Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

492. országos ülés 191 'i lenül fognak konczedálni, hogy vannak igazán a köz, a lakosság, az egyes népfajok érdekében, az egyes foglalkozások és osztályok érdekében olyan sürgős teendők különösen a mai nehéz gazdasági viszonyok között, amelyek sokkal inkább megérdemelték volna a t. kormány jóindulatát és törvényhozói gyorsaságát, mint épen a sajtójavaslat. De hogy nem azok közül valamelyiket, vagy nem e sok közül egynéhányat próbált a t. kormány a törvényhozás elé hozni és nem más viszonyokat akar szabályozni, nem segíteni akar egyes osztályokon, nem a gazdasági bajokat akarja szanálni, hogy mindezt nem akarja tenni, hanem épen a sajtójavaslatot erőlteti, ez kétségtelenül mutatja azt, hogy itt vannak bizonyos rejtett tendencziák. De hiszen nem is rejtettek, hiszen nem is lehetett azokat a paragrafusok között ugy elrejteni, hogy észrevehetők ne legyenek, hanem kétségtelen, hogy itt egészen más intenczió vezette, mint a szabályozás. Nem a sajtó ügye, nem a közönség érdeke volt előtte fontos, amelyet a sajtó sokféleképen tangálhat, hanem sürgős volt a saját érdeke, a saját életének biztosítása, sürgős volt az utolsó szabadságnak meglánczolása, amely még erőteljes és amelytől még félni lehet. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Egészen bizonyos vagyok benne, hogy, ha a sajtó le lesz béklyózva ezen törvény alapján és] még marad szabadság az országban, akkor a kormány előbb azt a szabadságot fogja észrevenni és azt fogja megbéklyózni, mielőtt más sürgős feladatokat találna magának és ez világosan mutatja, hogy nem az ügy iránti szeretet, hanem az önmaga iránti szeretet, a jövőtől való aggodalom, az önéletbiztositás vezeti a sajtójavaslat beterjesztésében is. (Ugy van! balfelöl.) A törvény megbirálásánál akkor is, amikor az még csak a ház asztalán fekszik, mint javaslat és akkor is, amikor az már a törvénytárban megjelent, kétségtelen, hogy elsősorban mindig a legislator intenczióját szokás keresni, mert az intenczió mivolta kétségtelenül legerősebb kritériuma annak, hogy vájjon az a javaslat jó-e avagy tullő-e a czélon. Itt az intenczió, amint voltam bátor kimutatni, meggyőződésem szerint és azt hiszem, hogy ebben a meggyőződésben az országban igen sokan osztozkodnak, nem az volt, aminek lennie kell egy törvény megalkotásánál, t. i. egy állapotnak becsületes, tisztességes szabályozása, hanem az önbiztositás és a bosszúállás volt az intenczió. Aki haragot táplál, vagy aki akárcsak rosszul van hangolva a sajtó iránt, annak nem volna szabad a sajtó szabályozásához hozzákezdeni. Már pedig arról viszont vannak bizonyítékok még ma is, hogy a kormány és a túloldal a sajtó iránt nincs jól hangolva, hogy a sajtóval szemben a represszáliákra gondol sokkal inkább, mint a szabadságoknak biztosítására, (Ugy van! a baloldalon.) egy szóval, hogy január 13-án, kedden. 7í) inkább a bosszú vezeti, mint a szeretet. S hogyha ez igy van, mint ahogy igy kell neki lenni, •— nem Jehet másképen — akkor már nincs erkölcsi jogosultsága ahhoz, hogy sajtótörvényt csináljon az ország számára, (Igás! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldálon.) épen ugy nincs erkölcsi jogosultsága, mint ahogy a vádlottnak nincs joga meghatározni önmagával szemben a bírónak a hatáskörét. Ilyen diszpozicziók és intencziók szerint készült javaslat nem lehet más, mint ez a javaslat, amelyről az ügyvédi kamarák, a jogászkörök azt mondják, hogy nem jogászi munka, amelyről a szaktestületek, az irók azt mondják, hogy megköti a tollat és megöli a gondolatot, amelyről a kiadók azt mondják, hogy tönkreteszi a jobban szituált lapokat és amelyről a közönség meg van győződve, hogy érdekeit egyáltalában nem védelmezi meg semmiféle tekintetben. T. képviselőház! Nem kívánok nagy részletességgel foglalkozni a javaslattal. Először azért, mert lesz módunk a részletes tárgyalás alkalmával külön-külön, paragrafusról-paragrafusra rámutatni arra, hogy véleményünk és meggyőződésünk szerint hol lőtt tul a czélon a javaslat és hol maradt jóval innen azoknak az elveknek, amelyeket az igazságügyminister ur az indokolásban hirdet. Mindössze annak bizonyítására vállalkozom, hogy a javaslat végtőlvégig először is egészen mást ért el, mint amit az igazságügyminister ur beígért, teljesen mást kodifikált, mint ami következnék a hirdetett elvek után, másrészt pedig, hogy nagy gondossággal nyitva van tartva minden téren minden elképzelhető ajtó, ahol a közigazgatási hatóság révén a kormány belenyúlhat a sajtóba, ahol azt megfélemlítheti, megkárosíthatja, szükség esetén a saját szolgálatára idomíthatja; ellenben a legnagyobb szükkeblüséggel van megtagadva a sajtótól minden védelem, minden lehetősége annak, hogy az ilyen üldözéssel és hatósági presszióval szemben a maga jogos érdekeit megvédelmezhesse. A javaslat azzal kezdődik, hogy ennek a kulturtényezőnek, a sajtónak szabadságát biztosítani kívánja. Hiszen hát ez természetes is, mert az igazságügyminister ur bevallja, hogy ez a haladásnak a legjobb munkása, a kultúrának egy igen fontos tényezője, amelyet szeretni, amelyet gondozni és ápolni kell. Tehát kimondja az első paragrafusban mindjárt, hogy a sajtóban gondolatait mindenki szabadon közölheti és terjesztheti. Mindjárt az első paragrafus a legnagyobb hipokrizis ebben a javaslatban. Tökéletes valótlanságot állit, amikor azt mondja, hogy a sajtó utján gondolatait mindenki szabadon közölheti és terjesztheti. Ez az első paragrafus, amelyet elmellőzni az igazságügyminister ur nem mert, mert nyíltan bevallani az mtencziókat nem volt bátorsága, ez az első paragrafus az a fügefalevél, amely hivatva van elrejteni,