Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

m Í87. országos ülés Í9Í3 deczember ití-án, kedden. val, vagyis 38%-kal, az állami teher pedig 1406 millió koronával, vagyis 27%-kal emelkedett. Már külsőleg is kifejezésre jut egyébként az állami számvevőszéknek az államháztartás ezen rendkivüli emelkedése folytán beállott nagymérvű munkatöbblete, magának az állami számvevőszéknek évi jelentésében és a zárszámadásokban, amelyet ha csak egy futó pillantásban részesit is az ember, látja, hogy 1912-ben az állami számvevőszéknek jelentése körülbelül 50%-nyival nagyobb terjedelmű, mint 1900-ban, tehát tizenkét év előtt volt. Épen igy emelkedett a zárszámadási füzetek és a nyugdijkimutatások terjedelme is igen jelentékeny mértékben. Vessünk egy pillantást arra a munkára, amelyet az állami számvevőszék teljesit, vessünk pedig azért, mert hiszen ez igazán csendben dolgozó hivatala a magyar állam közgazdasági életének, amelynek még jelentései sem részesülnek abban az elismerésben, amelyben igazán megérdemelnék, hogy részesüljenek, mondom, vessünk egy pillantást az állami számvevőszéknek belső működésére s látjuk, hogy a költségvetési és zárszámadási fejezetek, ezimek és rovatok számánál ez alatt a tizenkét esztendő alatt óriási emelkedés állott be, amelyet az állami számvevőszék, mivel 1900. óta a személyzetben semminemű szaporítás nem volt, a régi, tizenkét év előtti személyzettel voltf kénytelen elvégezni. Nevezetesen az 1900-tó 1912-ig terjedő idő alatt a zárszámadások szerint a fejezetek száma felemelkedett 85-ről 105-re, a czimeké 634-ről 701-re és a rovatoké 1811-ről 2317-re. Az emelkedés ennélfogva a fejezeteknél 21%, a czimeknél 10%, a rovatoknál pedig 27%. A számszerű emelkedés még nagyobb lenne, ha több helyen a rokontermészetű ezimek össze nem vonattak volna, ezeknek összevonása azonban terjedelmesebb ezimek létesitésére vezetett és megszaporodtak e czimeken felül természetesen az egyes tételek. Az elbirálandó tételek száma, amelyeket az utalványozási jegyzékek szerint az állami számvevőszék egyenkint felülvizsgálni köteles, rendkívül megszaporodott. Minthogy visszamenőleg az 1907-en tűi terjedő időről ezek a jegyzékek már kiselejteztettek, csak öt esztendőre visszamenőleg tudjuk ezt az emelkedést feltüntetni és igy látjuk, hogy amig 1907-ben 512.118 volt az utalványozási jegyzéki tételek száma, 1912-ben már 702.540-re rug ez a szám és igy az emelkedés öt év alatt 190.422 tétel, vagyis 37 százalék. Rendkivüli elfoglaltságot és megterhelést okoznak a számvevőszéknek a nyugdíjazások is, melyeket szintén télelenként esetről-esetre köteles elbírálni, ilyen nyugdíj eset volt 1900-ban 4592, 1912-ben pedig 7387, az emelkedés tehát 2795 eset, vagyis 60%. Ugyancsak jelentékeny munkatöbbletet okoznak a számvevőszéknek az állam által kezelt és az állami számvevőszék által ellenőrizett, a zárszámadási jelentésekben kimutatott alapok és alapítványok, melyek a 12 év alatt 104-ről 157-re emelkedett, ugy hogy 53 a szaporulat, vagyis 50 százalék. Ezeknek az alapoknak és alapítványoknak vagyona az 1900-ik évben 162 millió volt, ellenben 1912. végén 273 millió, a növekedés tehát 110 millió, vagyis 68 százalék. Ha még megemlitem, hogy a helyszíni vizsgálatok is nagyobb mértékben emelkedtek s hogy ilyen helyszíni vizsgálat múlt évben 97 volt, az állami számvevőszék működéséről az utolsó néhány esztendőben vázlatos képet nyújtottam, amelyből azonban annyi mégis kitűnik, hogy az állami számvevőszéknél még mindig a 12 év előtti személyzeti létszám kénytelen elvégezni a nagy mértékben felszaporodott munkát. Fel akartam tüntetni, ha vázlatosan is, ezt a munkát és pedig első sorban azért, mert a mai, különösen a csendes munka elismerésétői annyira idegenkedő világban szinte jól esik rámutatni egy, a maga hivatását és kötelességét oly gondosan ellátó tisztviselői karra, (Igaz ! Ugy van !) mint amilyen az állami számvevőszék tisztviselői kara, de egyben rá kellett mutatnom arra is, hogy e tisztviselői kar munkájának könynyebbitésére végre csakugyan kellett lépéseket tenni, mert azt a munkát, amelyet az imént felsoroltam és amely az egyes működési ágakban 30—40—60 százalékkal emelte a tisztviselők munkáját, a régi létszámmal elvégezni most már nem lehet. (Igaz! Ugy van!) Az az emelkedés t. ház, amelyet a törvényjavaslat a számvevőszéknél proponál, aránylag nagyon csekély, összesen öt, a fogalmazói szakba tartozó állás rendszeresítéséről van szó, tehát az emelkedés nem több 10%-nál, mert eddig az állami számvevőszéknél a fogalmazói személyzet létszáma 52 tagból állott, a törvényjavaslat elfogadása esetén pedig 57 tagból fog állani. Már most ez a tiz százalékos emelkedés, amint az előbb felsorolt adatok mutatják, tulaj donképen nincs arányban a munka azon emelkedésével, amelyet vázolni szerencsés voltam, de nincs arányban azzal az emelkedéssel sem, amely a magyar állami élet egyéb terein, különösen a ministeriumok tisztviselőinek létszámában az utolsó tizenkét év alatt történt. Mert hiszen ha az 1904-től 1912-ig eszközölt létszámszaporitásokat tekintetbe veszszük, azt látjuk, hogy 1904-től 1913-ig 91.000 főnyi emelkedést mutat az állami alkalmazottak létszámszaporodása, amelyből tisztviselőkre esik 14.000, tiszteletdijasokra és napidíj asokra 6000, altisztekre és szolgákra 27.000 és állandóan alkalmazottakra, munkásokra 43.000. Ez a létszámszajaoritás, mely körülbelül 40%-nak felel meg, szintén csak az állami számvevőszék munkakörét fokozza, mert minden egyes újonnan rendszeresített állás az állami számvevőszékre nézve csak ujabb munkaszaporulatot jelent. Ami a belszervezeti beosztást illeti, ez a nagyon csekély létszámszaporitás lehetővé teszi az állami számvevőszék belszervezetének olyan irányú átalakítását, hogy a négy főosztálynak élén egy-egy legfőbb számvevőszéki tanácsos álljon, viszont lehetővé teszi azt, hogy a kiküldetésekben nem