Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

12 ii9i. országos ülés 1914- január 12-én, hétfőn. meggyanúsítani, még Hantos Elemér is, annyira fél ezen törvényjavaslat által inaugurált veszedel­mektől, hogy megköveteli azt a, megvallom, nem nagy értékű garancziát, hogy beiktattassék a tör­vényjavaslatba egy módosítással az, hogy eddig és ne tovább, több veszedelmet a sajtóra felidézni nem szabad : ezt én nagyon naiv kísérletnek tar­tom egyszerűen azért, mert nincs is arra semmi szükség, hogy ebbe a törvényjavaslatba egy ilyen megnyugtató rendelkezés vétessék fel, mert ha ez igy, a most előttünk álló rendelkezés szerint tör­vényerőre emelkedik, igazán semmiféle értelme nem lehet ilyen előrelátó gondoskodásnak, mivel az a temérdek veszedelem, az az erős gúzs és bilincs, amelybe köti és veri e javaslat a sajtót, már annyira tönkreteszi azt, hogy semmiféle ilyen akadémikus értékű rendelkezés a meglevő és Han­tos Elemér által annyi buzgósággal támogatott ren­delkezései után a törvényjavaslatnak orvoslásul és védelmid nem szolgálhat többé a sajtónak. (Igaz! Ugy van I a baloldalon.) Mondtam volt már, hogy a javaslat mellett felhozott indokok közt szerepel a magánbecsület hatályosabb védelme is. Erre nézve megjegyzem, hogy a magánbecsület hatályosabb védelemre tu­lajdonkép nem szorul. Ha találkoztunk is ezen a téren olyan jelenségekkel, melyek egyikünk-mási­kunk megg}'őződése szerint nem bizonyítják eléggé az élő joggyakorlatban a magánbecsület védelmére való készséget, ez nézetem szerint nem a törvényes rendelkezések hiányának tulaj donitható. A rágal­mazásra és becsületsértésre vonatkozó büntető ren­delkezések, az én meggyőződésem szerint, elég sú­lyosak, legfeljebb a törvény alkalmazása ellen le­hetne kifogás, mikor egyik-másik Ítéletben 20—30 koronát kiszabó pénzbüntetésekkel találkozunk. Ha módja van rá a t. ministerelnök urnak, ki, fáj­dalom egész eddigi múltjával ellentétben nem riad vissza attól, mint azt e javaslatnak tárgyalása során is tapasztaljuk, hogy belenyúljon a biróságoknak működésébe. (Balogh Jenő igazságügyminister taga­dólag int.) Be fogom bizonyítani a t. minister ur tagadásával szemben, hogy már megcselekedte ezt ezen javaslat tárgyalása során. Tessék egyébként módot találni arra, hogy a büntető gyakorlat, maga az igazságszolgáltatás a bűnösség megállapítása esetén a büntetések kimérésében szolgáltasson hatályosabb védelmet a magánbecsületnek. De a sajtójog — nézetem szerint — nem arra való, hogy ehhez a fegyverhez nyúljunk, különö­sen akkor, mikor azon a területen, melyre tarto­zik, ha baj van, az orvoslásra az általános büntető­törvénykönyvben elég hatályos büntető rendel­kezések foglaltatnak. (Helyeslés a baloldalon.) Mindazok az ürügyek, amelyeket okok gya­nánt hoz fel az indokolásban s a vita során elmon­dott beszédében is a t. minister ur s hoznak fel má­sok is a t. többség köréből, amelyekkel megakarják okolni ennek a törvényjavaslatnak retrográd ren­delkezéseit : csak semmis ürügyek. És én itt olyan tekintélyre hivatkozom, a leit bizonyára ilyen­nek, sőt mindnyájunk mesterének fog elismerni a t. igazságügyminister ur. Beccaria a következő­ket mondja (olvassa) : »A tévedések és igazság­talanságok egyik forrása a törvényhozásnak ha­mis felfogása a hasznosságról. Ilyen hamis fogalom az, hogy a részleges bajok az általánosak fölé he­lyeztetnek. Téves a hasznosság azon fogalma, amely egy képzelt vagy jelentéktelen baj kedvéért ezer valódi előnyt áldoz fel. amely kész volna az emberektől a tüzet elvenni azért, mert gyújt, a vizet azért, mert abba bele lehet fúlni, amely bajo­kat csak rombolásokkal gyógyít.« Senki sem vonja kétségbe, hogy minden nagy szabadságnak gyakorlása járhat bizonyos inkon­veniencziákkal, bizonyos bajokkal, sőt olykor veszedelmekkel is, de ha sporadice mutatkoznak is ilyen bajok, amelyeknek orvoslását egész más téren lehet keresni és megtalálni, azért a legna­gyobb szabadságintézményt, a sajtószabadságot megtámadni e bajok orvoslásának ürügye alatt a leglehetetlenebb, a legképtelenebb, a legreakczió­sabb törvényhozói felfogás. (Ugy van ! a baloldalon.) Azt hiszem, hogy ezek után most már köte­lességem áttérni magának a törvényjavaslatnak bírálatára. Bizonyos általános szempontokat kell itt mindenekelőtt érintenem, annál is inkább, mert általánosságban a tisztelt igazságügyminister ur részéről is volt szerencsénk bizonyos kijelentéseket hallani. Az igazságügyi bizottságban amelyan gyengén felhangzott kifogásokkal szemben ugyanis a t. minister ur azt a kijelentést tette, hogy bizo­nyos közeledésre ő talán hajlandó is volna, de, mondotta (olvassa) : »Nem vagyok hajlandó vál­toztatni azokon az alapelveken, amelyek a javas­lat vezető irányát adják és amelyeknek rendel­kezései leginkább a sajtóban előforduló — kegyes volt megengedni, hogy — kivételes visszaélések­nek meggátlására szolgálnak. Ilyen alapelvként jelölöm meg a helyreigazitási jogot, a kártalanítási jogot és a sajtóeljárás gyorsítására vonatkozó ren­delkezéseket is«. Azon alajDelveknek megjelölése után, amelye­ket ilyenek gyanánt ismertet maga a t. minister ur, bírálói lelkiismeretem parancsolja nekem, hogy foglalkozzam a javaslat általános alapelveivel. A tisztelt minister ur ez alapelvek felsorolásá­ban nem menti ki azokat a rendelkezéseket, ame­lyeket én együttvéve tekinthetek e javaslat ala]> elveinek. Ezek között nem emliti p. o. a törvény­javaslatnak azt az első alapintézkedését, amely a sajtó szabad bírálatának, hivatása szabad telje­sítésének, gátjául mindjárt legelői a lap alapításá­nak engedélyhez kötését emliti. Azt fogja erre mon­dani a t. minister ur. hogy nem engedélyről van szó, csak bejelentésről. Ez az ellenvetés azonban nem volna egyéb, mint puszta játék a szavakkal. A lapalapitás nincs ugyan formailag engedélyhez kötve, mert nem ezt a szót használja a törvényjavaslat, de hiszen a tör­vényhatóság első tisztviselője, akinél a lap meg­indítását tervező vállalkozó köteles a lapalapitásra vonatkozó szándékát bejelenteni, egyáltalában

Next

/
Oldalképek
Tartalom