Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

142 íg,5, országos ülés 191'/ január U-én, szerdán. rendőrállamokban érvényben levő törvények és szabályokból . . . Egry Béla; De abból is a ráossza! Horváth Gyula ... és akkor, amikor a közvéleményben magában is kialakul bizonyos nézet a tekintetben, hogy a sajtótörvény hiányait pótolni és orvosolni kell, akkor természetesen a sajtójavaslatnak a közvélemény ezen irányításához kellett volna alkalmazkodnia. Ez különösen három irányban alakul ki. Az első lenne a ténybeli helyreigazitási jog, amely bizonyos mértékig mindenesetre helyes. A második a rosszhiszemű és a tudatosan valótlan hirek terjesztésével okozott anyagi kár megtérítésének magánjogi kötelme." Ehhez természetesen hozzá lehet venni a sajtó utján elkövetett becsületsértés ós rágalmazás által okozott anyagi kár megitélhetésének lehetőségét is. Végül a harmadik lenne a sajtóeljárás gyorsítása. Ha ez a sajtójavaslat ebben a három irányban olyant alkotott volna, ami a közönség érdekeinek megfelel, akkor az ellen senkinek nem lehetne kifogása, de éppen ezen tekintetekben, a javaslat az eddigi állaj>otot még tűrhetetlenebbé és tarthatatlanabbá teszi. Egyik tendencziózus hibája az is, hogy egyes deliktumokat a lehetőség szerint kivon a bírósági Ítélkezés alól; különösen az esküdtszék hatáskörét szorítja meg s annyi rendőri intézkedést statuál, hogy azok úgyszólván lehetetlenné teszik, e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén azt, hogy valaki sajtótermék kiadásával még egyáltalában foglalkozzék. Mondom, e kérdésekben a sajtójavaslat semmiféle javítást nem mutat. Csak ujabb és szigorúbb kötelezettségeket ró az a sajtóra, anélkül azonban, hogy ezzel szemben a sajtót megfelelő jogokkal is ruházná fel, hogy t. i. ha a sajtó köteles minden hibát jóvátenni és olyan súlyos kötelezettségekkel terheltetik, akkor viszont kell hogy meglegyen az az igénye is a sajtó munkásainak, hogy a kincstár olyan esetekben, midőn nyilvánvaló zaklatás vagy egyéb körülmények folytán kár okoztatik a sajtónak, ezt az anyagi kárt köteles legyen megtéríteni. A javaslat azonban nem mér ezzel az egyenlő mértékkel. Ha a helyreigazítás jogát, a kártérítés kérdését és a sajtóeljárás gyorsítását szabályozza is, sőt a sajtószabadságot veszélyeztető felesleges zaklatásokat statuál, teljesen védtelenül hagyja a sajtót a hatósági beavatkozás és a kormányhatóság üldözése ellen, sőt eddigi szabadságait még jobban megszorítja, (ügy van! a szélsőhaloldalon.) A javaslat 9. §-a látszólag egy vívmányt jelent, amikor azt mondja (olvassa) : »A m. kir. posta és az összes hazai közforgalmú vasutak és hajózási vállalatok minden oly sajtóterméket, amelynek terjesztése a 10. §. szerint eltiltva nincs, a szabályszerű dijakért szállítani kötelesek.« A 9. §-ban foglalt látszólagos vívmány azonban benne van a berni nemzetközi egyezményben, tehát ezt természetesen kénytelen a sajtótörvény is akczeptálni, ellenben arról, hogy itt az egyenlő elbánás elve statuáltatnék, ez a sajtójavaslat teljesen hallgat. Ebbe a javaslatba be kellett volna venni azt, hogy semmiféle, sem titkos, sem nyílt külön engedményt vagy kedvezményt egyik sajtóvállalat sem kaphat a másik terhére ; semmiféle külön megegyezésnek helye nincs. (Elénk helyeslés a szélsőhaloldalon.) Ez nem foglaltatik a javaslatban, valamint az sem, hogy a kincstár anyagi kártérítésre köteles abban az esetben, ha jogtalanul jár el valamely sajtóváUalattal szemben. (Mozgás halidől. Halljuk ! Halljuk !) A javaslat következő szakaszai erős megszorításai a sajtószabadságnak és a szabad terjesztésnek. A 10. §. a külföldi sajtótermékek kitiltását egyszerűen a belügyminister hatáskörébe utalja és midőn ezt teszi, nem veszi figyelembe azt, hogy a külföldön hasonló esetekben bizonyos megszorító intézkedések nyernek alkalmazást és hogy ott a külföldi sajtóterméket csak bizonyos meghatározott esetekben lehet kitiltani. Pl. a német birodalmi sajtótörvény szerint csupán csak a kanczellár rendeletére és csak azon esetben történhetik az meg, ha már előzetesen a sajtótermék ellen egy év leforgása alatt két izben hoztak büntető ítéletet és akkor is ez a kitiltás csak két évre szól. A 12. §. a szabad terjesztés jogát nemcsak egyes időszaki lapok fennállását veszélyeztető módon korlátozza, hanem az időszaki sajtó egy részére vonatkozólag helyreállítja a czenzurát is. A 11. §. első bekezdése szerint t. i. a sajtótermékek utczai terjesztéséhez a kiadónak hatósági engedélyre van szüksége. Az a 11. §. nem tesz semmiféle különbséget sajtótermékek és időszaki lapok között ; ezek bármelyike utczai terjesztésének lehetőségét a közrend vagy közerkölcs veszélyeztetésének ürügye aiatt a hatóság bármikor megtagadhatja, sőt a 11. §. ötödik bekezdése szerint a belügyminister még uj okokat is állapíthat meg, amelyek eddig még sem rendeletben, sem törvényben megállapítva nincsenek. Viszont jogot ad ez a javaslat a belügyministernek arra, hogy bármely sajtótermék utczai elárusitását, illetőleg terjesztését eltilthatja akkor is, ha a törvényhatóság első tisztviselője a jogot mái megadta volt; a törvényhatóság első tisztviselője pedig közrend, közerkölcsiség és egyéb czimeken az engedélyt bármikor visszavonhatja. Ugyancsak előzetes czenzurának mondható a 12. §-nak az az intézkedése is, hogy (olvassa) : »A kiadó a terjesztés megkezdésével egy időben az időszaki lap kiadásának helye szerint illetékes törvényhatóság első tisztviselőjénél és ha az időszaki lap nem a törvényhatóság székhelyén jelenik meg, a kiadás helye szerint illetékes helyi hatóságnál (községi elöljáróságnál) bemutatni köteles.» Ennek a szakasznak gyakorlati nehézségeit azonnal láthatja bárki is, mert hiszen egy időszaki sajtótermékkel szemben, amely több ezer példányban jelenik meg, bármikor bármiféle ürügyet könnyen lehet találni arra, hogy ennek kolportázs-engedély