Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

c. Í91. országos ülés Í9lí január 12-én, hétfőn. megtaláljuk a franczia törvényhozásnak történetében. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) amikor a múlt századnak elején . . . Lovászy Márton : Künn is lehet beszélgetni a folyosón ! Bakonyi Samu : . . . a Code pénalt előterjesztették az akkori törvényhozó testület elé, az egyik előadó, Freyand igy vezette be a vitát: (Halljuk ! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) »Ha valamely nép büntető törvényeinek elolvasása helyes eszmét nyújthat annak a népnek közerkölcsisége, magánerkölcsisége felől, az a büntetőtörvénykönyv, amelyet most önöknek előterjesztek, tanúsíthatja azt a mérhetetlen haladást, amelyet nálunk •tudniillik Francziaországban — az ész és a bölcselet tettek«. Hát azok a dicsekvések, amelyek a most előttünk lévő tőrvényjavaslat indokolásából és az igazságügyi bizottság jelentéséből hangzanak felénk, igazán azt sejtetnék az emberrel -- hogyha előbb olvassa ezeket, mint a törvényjavaslat rendelkező részét —. hogy itt csakugyan mérhetetlen haladással állunk szemben ; hisz amint látni fogjuk, azt állítja indokolásában a t. igazságügyminister ur, hogy az 1848 : XVIII. törvényczikk kétségtelenül szabadelvű intézkedéseihez képest is mekkora előhaladást foglal magában e törvényjavaslat. Hogy ez a dicsekvés őszinte volna, hogy annak igazságáról a t. minister ur maga is lelke mélyében meg volna győződve és vele együtt az igazságügyi bizottság, bocsánatot kérek, én azt kénytelen vagyok kétségbe vonni. Az indokolásban a t. minister ur dicséri az 1848-iki törvényczikket, amelyről az igazsághoz hiven megállapítja, hogj^ eltörli a czenzurát, behozza a fokozatos felelősséget, de amelyről mégis azt mondja javaslata indokolásában, nem épen őszinte sajnálkozással, hogy mégis számos kérdést megoldatlanul hagyott, hézagokat mutat, fogyatékosságokat sok tekintetben. Nos, a t. igazságügy minister ur javaslatának rendelkezési része bezzeg alapos megfontolás után, amint ennek a javaslatnak elkészítési történetéből már megállapították előttem szóló t. képviselőtársaim, ugyancsak alapos megfontolás után megszünteti azokat a fogyatékosságokat, amelyeket szerinte az 1848. évi XVIII. törvényczikk tartalmaz, kitölti annak hézagait és megoldja a függőben hagyott kérdéseket, csakhogy e megoldásban, e kiegészítő munkában bezzeg nincs köszönet és a nemzet bizonyára nem fogja megköszönni a javitó munkáját a t. minister urnak, (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nézzük csak tovább a törvényjavaslat indokolásában megnyilatkozó őszinteséget. Azt mondja az indokolás 26-ik lapján a t. igazságügyimnister ur, hogy javaslata az 1848. évi XVIII. t.-czikkből megőrzi mindazt, a mi a nemzeti akarattal megegyezik, uj útra csak ott tér, a hol nyilvánvaló a hiány, a hol a tételes jog, — csodálatos, ugy mondja — a közszellemet sérti, a közszabadságnak nem nyújt elég biztosítékot, vagy a jogosult egyéni és közérdeket eléggé nem oltalmazza. Lovászy Márton : Mily perfidia ! Ez perfidia, nem őszinteség ! Bakonyi Samu : Látni fogjuk, t. képviselőhá-í, hogy e fogadkozásnak miként tesz eleget a minister ur, javaslatának rendelkező részében. De egy pillanatra visszatérve arra a szemrehányásra, amelyet tettem beszédem elején, hogy t. i. mennyire indokolatlan, mennyire jogosulatlan a politikai erkölcsnek azon szempontjaiból is, hogy a programmja kötelezi a többséget és a kormányt, hogy elsősorban a programmját keU őszintén is igazán beváltani, nem pedig oly kérdésekkel előhozakodni, melyekre vonatkozólag a programm-nyilatkozatokban egyetlenegy kijelentés soha nem foglaltatott, — mondom, erre a szemrehányásra, az elsietésnek erre a vádjára visszatérve, egy pillanatra emlékeztetnem kell a t. képviselőházat és a t. kormányt egy feltűnő körülményre, mely különben ennek a javaslatnak előttünk fekvő aktáiból is az első pillanatra megállapítható. Ha megnézzük a mai ülésnek kiosztott ügyrendjét, ebből arról értesülünk, hogy ma nemcsak a t. kormány törvényjavaslata van tárgyalásra kitűzve, hanem ezzel együtt tulaj donkép tárgyaljuk Lovászy Márton t. barátomnak a sajtótermékekszabad terjesztése tárgyában beadott törvényjavaslatát is. Bezzeg nem sietett a t. kormány, sem elődje, sőt az elődjét megelőző elődje sem Lovászy Márton törvényjavaslatának tárgyalásával. Méltóztassék azt a javaslatot megnézni, — ki van osztva a ház tagjai közt — 1911. évi augusztus 26-án terjesztette azt a ház elé t. barátom Lovászy Márton. Es mi történt ezzel a javaslattal ? Annyi esztendőn keresztül a t. többségnek igazságügyi bizottsága még arra sem tartotta érdemesnek, hogy a ház határozatának megfelelően e javaslat tárgyalásának kitűzése vagy előadó megválasztása céljából csak egyszer is összejöjjön. Most, mikor a t. kormány benyújtotta törvényjavaslatát, megtalálta az igazságügyi bizottság, alkalmasint hoszszu keresés után, hogy hozzá van utasitva Lovászy Mártonnak a sajtóra vonatkozó törvényjavaslata is, hát ugyancsak elbánik vele, ugyancsak kipótolja azt a temérdek mulasztást, melyet e javaslattal szemben elkövetett. Azt mondja az igazságügyi bizottság, egészen méltón ahhoz az őszinteséghez, mely vezeti a kormányt és magát az igazságügymini ster urat is e törvényjavaslatnak előterjesztésénél és a tárgyalás vezetésében, hogy nem volt arra semmi szükség, hogy Lovászy Márton törvényjavaslatával külön is foglalkozzék, mert hiszen az abban felvetett kérdéseket a törvényjavaslat megoldja. T. képviselőház ! Abban a fürge, gyors törvényhozói munkában, mely ezt a törvényjavaslatot is előkészítésében és előterjesztésében jellemzi, igazán nem tehetek róla, de kénytelen vagyok kételkedésemet kifejezni az igazságügyi bizottság jelentésével szemben az imént ismertetett felfogás után — aziránt, vájjon egyáltalában vett-e a t. igazság-