Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-488

520 4-88. országos ülés 1913 deczember 19-én, pénteken. dásokat tartja szem előtt, amelyek a két kormány között e tekintetben létrejöttek. Ez a nyilatkozat mindenesetre megnyugtató azért, mert hiszen a magyar kormány ismételten tett nyilatkozatot — már a múlt kormány is, de a jelenlegi kormány is — a közgazdasági bizottság tárgyalásai folya­mán, azonkívül különféle érdekképviseleti testü­letek előtt, hogy ő e megállapodásokat, amelyek erre vonatkozólag a múltban történtek, magára nézve szintén kötelezőnek elfogadja. Azt hiszem, ezeknek a megállapodásoknak fentartása a kormányra nézve nem is jái nehézsé­gekkel, mert hiszen minden indok, amely ezeket az állatbehozatali tilalmakat létesitette a múlt­ban, a jelenben is teljes mértékben fennáll. Az állat­értékesitési viszonyok, nagyon jól tudjuk, ma olyanok, hogy az állatokat egyáltalán, talán a fejőstehenek kivételével, csak oly alacsony áron lehet értékesíteni, hogy az az előállítási költségeket alig fedezi. Ha tehát most állatkinálatunkat még egy külföldi élőállatbehozatal utján emeljük, akkor ezek az árak, amelyek ma igazán nagyon alacso­nyak, még inkább leszoríttatnának, minek követ­kezménye az volna, hogy a mi szépen fellendült állattenyésztésünk fejlődésének az alapja, az érté­kesítés, megszűnvén, nem volna érdemes állatokat tenyészteni, de azonfelül kárbaveszetteknek mutat­koznának mindazok a nagy áldozatok is, amelyeket ugy a magánosok, mint az állam is állattenyészté­sünk emelésére, állatállományunk javítására ez ideig meghoztak. Ennél még sokkal fontosabb az állategészség­ügyi érdek, amely nem engedheti meg, hogy a Balkán rendezetlen állategészségügyi viszonyai közt nevelt és tartott állatok ide behozatván, a mi állattenyésztésünk értékesítését állandóan vesze­delemnek tegyék ki. Hiszen jól tudjuk, hogy a Balkán állandó fészke különféle járványos betegségeknek, amelyek behurczolása az élőállatokkal nagyon könnyen megtörténhetik. Ha pedig ez megtörténik, akkor Németország és Ausztria a velünk fennálló állat­egészségügyi egyezmény alapján egyszerűen elzár­hatják előlünk a határokat, amely határelzárás azután állat-értékesítésünk nehézségeit még na­gyobb mértékben növeli. De végül, t. ház, szoktak az élőállat-behozatal mellett érvelni a fogyasztók érdekével is, hogy t. i. a balkáni állatbehozatal esetén a fogyasztók érdekei jobban volnának kielégítve, a hússal való ellátás olcsóbbá tétetnék, a hustáplálék a nagy­közönség számára olcsóbb lenne. Csak körül kell nézni a mai körülmények közt, amikor igazán az állatárak oly alacsonyak. És mit látunk ? Azt, hogy a husiparosok egyáltalán nem csökkentették, a hus árát a fogyasztók számára. {Igaz ! Ugy van !) A husiparosok nagyon könnyen követik az állat­árakat, amikor ezek emelkedőben vannak, de a csökkenő árakat a husiparosok egyáltalán nem követik, (ügy van!) Hiszen egyes vidéki városok hatósági mészár­székek felállításával kénytelenek a husiparosokat megfelelő konjunktúrákhoz való hozzásimulásra rászorítani, a húsárak megállapításával, ugy hogy meggyőződésem szerint az élőállatbehozatal által a fogyasztók érdeke sem volna semmiképen kielégítve, .(ügy van!) Nincs tehát semmi indoka annak, hogy az állatbehozatali tilalom egyáltalán a jövőben vissza­vonassék vagy gyengittessék. En nagyon jól tu­dom, hogy a kormány is ezen az állásponton van, de bátor voltam felszólalni azért, hogy azon nyugtalanságnál fogva, amelyet épen az emiitett osztrák merkantilista körök állandóan szitának e kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatosan, a kormány itt a ház szine előtt, az ország színe előtt is megerősítse azt, hogy azokat a biztosí­tásokat és azokat a megállapodásokat, amelyek a kereskedelmi szerződésekre nézve fennállottak, továbbra is érvényben tartani akarja. De méltóztassék megengedni, hogy ez al­kalommal szóvá tegyem a szerb és a román hatá­ron folyó nagymértékű állatcsempészet kérdését is, amely ugyan szorosan nem függ össze ezzel a tör­vényjavaslattal, azonban mégis összefügg kül­kereskedelmi politikánkkal annyiban, hogy az állatbehozatali tilalmat épen az állategészségügyi érdekek védelmezése szempontjából statuáltuk, amely állategészségügyi érdekeket ez a román és szerb határon űzött állatcsempészés nagy mérték­ben veszélyezteti. Méltóztatik tudni, hogy Szerbiából és Ko­mániából régi szokásjog alapján a határon u. n. legeltetési forgalom alapján lehetett állatokat ki­es behajtani. Ez a legeltetési engedély, ez a legel­tetési forgalom a legnagyobb mértékű állatcsem­pészés forrása volt. Az Országos Magyar Gazda­sági Egyesület az 1910. évben egy kiküldöttje által tanulmányoztatta ott az állatcsempészetet és olyan hallatlan visszaéléseket állapított meg aránylag rövid idő alatt, amelyekből példának okáért felhozom azt, hogy egyetlenegy községnek hat lakosa egy éven belül 21 ezernél több juhot csempészett be hamisított jarlatlevelek alapján Romániából. Ez a csempészet természetesen a jár­ványos betegségek behurczolása és elterjesztése által a lehető legnagyobb veszedelmet hozza állat­állományunkra. A gazdaközönség ismételten panaszkodott és a kormánynál küldöttség utján kérte ezeknek az állapotoknak a megszüntetését. Ennek követ­kezménye volt azután, hogy ezt a legeltetési for­galmat a kormány az 1907. óv őszétől kezdődőleg megszüntette és elrendelte a kötelező törzs­könyvelési rendszer behozatalát olyanformán, hogy a határ mentén 35 kilométernyire fekvő községek állatállománya kötelezően törzskönyvelendő, hogy igy állandó felügyelet és figyelem allatt álljanak azok az állatok, amelyek a határon Romániába vihetők vagy Romániából hozzánk áthozhatok. A csempészett azonban e törzskönyvelési kényszer ellenére sem szűnt meg, mert hiszen az állat­behozatali tilalom következtében a csempészet ott még jövedelmezőbbé vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom