbrészt számbeli adatok voltak, vizsgálat tárgyává tehettem és ellenőrizhettem volna. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy az a végkonkluzió, amelyre ő jutott, hogy tudniillik e javaslat intézkedése következtében a magyarság tekintélyes számú kerületet vészit, viszont a nemzetiségi vidékek tekintélyes számú kerületeket nyernek, az ő adataival együtt meg fogja kapni erről az oldalról, még pedig autentikus helyről, az alapos és kétségtelen czáfolatot. Meg vagyok írről győződve ezért, mert hiszen a javaslat indokolásához fűzött adatok tanulmányozásából is világosan áll előttem az, hogy ép megfordítva van a dolog, nagy differencziák ugyan nem fognak előállani, de a magyar vidékek egynéhány kerületet nyernek, a nemzetiségi vidékek pedig valamelyest veszítenek ; nem mintha ez a nemzetiségekkel szemben bizonyos ártó tendencziának lenne következménye, hanem egyszerűen ama tényezők honorálása következményeképen, amely tényezők közül az egyiknek, a kulturállapotnak mint értékmérőnek szerepeltetését Bakonyi Samu t. képviselő ur is tegnapi felszólalásában helyesnek és elfogadhatónak minősítette. A t. képviselő ur beszéde további folyamán egyik szavával azt állította, hogy ez a javaslat a nemzetiségek favorizálásával a magyar nemzeti szupremáeziát végromlásba viszi, azután erélyesen tiltakozván az ellen, mintha a függetlenségi párt részéről valaha is terveztetett volna olyan kerületi beosztás, amely az általános választói jog esetleges hátrányainak ellensúlyozására lett volna hivatva, — holott, ha emlékezetem nem csal, ez épen előkelő függetlenségi politikus által lett több izben hangoztatva, — mondom, ez ellen tiltakozva, egy másik szavával lekicsinyelte bizonyos vonatkozásában a nemzetiségi kérdést, amennyiben azt mondotta, hogy hiszen az a román kérdés nem is olyan nagy dolog, azt az igazságosság és az emberszeretet irányelvei mellett igen könnyű megoldani és nyomban módot is ajánlott arra, hogy hogyan lehet ezt a kérdést simán, könnyen megoldásra juttatni. A t. képviselő ur reczeptért visszaszállt a klasszikus világba és a román kérdéssel kapcsolatban ugyan, de félre nem érthető czélzatossággal azt ajánlotta a kormánynak és az őt támogató pártnak, amelyhez tartozni szerencsém van, hogy »honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere«. A klasszikus világ üzeneteinek megvan
