Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

b98. országos ülés 1914 január 21-én, szerdán. 399 magyar királyi csendőrparancsnokság Petrozsény. Mainz István czímére Budapestről tömeges utczai elárusitásra, illetve szétosztásra egy csomag nyomtatvány érkezett. Felhívom az 1912. évi 136.000 szám alatt kelt belügyministeri rendelet alapján a csomag átvételekor a küldeményt lefoglalni és további eljárás végett a nyomtatványokat hivatalomnak szolgáltassa át. A petrozsényi járás főszolgabirája«. Ami az első intézkedést illeti, erre vonatkozólag mindnyájuk megnyugtatására konstatálom azt, hogy a postahivatalt nem sikerült beugratni, mert az megtagadta az első rendelet foganatositását. De természetesen a postahivatalnak hatalma csak odáig terjed, amig az illető küldemény kézkfresittetik és a postahivatal nem akadályozhatta meg a főszolgabiró urat, illetőleg a csendőrséget abban, hogy a csomag átvétele után azt az átvevőtől nyomban elvegyék. Az első alkalommal, amikor ez történt, a czimzett Mainz István nem személyesen jelentkezett a postahivatalban, hanem egy megbizottját, egy Szép István nevű bányamunkást küldte oda, azzal az utasítással, hogy a czimére érkezett csomagot vegye át és vigye el egy közeli kávéházba, ahová ő majd érte jön. Ez a Szép István egyáltalán nem is tudta, hogy mi van a csomagban, de meg akart felelni a megbízatásnak, át is vette a csomagot, azonban még ki sem lépett a postahelyiségből, már a csendőrök megjelentek és elvették a csomagot. Később azután kísérleteket tettek, hogy más bányamunkások, illetve más bizalmi férfiak czímére küldjék meg a csomagot és sajátságos, hogy bárkinek a czímére érkezett ilyen csomag, nyomban ott voltak a csendőrök és szépen elszedték. A lapnak kiadóhivatala nem hagyta annyiban a dolgot és feljelentést tett hivatalos hatalommal való visszaélés czimén a főszolgabiró ellen a kir. ügj^észséghez ; azonkívül feljelentést tett az alispánhoz is, ezeknek a feljelentéseknek azonban eddig semmi látható eredményük nem volt. Legújabban értesültem arról, hogy hivatali visszaélés czimén folyamatba tétetett a nyomozás. A nyomozás jó kezekben van, mert az illető főszolgabiró urnak alárendelt szolgabíró urak vannak megbízva a nyomozás teljesítésével. A főszolgabiró ur tehát egyelőre jól érzi magát, sőt még neki áll feljebb, azt hiszi, hogy az ő keze Budapestre is elér, mert ime egy megkeresést intézett a budapesti VIII. kerületi elöljárósághoz, mely a következőkép szól (olvassa) : »A csatolt iratokat megküldve felkérem, szíveskedjék a »Bányamunkás« hetilap kiadóját terheltként arra nézve, hogy árusítási engedélye nincs, miért terjesztette a lapot ingyen Mainz István utján Petrozsényben . . .« (Mozgás a jobboldalon.) Ha nem méltóztatnak megérteni, ennek nem én vagyok az oka. Ezek után már csak egy pár szóval kívánom a dolog jogi oldalát megvilágítani. (Felkiáltások jóbbfelől: Helyes ! Helyes ! Halljuk! jobbról.) Mindenekelőtt azt hiszem, tudvalevő dolog az, hogy posta- és távirdahivataloknál és egyéb szállitóvagy fuvarozóintézeteknél levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalásának csak bűnvádi ügyekben, tehát bűntett és vétség esetében van helye és az ilyen lefoglalás elrendelésére mindenkor a vizsgálóbíró az illetékes. Az igazságügyminister ur már nézi a bűnvádi perrendtartást, méltóztassék csak kikeresni a 177. §. 2. bekezdését és azután a 171. §-t. Kétségtelenül kitűnik belőlük, hogy ilyen lefogalásokra kizárólag a vizsgálóbírónak van hatásköre és annak is csak bizonyos, a 171. §-ban pontosabban körülirt feltételek mellett. Ezzel teljesen egybehangzóan intézkedik a rendőri büntető eljárást szabályozó 65.000/909. számú belügyministeri rendelet, melynek 85. §-a kimondja, hogy »a leveleket, a táviratokat és egyéb küldeményeket a postánál vagy más szállító vagy fuvarozó vállalatnál kihágás miatt tilos lefoglalni, vagy felbontani«. Azt hiszem, hogy ez tökéletesen elég annak megvilágítására, hogy a postánál ezen csomagok lefoglalása teljesen jogtalanul és törvényellenesen történt, (ügy van! baljelöl.) Térjünk át ezek után a kiszolgáltatás utáni lefoglalás esetére. Előre kell bocsátanom, hogyha a lefoglalás a kiszolgáltatás után nyomban történik olyan módon, mint ebben az esetben, amikor a csendőr elment a kiszolgáltatás helyére és ott megleste, hogy mikor veszi át a czimzett a küldeményt, ez in fraudem legis eljárás és mint ilyen, önmagábanvéve semmis és törvénytelen. De ha később történt volna is ezeknek a csomagoknak lefoglalása, már az átvétel után, akkor is törvényellenesnek és jogtalannak kellene minősítenem és pedig azért, mert mint az előadottakból kitűnik, az illető sajtótermék tartalma ellen abszolúte semmiféle kifogás fel nem merült, sem bűntett, sem vétség miatt eljárás nem indíttatott, sőt, bár fölösleges, hozzáteszem még azt is, hogy a sajtótermék tartalma miatt kihágási eljárás sem tétetett folyamatba. Ezt az utolsó megjegyzést, ismétlem, csak feleslegesen teszem hozzá, mert a már előbb idézett rendőri büntetőszabályzat 83. §-ának 2. bekezdése szerint »nyomtatványt, kihágást megállapító tartalma miatt, hacsak a törvény kivételt nem tesz, lefoglalni, vagy zár alá venni nem szabad«. A rendeletnek ezen rendelkezéséből azt hiszem a majori ad minus következtetéssel könnyű volna okoskodni. Ha nincs helye nyomtatvány lefoglalásának, akkor, ha a nyomtatvány tartalma állapit meg kihágást, még kevésbbé lehet helye a nyomtatvány lefoglalásának olyan esetben, amikor nem a tartalom miatt indíttatott a kihágási eljárás, hanem azzal kapcsolatos más oknál fogva. Ez legalább az én felfogásom, az én gondolatmenetem. Meglehet, hogy mások másképen gondolkoznak, és nevezetesen máskép gondolkozott az igen tisztelt belügyminister urnak hivatalbeli elődje akkor, amikor az 1912. évi 136.000. számú belügyministeri rendeletet kiadta. Ennek 14. §-ában tényleg szó van valami lefoglalásféléről. A belügyminister ur ugyan elég szemérmesen nem használta ezt a kifejezést, hogy »lefoglalás«,