Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-499
4-99. országos ülés 19lk január 22-én, csütörtökön. 429 fogunk ugyan térni egymástól, de a kép valóságának megállapításában meg fogunk egyezni. Mikor az időszaki sajtóról néhány szót mondok, előbb csak egy pár statisztikai adatra mutatok rá, (Halljuk ! halljuk I) néhány számra, amelyek igazán hangosan beszélnek. Magyarországon 433 politikai tartalmú napi és időszaki lap, összesen pedig 1991 időszaki lap van. Nem érdektelenek a részletes adatok sem. A törvényhatósági városok közül pl. Kassán 19, Kolozsváron 29, Miskolczon 13, Nagyváradon 20, Pozsonyban 22, Temesvárt 22, Újvidéken 17, Fiúméban 22 lap van. A rendezett tanácsú, tehát mégis csak kisebb városok közül pl. Rózsahegynek 6, Szarvasnak 7, Rimaszombatnak 6, Kisújszállásnak 5, Nagykárolynak 7, Désnek 7, Egernek 8, Brassónak 10, Újpestnek 10, Lúgosnak 9, Szombathelynek 12 lapja van. Huszár Károly (sárvári): Nagy tévedés! (Zaj jobbfelöl.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Br. Podmaniczky Endre: Hivatalos statisztika ! Vadász Lipót: Hiszen konczedálom, hogy valamelyik számra nézve lehet tévedés, de én ezt hivatalos statisztika alajrján mondom. Huszár Károly (sárvári) : Óriási tévedés ! (Zaj és derültség jobbfelől.) Vadász Lipót: Melyik városra nézve van tévedés? Budapesten 1096 lap van ! Ezenkivül kőnyomatos — beleszámítva az u. n. kriptogam kőnyomatosokat is, amelyeknek száma igen nagy — 63 van. (Derültség jobbfelől.) Az bizonyos, hogy a sajtó a maga intenzivitásában, a maga erejében és hatásában 1848, helyesebben 1867 óta óriási fejlődést mutat. Azonban az is bizonyos, hogy e közül az ] 991 ujságvállalat közül igen sok van olyan, amely rosszul van fundálva, amely csak vergődik. (Ügy van! Ugy van! jobbfelől.) Akik foglalkoznak a budapesti időszaki sajtó viszonyaival, méltóztatnak tudni, hogy a múlt esztendőben Budapesten hat időszaki lap, napilap szűnt meg. Az is bizonyos, hogy a mai politikai napilapok között is vannak olyanok, — bizonyosan nem tudom, de lehetnek, a beavatottak szerint vannak — amelyeken a facies hippokratika rajta van. Van Budapesten olyan napilap, amely, ugy mint a tönkrement vidéki színészek szokták tenni, u. n. proporczióra dolgozik. Budapesten közel 100 olyan hivatásos hírlapíró van, akinek nincs állása, akinek csak az újságírás a kenyere, de akinek ma sem állása, sem kenyere nincs. Ha jól tudom, az újságíró egyesületek talán 86 vagy 87 ilyen hírlapírót tartanak számon, amely számontartás jelenti az igazán kellegális segélyt és erre valóban szükség van, mert nem egy oly igazán tisztességes hírlapíró van, akinek — ezt a segélyt nem kapván meg — szűkös kenyere sem volna. Lehetetlen elhallgatni : ezek a számok azt bizonyítják, hogy a mi viszonyainkhoz, a mi közgazdasági szituácziónkhoz. a mi egész helyzetünkhöz mérten itt nálunk, Magyarországon hallatlan túltermelés van a sajtó terén (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) és hogy ez épen a legközelebbről érdekeltek rovására, az írók, szerkesztők, kiadók, bizonyos tekintetben még a nyomdászok rovására is valóságos anarchiára vezet. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) En nem ok nélkül teszem fel azt a kérdést : vájjon a sajtónak ilyen tulprodukczióját elbirja-e az amúgy is annyiféle irányban igénybe vett magyar társadalom, elbirja-e annak a szervezkedésnek, annak a konszolidálásnak érdeke, amelyre a mi lapjainknak épen a sajtószabadság és a sajtó munkásainak függetlensége érdekében szüksége van és elbirja-e az ezzel az anarchiával járó bizonytalanságot (Ügy van I Ugy van! jobbfelől.) az a hírlapírói kar, amelynek anyagi és erkölcsi érdekeit igazán véres közelről érinti ez a kérdés ? Pedig ez a magyar hirlajárói kar — nem szólva itt a minden foglalkozási körben ott poshadó, oda nem való elemekről — igazán kitartással, szorgalommal, becsülettel teljesiti kötelességét. (Helyeslés.) Teljesiti igen sokszor névtelenül, ismeretlenül is, és a magyar hírlapírói gárdának nem egy olyan tagja van, aki a lépcsőfokot adja ahhoz, hogy mások a jelentéktelenek, a kisebbek csinálják meg a maguk karrierjét. (Igaz! Ugy van!) En nem ok nélkül mondom ezt, mert hány olyan újságíró van, aki annak a másiknak szállítja a formát, az eszmét, a gondolatot, az esprit-t, sokszor még a rögtönzéseket is ; ő adja neki a nyilvánosságot, ő szól helyette, ő szólaltatja meg, valósággal a nyelve alá rakja azt a demosthenesi kavicsot, amely nélkül dadogna. Ö adja meg nem egy u. n. politikai nagyságnak azt a hírességet, azt a népszerűséget, amelylyel politikai karriert csinálnak. T. ház, okos emberré kinevezni azt, aki nem az, nem lehet. A sajtó, — amelyről majd azt mondhatnám, hogy i onthat vagy teremthet száz világot, — ezt is tudja, mert egyik-másik bálványának egy nagylelkű gesztussal kölcsön adja a maga eszét, anélkül, hogy azt valaha vissza is kapná. (Tetszés és taps.) Mikor azután a sajtó nagyritkán a maga haragos vagy humoros kedvében lecsavarja azt a világosságot, amelyet a transparent mögé gyújtott, akkor vedletten, kopottan, szegényesen ott fityeg a pappendekli nagyság. (Tetszés és taps.) T. képviselőház ! Bármennyire is hálás vagyok szíves figyelmükért, nem léphetem tul annyira mai felszólalásom keretét, hogy az újságírói kar anyagi és erkölcsi kérdéseivel, egyéb reláczióival részletesen foglalkozzam, pedig hitem szerint ennek a javaslatnak igazi háttere így festhető meg legjobban. (Igaz! ügy van! a közéfen.) Abban azonban megegyezhetünk, hogy nem egy olyan hírlapíró van Magyarországon, aki a diplomata finomságával, a tudós műveltségével, a katona bátorságával és ha lelkéből a sok csalódás és bántalom még nem ölte ki az idealizmust, az eszmékért