Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

52 4lt2 országos ülés 191b január 13-án, kedden. tisztelt igazságügyminister ur kijelentésére, amelyet lojálisán jóhiszemünek vallok és bizom abban, hogy a részletes vita során azokat a rendelkezéseket, amelyek szerintünk égbekiáltó drákói szigorral vannak a sajtó ellen felállítva, amennyire az pozicziója megengedi, talán némileg módosítani fogja. Vannak a javaslatnak bevallott és be nem vallott tendencziái. Bevallott tendencziái a közerkölcsöt akarják védeni, a közszemérmet akarják védeni, a magánbecsületet nem akarják védeni, erre majd külön fogok rátérni, ellenben védeni akarják a nemzet közgazdaságát. Be nem vallott tendencziája tisztára boszu a sajtó ellen, azért, mert bizonyos dolgokat leleplezett. Én is e szerint csoportosítom elmondandóimat és tulaj donképen igen szűk téren forgok mozogni. Vizsgálom a benyújtott törvényjavaslat 1. §-át, amely azt mondja, hogy sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait. Szép, magasztos kijelentés ; az 1848. évi XVIII. t.-ez.-bői van átvéve. Most azt vizsgálom, vájjon a további intézkedések, a törvényjavaslat többi szakaszai, nem az indokolás, hanem maguk a rendelkezések fedik-e a törvénynek ezt a kardinális kijelentését ? A törvényjavaslat áttanulmányozása után azt tapasztaljuk, hogy a sajtó utján nem engedik meg egyáltalában, hogy valaki szabadon közölhesse a gondolatát; ha pedig közölte, akkor nem terjesztheti. De nem is közölheti, mert csak kivételes esetekben engedik meg ennek a közlését, akkor, ha akad majd elszánt nyomda, amely ezt ki is nyomatja. De nem terjesztheti, mert ha terjeszti, akkor becsukják, becsukják a szabad gondolat közléseért és terjesztéseért akkor is, ha ártatlan. Beszédemnek ez a tulajdonképeni tárgya. Beszéljünk először a bevallott tendencziáról. Az 1848 : XVIII. törvényezikk megalkotása után keletkezett törvények, igaz, hogy nem azonosulnak a sajtótörvényben lefektetett intézkedésekkel, ugy, hogy nagy hézagok maradtak az idők folyamán a később keletkezett törvények és az 1848. évi XVIII. törvényezikk között. így a birói gyakorlat is a sajtó terén nagyon ingadozó volt. Ha tehát törvényjavaslat készül a sajtóról, akkor a törvényhozónak első kötelessége lenne az, hogy ezeket a hézagokat kipótolja és ennek az ingadozó gyakorlatnak a lehetőségét a jövőben meg is szüntesse. De ezt a javaslat nem teszi. Tulajdonképpen azt sem tudom, lehet, talán az én gyengémben rejlik ennek az oka, de nem tudom, mi ez : novella, kódex vagy egy pillanatnyi elhatározás után keletkezett valamiféle törvényjavaslat; én csak azt látom, hogy ezt a valamifélét, amit néven nevezni nem tudok, premeditálva, előre megfontolt szándékkal követték el a sajtó ellen. Igaz — és sietek ezt kijelenteni — bogy a sajtóreformra igenis szüksége van a magyar nemzetnek. Ez tagadhatatlan, sőt tovább megyek, maguk az újságírók óhajtják a sajtóreformnak a megalkotását, de óhajtják azért, hogy a saját erkölcsi reputácziójukat is ugy biztosítsák a társadalomban, ahogy arra már régen rászolgáltak. Tudják az újságírók maguk is, hog)

r az idők folyamán nagyon sok piszok alak férkőzött be közibök. T. ház ! Közvetlen bizonyságot tehetek róla, hogy életemnek úgyszólván nem volt egyetlen korszaka, amikor a sajtó igazságtalanul meg ne hurczolt volna. De elitélni azért a sajtót, mert akad ott is kivetni való, elitélni és lenyakazni ezért a sajtót : nem törvényhozóhoz illő és méltó dolog. Az ujságirók továbbá nemcsak a saját szempontjukból óhajtják ennek a reformnak a megalkotását, hanem a kiadók érdekében is, mert újságíró és kiadó csak együtt működhetik eredményesen. Igazságtalan eljárás az, hogy a törvényjavaslat ezekért az anomáliákért a sajtó munkásait teszi felelőssé. Igazságtalan azért elsősorban, mert nem a sajtó a bűnös ezekben a kérdésekben, hanem maga az egész társadalom. Ez a dolog ott kezdődött talán, amikor megszoktuk azt, hogy a politikai becsületet elválasszuk a magánbecsülettől. Innen származik azután, hogy mindenki a saját jól felfogott érdekében választja meg azt az utat, amelyen ő a becsület nevében haladhat. A betyárnak is van becsülete. A betyár rabol, gyilkol, de ha a szeretőjének hordja a rablott holmit, azt mondják, hogy becsületes betyár. Van már ministeri becsület, külön főispáni becsület, flnánczbecsület, csak akadjon kórus, mely az ő becsületességét zengi. Nézzük meg, a perifériákon milyen rombolásokat műveltek ezek a becsületes emberek ; nyíltan suttogják, hogy ennek ez meg ez a bűne, de ő — becsületes. És a végén a nép tartja oda a saját vállát létrának, hogy az a becsületes ember emelkedjék minél feljebb, csak vigye el az ördög az ő körükből. Ez a felfogás visz azután, t. ház, a törvényjavaslat egyik intézkedéséhez, hogy ezeknek az uraknak csak a magánbecsülete, az u. n. társadalmi becsülete legyen érintetlen, legfőkép kanalat ne lopjon, kártyaadósságot ne csináljon, éljen a rentéjéből, szaporítsa a katasztrális holdjait, ha pedig dolgozik, akkor arányban nem álló díjazást ne fogadjon el. Szóval, a magyar virtus lólába megint kilóg ebből a törvényjavaslatból, hogy Magyarországon dolgozni büntetendő cselekmény. Felállít itt a törvényjavaslat egy tételt, hogy arányban nem álló díjazást elfogadni büntetendő cselekmény. A tőrvényjavaslat azonban elmulasztotta megállapítani azokat a kautélákat, amelyek megszabják és meghatározzák, melyek hát azok az arányban nem álló díjazások. Mert hiszen ez oly elasztikus fogalom, hogy ha bármit elfogad a kiadó, a sajtó munkása valamiért valakitől, arra igazán nincs sem birónak, sem társadalomnak támpontja, hogy mivel fog tulaj donképen ez a díjazás arányban állani. Ha eszébe jutna a kereskedelemügyi minister urnak az, — mert hisz e között különbség nincs, a sajtómunkálkodás is kereseti ág, a kereskedelem is, a kereskedelmi törvény revíziójánál tehát meghatározná, hogy arány-