Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-492
4.92. országos ülés 19H január 13-án kedden. 83 mutogassa magát a községekben, módot nyujt-e arra, hogy programmját elmondhassa. Ha már most a plakátot, amelyet ki akar adni, a választási röpiratot, a melylyel maga helyett korteskedni akar, szintén kénytelen elöhb bemutatni a közigazgatási hatóságnak, és annak kiragasztása, annak terjesztése csak akkor lehetséges, ha a közigazgatási hatóság erre az engedélyt megadta, akkor a modern korteskedésnek, a modern választási agitácziónak minden lehetőségét elvette attól, akinek a közigazgatási hatóság nem áll a pártján. Semmi sem könnyebb, mint azt mondani, hogy ez a plakát nem tartalmaz való dolgot, vagy ez a plakát a közerkölcs ellen vét, vagy ez a plakát izgat és e czimen se plakátot, se röpiratot be nem engedni egy kerületbe az ellenzék részéről. (TJgy van! halról.) Én azt hiszem, hogy amikor a plakát ós röpirat dolgát is ide, a kolportázs ilyen szabályozásába, belevonta a t. minister ur, újból csak az a szándék szólalt meg benne, hogy lehetetlenné tegyen önmagával szemben minden ellenzéki akcziót, és készüljön arra a választásra, amelytől fél, arra a választásra, amelynek csakugyan döntenie kell azon nagy pörben, amelyet a t. kormány az országra felidézett (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) A kolportázs szabályozásánál, — hogy észrevételeimet e kérdésben röviden összefoglaljam — két elv vezette a t. minister urat. Az egyik elv az, hogy teljesen a hatóság önkényétől függjön, mely lapot mikor és hogyan lehessen kolportálni, ós ezen a czimen a hatóság reá tehesse a kezét bármilyen lapra, amely útjában van. A másik szempont pedig, amely vezette, az volt, hogy némi módot adjon a kormányhatalomnak arra, hogy magával szemben minden ellenállást, amely a sajtó felhasználásával történhetik, lehetetlenné tegyen. A legközönségesebb kortéziának áldozza fel tehát a közszabadságok azon részét, amely a sajtónak szabad kolportálása révén az országnak rendelkezésére áll. T. ház! A milyen kitűnően gondoskodott erről a javaslatnak az a része, amely a kolportázst, a szabad terjesztést biztositja, hogy anyagi érdekeiben lehessen tetszés szerint ártani valamely nem gutgesinnt újságnak, épen olyan kitűnően gondoskodott arról, hogy hogyan terrorizálja a sajtó munkásait, gondoskodott a javaslat azon részében, melyben a felelősségről szól. Erre nézve is azt igérte a t. minister ur az indokolásban, hogy a felelősséget enyhíti, szabályozza, modernné teszi és az igazság követelményeinek megfelelőbben fogja átalakítani. Ez volt az igéret.. És ezt az ígéretet, nagyon természetesen, szívesen vettük, bár még szivesebben láttuk volna, ha ezen igéret be is lenne váltva. E helyett azonban a javaslat nem tartja meg a felelősség régi formáját, nem is ejti el egészen. Nem tartja meg a fokozatos és kizárólagos felelősséget, amely esetbe"*) egy ember a felelősséget mindenesetre vállalta volna a sajtótermékért, a többi pedig, akinek része nem volt semmiféle formában abban, hogy ez a sajtótermék megjelent és terjesztetett, a felelősségtől és a bűnügyi üldöztetéstől megszabadult teljesen. Ezt a rendszert nem tartotta meg a t. minister ur, csak egy részében. Megmaradt t. i. a fokozatos felelősség, kombinálva a büntetőjogi felelősséggel és ebből következik az, hogy egy dologért nem egy ember a felelős, hanem végtől végig mindannyian, akiknek valamiféle közük lehetett ahhoz a sajtótermékhez. Felelős a sugalmazó, felelős a felelős szerkesztő, felelős a szerző, aki a czikket megírta, felelős a nyomda, ahol a czikk készült, felelős a szedő, aki kiszedte, felelős még az is, aki terjesztette, abban az esetben, ha a közigazgatási hatóság megtagadta az engedélyt a terjesztésre és egy rikkancs pl. nem tudván erről, egy-két példányt kézhez kerit és azokat tovább adja. Ezt lehet fokozatos felelősségnek, ezt lehet együttes felelősségnek, egy szóval, lehet mindennek nevezni, csak könnyítésnek nem lehet mondani, így tulajdonképen akárhányszor felelős lesz az olyan ember is, akinek a cikkhez semmi köze nem lehet. Felelős lesz pl. a szedő, ha, mondjuk, olyan cikket szed ki, amely gyilkosságra való felhívást tartalmaz; mert ez esetben egy bűntény elkövetésében segédkezett. Márpedig aki szerkesztőségben valaha dolgozott, aki a nyomdatechnikát ismeri, az tisztában van vele, hogy az a szedő egyáltalában nem tudja, mit szedett ki, sőt a szerkesztőségekben nagyon tisztában vannak azzal, hogy mihelyt egy szedő gondolkodik a felett, amit kiszed, már rosszul szed; legjobban akkor szed, ha csak a betűket nézi és a szavak összefüggéséről nincs fogalma,. Lehetetlenné teszi a javaslat a szerkesztőségi titok megtartását is, amivel ujabb akadályt gördit a sajtó szabad mozgása elé, nehezíti, hogy a sajtó munkása ambiczióval, bátorsággal, legjobb hiszemüséggel végezhesse feladatát. Azért, ha valami informácziót kapott, neki számolnia kell azzal is is, hogy azt, kitől informáczióját kapta, aki neki szívességet tett, tulajdonképen adandó alkalommal be kell rántania a kriminalitásba. Megeshetik ez a kormány emberével is, a kormány sajtófőnökével, sőt akár egyik-másik államtitkárral is, akik a lapjukban bizonyos értesüléseket lanszirozni szoktak, bizonyos czikkek megírását sugalmazzák, ós ha az, akinek érdeke sértve, van, megindítja a sajtóeljárást és a szerkesztőség kénytelen lesz kiadni legnagyobb pártfogóit, pl. kényfelen lesz elmondani, hogy az államtitkár volt az, aki sugalmazta ezeket a czikkeket és aki az értesülésekről híreket adott, egy lapnak nem származhatik nagyobb kára, mint ha ilyen magas összeköttetéseket kénytelen szétszakítani azért, mert egyik-másik eset kap11*
