Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-500
500. országos ülés 191í január 23-án, pénteken. 479 letárgyaltatik a napirendre kitűzött másik rövid törvényjavaslat is, bátor lennék majd annak idején azt kérni, hogy a ház a jövő heti hétfői és keddi napokon ne tartson ülést, mert gondolom, és bizonyos pontig sürgős természetű javaslatra : a váltótörvényre s az azzal összefüggő nemzetközi egyezmény beczikkelyezésére vonatkozó javaslatokra, amelyek azonban szintén az igazságügyi bizottságnak és, gondolom, bizonyos ideig tartó előkészitő munkáját fogják még igényelni. Nagyon czélszerü lesz tehát, ha az igazságügyi bizottság e fontos kérdéssel is mielőbb foglalkozni fog. (Helyeslés.) Végül, mint olyan törvényjavaslatot, amely a legközelebbi jövőben, talán a legközelebbi napokban benyújtható lesz, bátor vagyok a képviselőválasztókerületek beosztására vonatkozó javaslatot megemliteni, amelyet legközelebb benyújtunk s kérni fogok majd megfelelő gondos előkészítés után, de felesleges időtöltés nélkül letárgyalni és elfogadni, mert nagyon óhajtanám, hogy az uj törvény alapján a névjegyzékek elkészítése kellő időben foganatba vehető legyen (Helyeslés.), hogy azután már a jövő év január elsejére az uj névjegyzék jogerőssé is válhassék. (Helyeslés.) Mert a kormánynak álláspontja természetesen az, hogy minden lehetőt elkövet arra, hogy a képviselőválasztások a maguk rendes idejében, az 1915. évben az uj törvény értelmében készitett névjegyzékek alapján folyjanak le, s ebből a szempontból szükséges megtenni az előzetes intézkedéseket. (Élénk helyeslés.) Amennyiben a delegácziók csakugyan megtarthatók lennének húsvét előtt, ugy gondolom, hogy húsvétig — eltekintve egyes folyó törvényjavaslatoktól — a ház munkarendje meglehetősen igénybe is lesz véve ; legfölebb még a delegácziókkal egyidejűleg a pénzügyi bizottság foglalkozhatnék majd a benyújtandó költségvetés előzetes tárgyalásával, amelynek benyújtási idejére nézve azonban ma még határozott kijelentést nem tehetek. . . Ezek voltak azok, amikről kötelességemnek véltem a t. házat, mint a közelebbi idők teendőiről tájékoztatni s egyúttal kérem a vasúti pragmatika bizottsági tárgyalására vonatkozólag tett indítványom elfogadását. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a napirendi indítvány nem támadtatván meg, ezt, ugy gondolom, elfogadottnak jelenthetem ki. (Helyeslés.) Ehhez képest mondom tehát ki a határozatot. A ministerelnök ur, ha jól hallottam, konkrét javaslatot két irányban tett: először, hogy a vasúti pragmatikára vonatkozó törvényjavaslat, amely az igazságügyi és a közlekedésügyi bizottsághoz utasíttatott, ezen bizottságok által időnyerés szempontjából együttesen tárgyaltassék le a házszabályok 191. §-a első bekezdésének utolsó pontja értelmében. Kérdem a t. házat: Méltóztatik a ministerelnök urnak ezen javaslatát elfogadni és az igazságügyi és közlekedésügyi bizottságokat utasítani, hogy a vasúti pragmatikáról szóló törvényjavaslatot együttesen tárgyalják és jelentésöket terjeszszék a ház elé? (Igen!) A javaslatot elfogadottnak jelentem ki. Ami a ministerelnök urnak második javaslatát illeti, kérném a ministerelnök urat, ha volna szives megismételni, mert nem hallottam. Gr. Tisza István ministerelnök: Konkrét javaslatot nem tettem, csak jeleztem, hogy a jövő hét valamelyik napján javaslatba hoznám a következő ülésre a regnikoláris deputáczió nyolcz tagjának megválasztását. Most nem indítványoztam. Elnök: Eszerint konkrét javaslat nincs. így tehát több javaslatra nézve határozathozatal szüksége nem forog fenn. Következik a jegyzőkönyv hitelesítése. Vermes Zoltán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök ". Nincs észrevétel? (Nincs !) A jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Felkiáltások : Éljen az elnök !) {Az ülés végződik délutáni i óra 45 perczkor.) Hitelesítették : Scilovszky Béla s. k Ciocán János s. k. 7iaplóbiráló-bizottsági tagok-.