Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
Í91. országos ülés Í9/4 január 12-én, hétfőn. 27 meg, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdésekre vonatkoznak. A német birodalmi törvény követi e rendelkezését a franczia sajtótörvénynek akkor, amikor 11. §-ában az érdekelt közhatóságnak adja meg a helyreigazitási jogot, sőt a magánegyénekre vonatkozólag is a mintául szolgáló franczia sajtótörvény akként intézkedik, hogy az érdekeltséget legalább annyiban megköveteli a magánszemély részéről, amikor a helyreigazitási jogot akarja igénybe venni, hogy meg legyen nevezve, vagy ha nincs is név szerint megjelölve,, mégis felismerhető legyen a közleményből, hogy a tartalom rávonatkozik, mondván, hogy csak a personne nőmmé ou designée dans l'écrit periodique, vagyis az a személy követeli e jog gyakorlatát, aki meg van nevezve, vagy felismerhetően meg van jelölve. Az igazságügyi bizottság tárgyalásai során mégis akadt valaki, aki a sajtóra nézve veszedelemnek látja azt, hogy ha a helyreigazitási joggal elkövethető visszaélések ellen minden védelem nélkül teszszük meg a javaslatban ezt az újítást. Becsületére legyen mondva, Kozma Andor t. képviselőtársam volt, aki kifejezést adott annak az aggodalmának, amelyet benne, a rosszhiszemű helyreigazitási jogra vonatkozólag a törvényjavaslat intézkedései támasztottak. Csak a paritás alapján lehet e jog gyakorlását szabályozni, amit már voltam bátor kifejezni előbb, még pedig ismételten hangsúlyoznom kell, a teljes paritás megóvása mellett, amikor azt látjuk, hogy a törvényjavaslat a 24. és 25. §-okban súlyos büntetőjogi szankczió alá helyezi a helyreigazitási jognak a védelmét az illető időszaki lappal szemben, tehát a sajtó hátrányára ezzel szemben a paritásnak egyedül jogos felfogásából kiindulva, követelnünk kell azt, hogy ugyanily büntetőjogi szankczió alá helyezze a törvény a rosszhiszemű, a valótlan helyreigazítás közzétételétkövetelő hatóság tagjait és pláne a magánfélt. (Helyeslés a bal- és a szélsobalóläalon.) Itt aztán már van alkalmam, hogy rámutassak arra, mennyire érthetetlen előttem, mint már jeleztem volt, bizonyos kimagasló tekintélylyel biró jogtudósokra való hivatkozása a t. minister ur részéről, akikről azt halljuk tőle, hogy tanácsukat kikérte és ők tanácsukkal közreműködtek e törvényjavaslat előkészítésében. Ezek közé tartozik pl. Tarnay János kúriai tanácselnök ur, ki egy jogászegyleti értekezleten annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy elég volna kimondani azt, amit a német és osztrák törvények is kimondanak, hogy a helyreigazitási nyilatkozatnak tényre kell vonatkoznia, másra nem terjedhet ki, mint véleményeket helyreigazítani a sajtószabadsággal és a véleményszabadsággal ellenkezőnek tartaná. »]Síem kényszerithetek — ezt a példát hozza fel — egy szoczialista irányú lapot, hogy az helyreigazításom révén egy ellenkező irányú czikket tegyen közzé.« Ha annak a nagy jogászi tekintélynek e nyilatkozatát összevetem a törvényjavaslat idevonatkozó rendelkezéseivel, egyáltalában nem találjuk meg elég hatályosan biztosítva azt, hogy a helyreigazítás ne menjen túl azokon a határokon, amelyek a ténybeli czáfolatokat foglalják magukban és amely határoknak elmosódásával igenis arra nyithatunk alkalmat a sajtónak elviselhetetlen nagy kárára, hogy ilyen természetű és a lap irányával homlokegyenest ellenkező tendencziáju egész czikkek megjelenésének kötelezettségét vonja maga után a helyreigazitási jognak a törvényjavaslatban foglalt szabályozása. Én ugyanis azt hiszem, hogyha a sajtószabadsággal való visszaélésnek minősíthetünk egy alaptalan támadást, akkor nem kisebb, sőt meggyőződésem szerint nagyobb visszaélés a törvényben meghatározott szabályozással az, ha a paritás követelményének teljes figyelmen kívül hagyásával tág teret nyitunk olyan embereknek a helyreigazításra, kiknek ezzel alkalmat adunk arra, hogy a maguk felfogásának publiczitást szerezzenek és a maguk meg nem érdemelt, mert rosszhiszemű védekezésének az őket jogosan megtámadó időszaki sajtótermék hasábjain helyet kapjanak. Ez nem kisebb veszedelem ugy magára a sajtószabadságra, mint az elvben általam is helyeselt helyreigazitási jognak pártatlan gyakorlására nézve. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Szó esett itt a vita során arról a veszélyről is, — gondolom Krolopp Hugó t. képviselőtársam adott ennek az aggodalomnak kifejezést — hogy a helyreigazitási jognak ilyen, a helyreigazító szempontjából úgyszólván korlátokat alig ismerő szabályozása mellett különösen a szaksajtót fenyegeti érzékeny károsodás. A t. minister ur mikor erre válaszolt, nyilatkozatában igazán nem nyugtathatta meg Krolopp t. képviselőtársamat, még kevésbbé azokat, kik az ö nézetét innen az ellenzék padjairól osztják. A helyreigazitási jognak ilyen szabályozása mellett pl. lehetségessé válik az is, aminek talán egyikmásik drámaíró tagja a t. többségnek nagyon megörülhetne, ami megtörtént Francziaországban nem kisebb tekintélyével a világsajtónak, mint a milyen a »Revue des deux Mondes«, melylyel megtörtént valamikor — én bizony már nem tudom tüzetesen megjelölni, hogy mikor —, hogy egy fiatal bankár-csemete drámaírásra vetemedett és ki tudta járni hatalmas összeköttetéseinek segítségével — követendő példa a t.. dráinairó képviselőtársaim számára, kik a többség soraiban foglalnak helyet —, hogy darabját a Comédie Erancaise előadta. Ezeknek az összeköttetéseknek azonban nem volt semmi hatása a bírálat gyakorlására hivatott sajtónál és a Revue des deux Mondes ugyancsak lepocskondiázta érdeme szerint az előadott darabot. Ekkor — mirabile dictu — ugyanazon összeköttetéseknek nagy hatalmával, bankárpapájának közbenjárásával, aki véletlenül a 4*
