Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

Í87. országos ütés Í9Í3 deczember i6-án, kedden. 499 Szlavon-Dalmátország keleti vidékeit és Boszniadéli vidékeit, amelyek most az uj vasutak megépítése által teljesen Spalato felé fognak gravitálni. Ez volt a főkérdés, ezt kellett volna megoldani. S ez volt az az egy lehetőség, amely ellen az osztrákok harczoltak és Zaleski osztrák pénzügyminister diadalmasan jelenthette ki a Reichsrathban, hogy ebben a kérdésben az osztrákok teljes diadalt arattak. Mint már emiitettem, ha a növi—bihácsi vonal közös hozzájárulással épittetett volna meg, akkor a magyar kormánynak ezen a vonalon tarifa-képzési joga lett volna. Miután azonban most ezen vonal kiépítése teljesen az autonóm tartománygyűlés hatáskörébe utaltatott, a magyar kormán}

7 elveszítette azt a jogát, hogy e vonal felett rendelkezzék és ha ki is fogják azt építeni, soha többé nem fogja az képezni egy transzverzális vonalnak alkotórészét. Ez a tények nyílt és tárgyilagos előadása. Mi következik ebből ? Az, hogy míg mi ezen vasutakat saját pénzünkön építjük meg, addig a betérj esztett törvényjavaslat szisztematikusan kizárja azt a lehetőséget, hogy Fiume az egyetlen posszibilis öszszeköttetést megkapja. Talán azt mondhatnák ezzel szemben az urak, hogy ezen transzverzális összeköttetés kiépítése sok és nagy anyagi költséggel van összekapcsolva. Nem tagadom, t. ház. De ha minekünk száz milliónk van arra, hogy ezt a száz milliót idegen országban, a mi érdekeink használják fel, akkor mégis főkötelességünk lett volna előteremteni azokat az eszközöket, amelyekkel a most általam feltárt és megvilágított következményeket el lehetett volna kerülni. A t. ministerelnök ur hozzá intézett interpellácziómra adott válaszában ismeretes erélyével körvonalozta azokat a határokat, amelyek között a fiumei kívánságoknak mozogniok kell. Biztosithatom az urakat arról, hogy sokan vannak Fiumében, akik, ugy mint én, át vannak hatva a magyar állameszmétől. (Élénk helyeslés.) Nagyon jól tudjuk, hogy részünkre ezen állameszmének a keretén kívül nincs hely. Azonban legyen szabad a t. ministerelnök úrtól mégis megkérdeznem, hogy mit mondjak én a fiumeieknek, midőn azok kénytelenek lesznek azt látni, hogy ilyen exisztencziális érdekeket, amelyek egyidejűleg az államnak is érdekét képezik, most cserben hagytak ? Tudom, hogy a magyar kormány teljesen angazsálva van ebben a kérdésben és hogy ennélfogva ki van zárva annak lehetősége, hogy a t. többség ezt a törvényjavaslatot el ne fogadja. Éppen azért, midőn részemről a törvényjavaslatot nem fogadom el, számolok ez:el a kényszerhelyzettel, azonban számitok egyszersmind arra is, hogy a t. többség belátása győzni fog és hogy a t. kereskedelemügyi minister ur, a kinek a gazdasági érdekek iránt nagy érzéke van, mindent el fog követni, hogy legalább azt mentsük meg, ami még megmenthető. Bátor vagyok ezért a t. képviselőház elé a következő határozati javaslatot terjeszteni (olvassa) : »Utasittatik a kormány, miszerint a bosnyák vasúti programm keretében gondoskodjék arról, hogy a növi—bihácsi vonalrész sürgős kiépítése olyformán biztosittassék, hogy ezen vonal egy Fiumébe irányuló transverzális vonal alkatrésze lehessen ugy technikai, valamint üzemi kezelési szempontból.* (Helyeslések.) Elnök : Ki következik szólásra? Hoványi Géza jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. képviselőház ! (Halljuk 1 Halljuk !) Engedje meg a t. ház, hogy elsősorban sajnálatomnak adjak kifejezést afelett, hogy ezt az igen fontos törvényjavaslatot elsietve, úgyszólván egyik napról a másikra bocsátották a t. ház tárgyalása alá. Méltóztassék elhinni, hogy Magyarország közvéleménye csak e pillanatban kezdett gondolkodni afelett, hogy milyen következményei lehetnek ennek a törvényjavaslatnak, milyen hatásai lesznek közgazdasági szükségleteinkre és Magyarország jövendőbeli közgazdasági fejlődésére. Anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy még itt e teremben is igen kevesen lesznek, akik ezt a törvényjavaslatot és ezt az egész elaborátumot alaposan ismernék. (Mozgás és ellenmondások jobbfelöl.) Még azok is, akik közgazdasággal foglalkoznak, igen keveset foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, ugy hogy azt hiszem, hogy mi Magyarország nagysága, hatalma szempontjából később igen fogjuk sajnálni, hogy ilyen elsietve hoztunk ebben a kérdésben határozatot. Természetesen nem áll módomban ezen változtatni, mert hiszen csak néhányad magammal vagyok itt és így csak aggályaimat fejezhetem ki. \zok, amiket elmondani akarok, valószínűleg nem fognak változtatni azon, hogy a munkapárt ezt a törvényjavaslatot el fogja fogadni. De még inkább sajnálom azt, hogy az ellenzék, — amely ugy látszik; ép oly kevéssé van informálva ebben az ügyben, mint az egész ország — ennél az igen fontos, Magyarországra nézve vitális kérdésnél a házban nem jelenik meg és azt teljes erejével nem ellenzi, vagy legalább ennek a látszatát nem óvja meg. Hogy az az ellenzék a házszabályok megsértése miatt nem jön a házba, — amely házszabályokat neki, ha valamikor hatalomra jut, amúgy is módjában volna megváltoztatni, — nem jön ide ilyen fontos törvényjavaslat tárgyalásához, amelyet többé soha megváltoztatni nem lehet, ha egyszer el van fogadva : ez előttem oly képtelenség, amelyet felfogni nem tudok. (Ugy van !) En ezt csak annak tulaj donithatom, hogy maga az ellenzék sincs tudatában annak, mit tesz, amikor ezt a törvényjavaslatot nem ellenzi. Mert meg vagyok arról is győződve, hogy hálásabb téma az ellenzék részére, mint amilyen ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, még soha, de soha nem kínálkozott. 63*