Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

Í98. országos ülés 19Pi január 21-én, szerdán. 379 az is valószínűleg hatóság ; azt hiszem, ezt sem fogják elvitatni akarni az urak — magát, mondjuk, politikai munkálkodásában megtámadottnak érzi; ha pl. a mindenkori kormány azt látja, hogy politikai működését támadja valamelyik lap, akkor fogja magát és lead egy hasábokra terjedő ellen­vezérczikket, amely ott fog szépen diszelegni egy ellenzéki lap legelső czime alatt, mert hiszen a sajtójavaslat intézkedése értelmében a lapnak ugyanazon rovata alatt kell majd elhelyezni a czá­fólatokat, illetőleg helyreigazításokat is. Teljesen ki van tehát szolgáltatva e tekintetben az illető sajtóvállalat a hatósági önkénynek, anélkül, hogy bármiféle rekompenzáczióban részesülne. (Halljuk ! jóbbfelöl. Csak türelem! balfelől.) Hogy az igen tisztelt igazságügyminister ur mennyire elhamarkodottan akarta megcsinálni ezt a javaslatot is, — és ezzel reflektálok az előbbi elnöki megjegyzésre, amelylyel azonban polemi­zálni nem akarok — azt mutatj körülmény, hogy sem az ügyvédi kamarákat, sem a hírlap­írókat, sem a kiadókat és nyomdászokat meg nem kérdezte, (ügy van! balfelől.) pedig azok lettek volna a legilletékesebbek ezen törvényjavaslat el­bírálására. Epén a budapesti ügyvédi kamarának egyik jeles képzettségű tagja, aki nem osztozik az önök véleményében, Baracs Marczell barátom mondotta igen szellemesen azt, hogy Magyarország a mai törvényjavaslatok tartalma szerint a kor­látolt lehetőségek hazája ; ha azonban a törvény­ben megnyilatkozó szellemet látjuk, akkor a lehe­tetlen korlátoltságoknak hazája. Azonban, hogy még se adjanak egészen igazat Baracs Marczell barátomnak, utalnom kell a 24. §. providencziális intézkedéseire, a 7. pontra, amely, mint emiitet­tem, még ez egyke-rendszerről is gondoskodni kivan. Az igen tisztelt minister ur azonban, ugy látszik, félt a beavatkozástól, félt az ügyvédi kamarák, a hírlapírók s általában a szakemberek befolyásától, mert hiszen saját szakbizottságával sem tudott megbirkózni; igy pl. az igazságügyi bizottságban nem. tudta érvényre emelni a maga Ígéreteit, azokat az Ígéreteket, amelyeket pedig egy igen tekintélyes faktor, az újságírók küldött­sége előtt tett. Nevezetesen az újságírók küldött­sége előtt a javaslatnak tizenegy rendbeli módosí­tását helyezte kilátásba, amely tizenegy módosítás közül egyetlenegyet sem sikerült keresztülvinnie, így pl. módosítani kívánta a javaslat 11. §-át, amely a kolportázsra vonatkozik. A minister ur által elkészített, azonban be nem adott módosítás szerint a 11. §. negyedik be­kezdése a következőképen hangzott volna (olvassa) : »01yan sajtótermék utczai terjesztését, amely a közrendet vagy közerkölcsiséget rendszeresen sérti vagy állandóan veszélyezteti, különösen, amely valamely nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet elleni gyűlölet ébresztésére alkalmas, vagy a családi élet belső ügyeit tárgyalja anélkül, hogy ezt a köz­érdek kívánná, engedélyezni nem szabad«. Itt az igen tisztelt minister ur be akarta venni a »rend­szeres« és »állarjdó« kifejezést, azonban ez a jó­indulatú törekvése megtörött az igazságügyi bi­zottság makacs ellentállásán. Igen kevés szerencsével dolgozott a minister ur a 18. §. korrigálásánál is. Nevezetesen a kő­nyomatosok kauezióját a minister ur el akarta ejteni; azonban az igazságügyi bizottság ragasz­kodott a kőnyomatosok kaueziójának fen tartásá­hoz, amely egyáltalában semmi irányban sem indokolható és fogadható el. A 11. §. utolsó bekez­dése szintén módosítás alá esett volna, amely nagyobb részben ugyancsak a kolportázs körébe tartozik, amely módosítás az üzletekben való áru­sitásra vonatkozott. A 11. §. utolsó bekezdése az igazságügyminister ur módosítása szerint a következő lett volna (olvassa) : »Sajtóterméknek a megrendelők részere lakásukon való kézbesítése és üzletekben való árusitása sem utczai, sem házaló terjesztésnek nem tekinthető«. Ez bizonyos tekin­tetben tisztázta volna a trafikoknak helyzetét is, azoknak a trafikoknak a helyzetét, amelyek, tud­juk, Lukács László ministerelnöksége alatt meglehe­tős sanyarú helyzetbe jutottak, mert el voltak tiltva mindazon lapok árusításától, amelyek nem az ő rezsimjének dicsőítésére alakultak. Az igazság­ügyminister urnak ezt a módosítását az igazság­ügyi bizottság szintén nem fogadta el. Hogy ez helyes-e, az más kérdés ; az ő felfogása szerint igen, az enyém szerint nem. Elmaradt azonban a sajtónak kártéritési joga is bizonyos esetekben. A törvényjavaslat 20. §-a 4-ik pontjának második bekezdése az igazságügyi bizottság által elfogadott szövegezés szerint ugy hangzik, hogy a szerkesztő nem köteles, csak annyi tért engedni a rektiflkácziónak, amennyi tér elégséges arra, hogy a kijavítást, a kiigazítást közöl­hesse a sértett. Amennyiben azonban netán nagyobb terjedelmet foglalt volna el a rektifikáló nyilat­kozat, mint a sértő nyilatkozat, abban az esetben a minister ur megadta volna a módozatát annak, hogy a lapkiadó vállalat bizonyos díjazásban ré­szesittessék. így a német és az osztrák sajtójog­ban is benne van ez a rendelkezés, s ezt itt is statu­álni akarta a minister ur, azonban kevés szeren­csével, mert az igazságügyi bizottság ezúttal is homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalt el. Ugyancsak szerencsétlenül járt a t. minister ur másik módosítási törekvésével. A sajtóegyleti kiküldöttek ugyanis magasnak találták a bünte­tési tételeket és kifogásolták, hogy egyes dolgokat kihágás helyett vétségnek minősít a javaslat. A minister ur belement volna abba, hogy egyes vétségeket kihágásoknak minősítsenek ; igy pl. a 21. §. második pontjában a kizárt sajtótermék terjesztésére vonatkozó vétséget, amelyet egy hó­nappal és ezer koronával büntet a javaslat, ő ki­hágásnak akarta minősiteni. Ugyancsak a 24. §. harmadik pontjában fog­lalt azt a rendelkezést, hogy a kiadó, vagy a szer­kesztő, ha elveszti a törvényes kellékeket, akkor ezeket pótolnia kell, ha nem pótolja, akkor ebből vétség lesz, mondom, ezt is kihágásnak akarta minősiteni a minister ur, a küldöttek megkeresése 48*

Next

/
Oldalképek
Tartalom