Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

4<87. országos ülés 1913 deczember 16-án, kedden. 503 holnapra terjesztetett elő. Ez mindenkire meglepetésszerűen hatott, különben módomban lett volna más szempontokat is kiemelni. Azonban azt hiszem, hogy az elmondottak is teljesen elegendők arra, hogy belássa a t. képviselőház, hogy itt oly törvényjavaslattal állunk szemben, amelynek tekintetében, ha a tárgyalások nem volnának annyira előrehaladottak, talán maga a kormány is hozzájárulna ahhoz, hogy tárgyalását elhalaszszuk addig, mig ezt a kérdést a magyar közvélemény áttanulmányozta és maga győződött meg annak helyességéről, amit én mondtam vagy amit a törvényjavaslat tartalmaz. Egyébiránt elég lett volna a képviselő uraknak, ha pl. elolvasták volna az osztrák képviselőház elaboráturnát és indokolását. Méltóztassanak elhinni, az osztrákok indokolásából tudtam meg csak voltaképen, hogy miről van szó. Ez az elaborátum olyan alapos és oly gazdag statisztikai anyaggal van felszerelve, hogy én végtelenül sajnálom, hogy a mi kereskedelmi ministeriumunk, amely különben a legszebb munkákat adja, ebben az igen fontos kérdésben bizonyos hallgatással segitett magán. Én ezt nem a kereskedelmi ministerium hivatalnokainak tulajdonítom, hanem annak, hogy nekünk ebben a kérdésben szépen hallgatnunk kell. Ilyen törvényjavaslatot csak inzolvens emberek nyelnek le ; ilyen javaslatot Magyarországnak nem. szabad oly könnyen elfogadnia ; ilyen javaslatot évekig kell megrágni, mielőtt egy ország belemegy, mert ezzel a törvényjavaslattal egyszerűen megköti a kezét örök időkre. Mi nem vagyunk képesek saját szükségleteinknek eleget tenni. Minden pillanatban halljuk Erdély jajszavát, hogy segitsünk gazdasági viszonyain. Magunk előtt látjuk egész országunk állapotát, ahol százan és ezren pusztultak el. Ilyen viszonyok között tehát szabad-e nekünk könnyelműen elfogadnunk egy törvényjavaslatot, amely Magyarország jövő közgazdaságát teljesen meg fogja semmisiteni, legalább abban az értelemben, hogy lefelé gravitálhassunk és amely azt a kis hatalmat is, amely még a kezünkben van, ki fogja onnan rántani ? Ne méltóztassanak rossz néven venni: én, ha a munkapártnak tagja volnék is, ép ugy felszólaltam volna e törvényjavaslat ellen, mint ahogy ezt ma teszem. Higyjék el, hogy az a szimpátia, amelyet éreztem a munkapárt iránt akkor, amikor annak tagja voltam, ma is megvan bennem. De épen ez a törvényjavaslat is azon okok közé tartozott, amelyek miatt onnan kiléptem. Egy ilyen törvényjavaslatot teljesen a vüágosság, teljesen a publikum vagy a közvélemény kizárásával megcsinálni : azt hiszem, még sem szabad. Azután egy ilyentörvényjavaslatot,mintaminőez, olyan időben, amikor az ellenzék, tényleg, — kijelentem, — könnyelműségből, még pedig vétkes könnyelmű-, ségből nem jelenik meg, nem volna szabad tárgyalni. Ez a kérdés megérdemli, hogy alaposan megvitassuk, hogy vitatkozzunk fölötte, egyik a másik ellen, próbáljuk egymást kapaczitálni, mert ez nem pártkérdés, hanem országos, még hozzá inteziv, vitális kérdés, amennyiben érdekeink vannak veszélyben. Soha Ausztriától többé lácsikarni nem fogjuk Annaberget, soha többé tőle Marchegget megkapni nem fogjuk. Sőt Bihácsról a vasutat sem tudjuk többé kiépíteni, mert ez nem a mi kezünkben, hanem Bosznia kezében van, a hol Ausztriának is van beleszólása. Soha többé az osztrák inváziót Boszniából eliminálni nem fogjuk. Ez volt utolsó fegyverünk. Gondolják meg, hogy Magyarország közgazdaságának jövőjéről van szó és ne méltóztassanak kicsinyelni, amit mondok. Méltóztassanak elhinni, ha egyben-másban tévedtem is, tiszta, becsületes meggyőződésem ez és ezért nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Almássy László jegyző: Dobieczki Sándor ! Dobieczki Sándor : T. ház ! Előttem szólt képviselőtársunk előadására nem kivánok hosszabban reflektálni, mert a törvényjavaslat körüli elj nézve majd illetékesebb tényezők fogják megadni a választ. Egy dologban azonban, Fiumét illetőleg, egyetértek vele. De meg kell nyugtatnom a t. házat, ez sem annyira sötét kép, mint amennyire vázolva volt. Fium.2 szerencsétlen geográfiai helyzete mellett igazán nehezen támogatható. Ebben a tekintetben a magyar kormány ugy a múltban, mint a jelenben mindent elkövet, hogy Fiume kereskedelmét megóvja. Ebben a törvényjavaslatban ' is van valami, ami Fiume kereskedelmének javára fog szolgálni, még pedig, hogy annak a vonalnak, amelyet Vio Antal képviselőtársain emiitett, a növi—bihác i vonal kiépitése biztosítva van. Bihácztól Otocsacig lehet vasutat épiteni és akkor megvan a Fiume irányában való összeköttetés. Azonban méltóztassék ugy venni,hogy amiként nem lehet megakadályozni azt, hogy a hegyekről a vizek lefelé folynak, akképen nem lehet a geográfiát sem megváltoztatni. A geográfiai helyzet helyes kihasználásában azonban nagyon sok előnyt vívhatunk ki épen ezen vasutak megépítésével. En is abban a nézetben vagyok és engem is az késztetett a felszólalásra, hogy óriási áldozatokat hozunk. Amikor pedig ezt teszszük, annak daczára, hogy a ház bizottságaiban részletesen letárgyaltuk a dolgot, mégis kötelességemnek tartom magam is itt a nyilvánosság előtt egy kissé behatóbb kritikát gyakorolni e törvényjavaslat felett. (Halljuk! Halljuk!) E nagy áldozatokat magasabb nézőpontból kell megítélni. Hiszen napról-napra láthatjuk, hogy a nemzetek elhelyezkedése még mindig nem befejezett tény. Elegendő csak Japánra utalnunk, amely, látjuk, milyen mértékben igyekszik terjeszteni hatalmát és birodalmát. De a megvénhedt Európában is uj államalakulatokat látunk, és látjuk, hogy a nagyobb országok népességük megszaporodását gyarmatosítással, a kisebbek pedig birtokkiterjesztéssel akarják ellensúlyozni. Hiszen az utolsó véres háború is, amely határainkon lezajlott, nem az ideális eszmék megvalósítására, hanem birtokszerzés czéljából folyt le. Igen jól jellemzi ezt egy naiv levél, amelyet egy bolgár