Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

Í86. országos ülés Í913 < kásái ezektől a büntető rendelkezésektől nem félnek. A sajtó munkásai el vannak határozva arra, hogy hivatásukat ezekre a büntetésekre való tekintet nélkül továbbra is teljesítsék. Csakhogy magának a sajtónak szabadságát érinti a minister ur az ö intézkedéseivel. Nekünk újságíróknak ezek ellen a büntetések ellen kifogásunk nincs, mert magunk is kívántuk, hogy a sajtó visszaéléseinek kiirtására a büntetéseket szigorítsák. Ami ellen kifogásunk van, az az, hogy a törvény meglevő világos rendelkezései helyébe a t. igazságügyminister ur homályos, rugalmas és félremagyarázható rendelkezéseket tesz. (Ugy van! a baloldalon.) Hogy csak egy esetet mondjak, előttem szólt t. képviselőtársaim rámutattak arra, hogy a zsarolás vétsége egész világosan van szabályozva a büntetőtörvénykönyvben. Hát mi szükség volt akkor arra, hogy ahelyett a világos, precziz és konkrét meghatározás helyett itt egy homályos, félremagyarázható rendelkezést vegyen be a t. minister ur a törvénybe ? Azért volt rá szükség, mert a t. minister urnak és a többség előtt a precziz, a világos meghatározása valamely vétségnek a sajtó munkásaival szemben nem kell. Nagyon jól tudják ők azt, hogy a törvény szabatos meghatározása a terheltnek és a vádlottnak védelme és oltalma. Homályos, félremagyarázható, elcsavarható és sokfélekép magyarázható rendelkezések kellettek a t. többségnek, amelyeket azután a sajtó munkásaira könnyen lehessen alkalmazni akkor is, amikor tulajdon képen vétség elő nem fordult. Itt is tehát a sajtó elleni animózitás, a sajtószabadság mes nem értése és a sajtó gyűlölete az, ami a tulajdonképeni lélektani motívum. (Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Egy szakaszt találok, amely első tekintetre igazán valami unikum ebben a javaslatban, amely a sajtónak a javára szolgál. Ez t. i. a lefoglalás esetében való kártérítés. Itt azon a szűkmarkúságon, amely ebben a rendelkezésben megnyilvánul, látszik meg tulajdonképpen, hogy milyen intencziók vezették ennek a javaslatnak megteremtőjót. A mikor a sajtó részéről adandó kártérítésről van szó, akkor a minister ur és a javaslat a bőkezűségben nem ismer határt. Mikor azonban arról van szó, hogy a sajtóval szemben elkövetett nagy igazságtalanság és hatósági önkénykedés jővátétessék, a mikor kiderült, hogy arra az előzetes lefoglalásra — amelyre nézve egyébként teljesen osztozom Griesswein t. képviselőtársam véleményében, hogy az, igenis, eltörlendő — semmi jogalap nem volt: akkor a minister ur megszorítja a dolgot és azt mondja, hogy annak a hírlapi vállalatnak kiadója csak a valódi, a tényleges kárnak megtérítésére tarthat igényt. Hát, engedelmet kérek, van-e fogalma a t. minister urnak arról, hogy folytonos lefoglalásokkal, folytonos elkobzásokkal rövid idő alatt teljesen tönkre lehet tenni és meg lehet szün- ' deczember 15-én, hétfoti. 493 tetni azt a sajtóorgánumot? Amikor ilyen módon tönkretettek, megszüntettek egy lapot, amikor exisztencziáknak százait teszik tönkre, — mert hiszen egy nagy hírlapvállalat az exisztencziáknak százait tartja fenn, — akkor a t. minister ur előáll és plajbászszal a kezében kiszámítja, hogy ennyi ezer meg ezer példányt foglaltunk le, ennek tíz fillérjével ennyi meg ennyi az ára, ezt megtérítjük a lapvállalatnak. De azt a nagy kárt, amely annak a vállalatnak összeomlásából nemcsak azokra az exisztencziákra, hanem egész politikai irányokra, egész társadalmi rétegekre kiterjed, a minister ur meg nem téritheti. A végén ez a javaslat szabályozza a hírlapírók jogviszonyait. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Én azt hiszem, hogy a hírlapírók kara . . . (Zaj jobbfelül, Halljuk! Halljuk! balfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kaszinóznak!) Bakonyi Samu: Nagyon szeretik az újságírókat ! Ábrahám Dezső: A nyolezórás ülések, ugy látszik, kellemesek! Ráth Endre: Ez csak igazán tárgyilagos beszéd! B. Podmaniczky Endre: Mi hallgatjuk! Elnök : Ráth Endre képviselő urat kérem... Lovászy Márton: Azt hiszem, a hírlapírók kara jogviszonyaiknak ezt a szabályozását a törvényhozástól hálás szívvel fogadta volna, ha annak ára nem a ^sajtószabadság megbénítása akart volna lenni. Am ha a t. minister ur ugy fogta volna fel a dolgot, hogy ez legyen az a ezukor, amely a keserű pilulát megédesíti és ha azt hitte, hogy ezáltal a sajtó munkásait a javaslat iránt kedvezőbben hangolja, nagyon csalódott és igen rosszul ismeri a magyar hírlapírói kart- Mert ennek a szerencsétlen magyar hírlapírói karnak megvan az a sajátságos tulajdonsága, hogy a közérdekkel szemben a maga érdekeit mindig az utolsó helyre tudja helyezni. (Tetszés és éljenzés balfelöl, Mozgás jobbfelől és felkiáltások: A Magyarország!) Ne higyje azt, hogyha itten az egész országot meg lehet vesztegetni, a magyar hírlapírói kart is meg lehet vesztegetni. (Taps balfelől.) Végigtekintve ezen az egész javaslaton, világosan kitűnik annak az állításnak alapossága, amelyet tételként felállítottam. A t. minister ur a visszaéléseket ürügyül használja fel arra, hogy a magyar sajtó egész életére, a magyar hírlapvállalatoknak egész életére, azok megszűnésétől haláláig, a kormány sújtó és fojtogató kezét rátehesse. Ez volt a minister urnak és a többségnek tendencziája. De én azt mondom: csalatkozni fognak, ha azt hiszik, hogy ezzel a magyar sajtó szabadságát, a magyar sajtó önérzetét meg fogják fojtani, meg fogják bénítani. (Mozgás a középen.) Az a sajtó igenis folytatni fogja a küzdel-