Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

12 ¥31. országos ülés Í91b január 12-én, hétfőn. terjesztésének, amit sajtódeliktumnak és egyáltalában deliktumnak nyilvánít. Az »iible Nachrichten« fogalmát élesen megkülönbözteti a »Verleumdung«-tól, a »Gefährdung der Ebre durch Verleumdung«-tól. A különbség a kettő között az, bogy az utóbbihoz megkívánja a »wider besseres Wissen«, a jobb tudomás ellenére való cselekvést és a tudva valótlan hazug híreknek közlését, míg az üble Nachrichten-nek deliktummá nyilvánítása tekintetében megköveteli legalább azt, hogy ha nem is rosszhiszemüleg történik a tettes részéről az ilyen híreknek akár élő szó, akár nyomtatvány utján való terjesztése, mégis annak hatása legyen, hogy az illetőnek, a kiről a hamis hírek szólnak, a közbecsülésben valamivel lejebb szállítsák az értékét. A t. igazságügyminister úr ilyen garancziákat nem keres. 0 egyszerűen a sajtót akarja ütni, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) tehát csinál egy deliktumot a maga javaslatában, amely egyenesen veszélyezteti, a mint már beszédem egy másik részében rámutattam, a hírszolgálat irányában való kötelesség teljesítését a sajtó részéről, amely ott ragadja torkon a sajtót tevékenységének minden megnyilatkozásában, ahol épen hozzá akar férni, ugy hogy ilyen tapasztalatok után a sajtó szinte köszönettel tartozik a t. igazságügyminister urnak, hogy még több ilyen torkonragadási alkalmat nem fedezett fel. De Hantos Elemér t. képviselőtársamnak már ismertetett igazságügyi bizottsági felszólalása, ugy látszik, még a legjámborabb tagját is a t. többségnek gondolkodóba ejti, hogy ilyen tapasztalatok után vájjon nem fenyegeti-e a sajtót az a veszedelem, hogy — bocsánatot kérek — észretér a t. kormány vagy a többség valamelyik befolyásos tagja és a maga befolyását nem fogja-e arra felhasználni, hogy keressünk csak tovább, hogy kutassunk csak szorgosan, nagy alapossággal és lelkiismeretességgel, nem találunk-e még más ilyen támadási pontokat, amelyek alapján az eddigi mérték szerint, vagy azt is meghaladó szigorúsággal lehet a sajtó ellen deliktumokat megállapítani és a deliktumoknak tettesei gyanánt felismert egyéneket szigorúbbnál szigorúbb büntetésekkel sújtani. így állunk a javaslatnak büntetőjogi rendszerével, amelyről tehát teljes joggal elmondhatjuk, hogy nem egyéb az azok terén követett eljárása sem a t. kormánynak, mint annak a rendszernek következetes keresztülvitele, amelylyel megmaradt közszabadsági intézményeinknek ezt a legértékesebb tényezőjét, a sajtót akarja a maga működésében megbénítani és minél érzékenyebben sújtani. Méltón sorakozik az elmondottakhoz az igazságügyi mínister ur javaslatának az a vállalkozása, amely igazán, az én megítélésem szerint legalább, óriási veszedelmet foglal magában, az a vállalkozás t. i., amely szakit a magyar törvényhozásnak minden eddigi tradiczióival, amely törvényeinknek eddigi megállapításaival szemben jogot ad a kormánynak, jogot ad a törvényhatóságoknak, a törvényhatósági városoknak és egyéb városoknak arra, hogy szabályrendeletekkel statuálhassanak uj deliktumokat, létesíthessenek kihágásokat. Annál különösebb ós szembeszökőbb pedig a t. minister urnak és javaslatának ez az eljárása, mert még arra is példát mutat nekünk, amire semmiféle törvényalkotási munkában eddig sem Magyarországon, sem a külföldön semmiféle példát nem találunk, nevezetesen arra, hogy valamely törvényjavaslatnak, illetve törvénynek indokolásában lehessen a rendelkező rész hatályával biró intézkedéseket behozni. Nem tudom, hogy ez talán annak a törvényalkotási technikának a hibája-e, amelynek egyéb hibáit lépten-nyomon megtalálhatjuk ebben a törvényjavaslatban, denikve ugy áll a dolog, hogy a sajtóeljárást magában foglaló negyedik fejezetben egy szó sincsen arról, hogy kihágásoknak statuálására a törvényen kívül a törvényhatóságok és a városok is jogosítva volnának. De egy lépéssel tovább lehet menni és szabályrendeletek alkotásával felruházni majd — amint hogy részben már fel is vannak ruházva — a rendőrhatóságokat s azután majd azon következményeket is rázuditani az eddig szabad sajtóra, amelyek azzal is járnak, hogy a közigazgatási közegek egyúttal a maguk alkotta jogszabályoknak a rendőri büntetőeljárásban alkalmazói is lesznek. Mondom, a törvényjavaslat negyedik fejezete egy szót sem tartalmaz arról, hogy ily pouvoir adassék a szabályrendelet alkotására egyébként jogosított municzipiális közegeknek, ellenben a törvényjavaslat indokolásában már rátalálunk arra a sajátságos jelenségre, amely ezt a veszedelmet nyilvánvalóvá teszi. Megérdemli, t. ház, a figyelmet. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az indokolásnak a sajtóeljárást tartalmazó részében a 45. §-hoz fűzött észrevételeknek második bekezdésében azt mondja a t. minister ur: A reform kiterjed a sajtó utján elkövetett büntettek és vétségek mellett a sajtó utján elkövetett oly kihágásokra is, amelyek törvényben vannak megállapítva, — és itt jön az általam kifejtett veszedelem — a rendeletekben és a szabályrendeletekben megállapított kihágások; tehát itt sajtó utján elkövetett kihágásokról van szó, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartoznak és az ott érvényes eljárási jogszabályok szerint egészen más elbírálás alá esnek. Az indokolásnak ez a része tehát egyszerűen ugy beszél a szabályrendeletekben statuálható kihágásokról, mint hogyha e jog a létező, fennálló jogrendszer szerint megilletné a szabályrendeletek alkotására hivatott szerveket. Pedig ez homlokegyenest ellenkezőleg áll. Ha figyelemmel kisérjük a bűnvádi per-