Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

4V8. országos ülés 1914 január 2l-én, szerdán. 391 szó az ó-szlávban egészen más jelentéssel bir. Tudni kell, bogy az ó-szláv liturgiát Bolgárországban csinálták, Bolgárországnak volt czárja, azért van a czirillés a metod-ó-szláv liturgiájában »czár« név és mindennap, amikor imádkoznak a görög-katholikus templomokban ő Felségeért a királyért, a mi királyunkért, Ferencz Józsefért, azt is czárnak nevezik. Az orosz birodalom még fenn sem állott, még nem is léteztek orosz czárok, amikor ez a liturgia készült. Ez a fogalomzavar azután annyi zavart csinál ebben a perczben, hogy sokszor a legártatlanabb kifejezéseket nehezményezik és bennük az állameszme megsértését látják. Ott van egy másik szó, amely rendkivül gyanús: a »pravoszláv« kifejezés. Ez igaz hitet jelent; minden görög-katholikus liturgikus könyvben benne van, a misén mindennap hallhatja az ember. Ezért én nagy politikai hibának tartom, hogy ilyen nagy pert indítottak a mármarosszigeti f törvényszék előtt az ottani vádlottak ellen. Én azért nehezményezem ezt, mert meggyőződésem az, hogy miután itt a mozgalom csak embrióban volt, a közigazgatás követett el mulasztásokat; a közigazgatás kötelessége lett volna mindjárt, mihelyt észrevették, hogy lázítás van, a lázitóval végezni és eltávolítani. De nem volt szükséges, hogy egy ilyen port ilyen monstre alakban Európa piaczára viszszük és ott bemutatjuk, t. ház, a mi szennyesünket, a mi nyomorúságunkat, a mi kulturátlanságunkat. (Ügy van! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Én ezzel a mozgalommal kajx;solatban kénytelen vagyok áttérni a t. ministerelnök urnak a románokkal való tárgyalására. Polónyi Géza: A komitácsikkal! Beszkid Antal: A t. minister ur azt mondja, hogy a románokkal szemben elégedetlenségre okot szolgáltató differencziákat akarja megszüntetni, továbbá azt mondta, hogy ezt az értékes népfajt, amely annyi intelligencziával bir, stb. kívánja a magyar állameszmének megnyerni. Hát ez igen szépen van mondva, de én azt kérdem a t. minister elnök úrtól, hiszi-e, hogy ő czélt ér ezzel; hiszi-e, hogy ez az experimentum segíteni fog, mert politikának én ezt nem tartom; nézetem szerint ez egy igen szerencsétlen experimentum. Nyíltan kimondom itt az ország szine előtt abbeli véleményemet, hogy nem jó a lavinát megindítani, nem jó a nemzetiségeknek megmutatni azt, hogy ők csak ilyen utón boldogulnak az államban és csak ha differencziákat felállítanak, akkor kapnak előnyöket. Én semmikép nem tudok megnyugodni abban, hogy a t. ministerelnök ur csak két népfajt talált Magyarországon megemlitendőnek, amelyeket értékeseknek jelzett. Nekem ez ellen protestálnom kell, mert én azt mondom, hogy e hazának minden egyes polgára, még az a kulturálatlan szegény ember is, az országnak egyenlő polgára. (Helyeslés balfelöl.) A t. miniszterelnök ur felemlítette itt a németeket. Meghódolok, kalapot emelek előttük, egy kulturált nép. De nézzünk csak végig a történelmen: van-e Magyarországnak népe, amely annyi szabadságot, szabadalmat és kiváltságot kapott volna a magyar királytól, mint a német? Van-e még egy is, amely annyi vagyont kapott volna adományul ? Hiszen 600 év előtt nekik nagyobb kultúrájuk volt, mint akármelyik népnek van és volt. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy ő megnyerni akarja ezeket a magyar állameszmének. Én azt mondom, nem szükséges. Annak kötelessége a magyar állam eszméjéhez hűnek lenni, kötelessége hálásnak lenni. De most visszatérek az elhagyatott ruténekre. Hát azokkal, akiknek nincs intelligencziájuk, csak kevés, akiknek komitéjük nincs, mi legyen ? Azok^nem férhetnek a ministerelnök úrhoz. Én a nemzetiségi kérdésnek jlyetén való megoldását helyesnek nem tartom. Én az egyenlőség elvén állok és egyformán akarom mérni mindenkinek az igazságot. Én itt ma az ország szine előtt mondom, hogy mi oldjuk meg ezt a kérdést. A ministerelnök ur is volt szíves mondani, hogy nehéz kérdés ennek a megoldása. Én sem vindikálom magamnak azt a tehetséget, hogy képes volnék a kérdést megoldani; de az én nézetem szerint csak egy módon lehet — és tudom, hogy lehet — megoldani, nevezetesen először annak kutforrását, az ellentétek kiélesitésére szolgáló 1868: XLIV. t.-czikket el kell törölni, hatályon kivül kell helyezni. Azután alkotni kell a magyar állam érdekeivel teljesen összeegyeztethető, igazságos, méltányos, minden egyes magyar polgárt — tartozzék az bármely fajhoz, beszéljen bármely nyelven — egyenlően kötelező uj törvényt. A kérdés így igazságosan, becsületesen meg lesz oldva és nem lesz népfaj, amelynek panaszra lesz oka. Még egyszer megemlékezem arról, hogy milyen veszedelem érhetne bennünket ezen kérdésnek ilyen paktumszerü utón való megoldása által. Ha ez így megy sorban, az igények is fokozódni fognak; és ha valamelyik népfajnak joga van — mert hiszen, ha tárgyalásba bocsátkoztam velük, elismertem ezt a jogát — büntetlenül differencziákat felállítani és az állameszme ellen külön szervezeteket létesíteni, mert vele tárgyaltam — akkor ugyanaz a jog illeti meg a másikat is. Jogosan fog tehát hivatkozni arra, hogy nekem is szabad komitét csinálnom, én is felállítok ilyen érdekellentétet. Arra kell tehát kérnem a kormányt, hagyjon fel ezekkel az experimentumokkal; dolgozzunk és vigyük be a kultúrába ezeket az elhagyott népeket. A rutén nép soha nem szolgáltatott reá okot a történelemben, hogy vele ugy bánjának, mint ahogy megérdemli: mint minden egyes állampolgárral. Higyje meg nekem a t. ministerelnök ur, hogy hálás lesz ez a nép, és